Jobb Patakért! - Sárospataki nemzeti hírportál ***
Jobb Patakért! - Sárospataki nemzeti hírportál *** "töretlen hittel ember és magyar"
Pécsvárady Botond emlékére
 
Sárospatak
 
Kisvasút
 
Hírek - események
 
Hörcsik Richárd
 
Sárospataki Polgári Kör
 
MDF
 
Nemzeti Fórum Egyesület
 
FIDESZ
 
Fidelitas
 
Sárospataki Konzervatív Kör
 
Magyar Kereszténydemokrata Szövetség
 
Európai Unió
 
Alkotmány
 
8kor Színház
 
Aktuális
Aktuális : " a magyar nemzet összetartozni és nem összeköltözni akar "

" a magyar nemzet összetartozni és nem összeköltözni akar "

Tarnavölgyi László  2005.12.30. 17:12

A Sárospataki Polgári Kör hagyományaihoz híven, idén már harmadszor juttatott el adományt Kárpátalja rászoruló magyar családjainak. Kovács Áron, Makláry Teréz, Makláry Zsolt és Tarnavölgyi László összesen 70 ezer forintot vitt el december 29-én Beregdédára. Az összeg jelentős részét a Farkas Ferenc Művészeti Iskola karácsonyi hangversenyének nézői adták össze A Művelődés Házában december 19-én. Felajánlásukat ezúton is köszönjük.
Az árvizek által többször is sújtott, több mint kétezer lelkes faluban Orosz István helyi görögkatolikus lelkész fogadott bennünket, aki összeállította azt a listát, amely a legrászorultabb, leginkább nélkülöző, többnyire többgyermekes családok névsorát tartalmazta. A 10 család között a 70 ezer forintot igazságosan osztottuk el, így mindenki 7 ezer forintos adományt (vagy készpénzben, vagy élelmiszercsomagban) kapott, megédesítve ezzel valamelyest az ünnepek néha talán kesernyés ízét. A szerényen csillogó szemek, a hálás  örömöt sugárzó arcok, a gyermekek mosolya bennünket is megindított, s meghatottságunkat az asztalokra varászolt frissen főtt kávé kortyolgatása és a karácsonyi sütemények majszolása leplezte el. Miután végigjártuk a 10 családot, visszatértünk Orosz atyához, ahol kedves felesége jóvoltából mi is adományban részesültünk egy finom ebéd formájában.
Ekkortájt ért a beregsurányi határátkelőhöz az a tucatnyi autóból álló karaván, amely Budapestről indult szintén Kárpátaljára. A New Yorki Polgári Kör, felkarolva a new yorki Hagyaték Örzői Egyesület kezdeményezését, az Erdélyi Magyar Ifjak és az Egyesült Magyar Ifjúság szervezetekkel közösen   több százezer forintnyi adományt hoztak a legkisebb, legelesettebb testvérünknek, a kárpataljai magyarságnak. A karácsonyi akció fővédnökeként tartott a konvojjal a Kárpátalján, Beregszászon született művésznő, Beregszászi Olga.
Visszamentük a határra, ahol csatlakoztunk a konvojhoz és együtt mentünk Beregszászra, a Kárpátaljai Református Egyházkerület Diakóniai Központjába, s onnan tovább a Beregszászi Művészeti Iskolába. Itt került kiosztásra a temérdek adomány, a bensőséges hangulatról pedig Beregszászi Olga gondoskodott néhány hazafias érzületű dal eléneklésével. Szilágyi Ákos főszervező a New Yorki Polgári Kör részéről röviden arról szólt, hogy a " a magyar nemzet összetartozni és nem összeköltözni akar". Az adományokhoz 11 ezer forinttal mi is hozzájárultunk, így tehát idén összesen 81 ezer forintnyi támogatást juttatott el a Sárospataki Polgári Kör Kárpátaljára. A helyi Nyugdíjas Otthonnak, a rászorult, idős beteg embereknek, és árva gyerekeknek s az őket gondozó magyar szervezeteknek minden segítség jól jön, mert amint azt az egyházkerület főjegyzője elmondta, az ukrán hivatalos szervektől semmilyen támogatást nem kapnak. Még jobban elszorult a szívünk, amikor az anyaországi segítséget a mindkét lábát tőböl elvesztett idősebb férfi elcsukló hangon köszönte meg. (Makláry Zsolt felvétele.)
A Szózat, a Himnusz és a Székely himnusz eléneklése után a hideg idő ellenére is szívünkben-lelkünkben melegséggel indultunk haza abban a reményben, hogy 2006 karácsonyán is legalább ennyit tudunk segíteni kárpátaljai nemzettestvéreinknek.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Vendégkönyv
 
Fórum
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
ÁLLÁST KERES - ÁLLÁST KÍNÁL
 
1956
 
Kicsoda Gyurcsány Ferenc?
 
Vegyes - Érdekességek
 
Zemplén
 
Linkek
 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Látogatottságunk:
Indulás: 2004-09-25
 
Pontos idő:
 
Iratkozz fel hírlevelünkre
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
IMPRESSZUM
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.