Jobb Patakért! - Sárospataki nemzeti hírportál *** "töretlen hittel ember és magyar"

Amennyiben esetleg valamelyik nemzetben és hazában gondolkodó, jó szándékú honfitársunk elõtt ez idáig nem lett volna egyértelmû a tény a Fidesz hovatartozását illetõen, annak az embernek is felnyílhatott a szeme a saját apósát, Für Lajost és a Magyar Gárdát mocskoló, a Heti Válaszban megjelent Deutsch interjújának olvastán. Igen, Deutsch Tamás egy kokárdát minden érzelmi kötõdés nélkül viselõ SZDSZ-es elkötelezettségû liberális!

Kapcsolódó: Für Lajos letiltott válasza fasisztázó zsidó vejének: a Deutsch maradjon csak Deutsch!

A következõkben megpróbálom összegezni a Fidesz politikájával szembeni kifogásaimat. Úgy gondolom, hogy a Fidesz csupán retorikailag, szavakban nemzeti, konzervatív párt, s ennek 2002 óta (most tekintsük csupán ezt a viszonylag rövid, közelmúltbéli idõszakot) számos esetben tanúbizonyságát adta.

1) A 2002-es választásokat az 1947-es „kék cédulás választási hadmûvelet” megismételt kiadásaként elcsalták az akkori kommunisták mai jogi és politikai örökösei, az MSZP-s elvtársak. Olyan mértékû és szervezettségû volt ez a „hadmûvelet”, amelynek lebonyolítása az állambiztonsági szervek és a rendõrség elõtt sem maradhatott titokban. Elvileg két lehetõség adódik ezen állami szerveknek az üggyel szembeni tehetetlenségére és némaságára.: vagy tudtak a választás rendje ellen tervezett, majd megvalósított bûncselekményrõl, de mégsem tettek megakadályozására semmit, vagy pedig nem tudtak arról, hogy mi készül.

Az egyik lehetõség rosszabb, mint a másik, hiszen vagy az 1990 elõttrõl megörökölt – politikai Jurassic-parkba való, paleobolsevik – figurák irányítják ma is a nemzetbiztonságot és a rendõrséget, vagy pedig tökéletesen alkalmatlanok feladatuk ellátására! Ám ennél is súlyosabb kérdés, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, aki Kövér László egykori titokminiszterrel együtt már 2002 tavaszán többször megemlítette a szocialisták által elkövetett választási csalás bûncselekményét, miért adta át a hatalmat a magyar nyelvi tudással meglehetõsen hadilábon álló Medgyessy Péternek, s gratulált neki már a választási csalás napjának éjszakáján? Kezükben volt az egész államapparátus, a hatalom és minden fegyveres testület Akkor miért is?

2 )Ha esetlegesen — maradjunk most teljesen jóhiszemûek — a Fidesz vezetõi és maga Orbán Viktor sem tudott a választási csalás tényérõl, de a késõbbiekben ez mégis tudomásukra jutott, miért hagyták az éppen szervezõdõ és történetének fölfelé ívelõ szakaszában lévõ polgári köri mozgalmat kifulladni? E több milliós civil szervezõdés élére állva megdönthették volna a makogó Medgyessy kormányát!

3)2006 õszén minden korábbinál kedvezõbb lehetõség nyílt a kellõ tömegmozgalom és emberi indulat viharának vitorlába fogásával a Gyurcsány-féle köztörvényes rablókompánia elkergetésére! Miért nem állt akkor a nemzeti forradalmi mozgalom élére a Fidesz? Bár híveit rövid ideig álltatta ezzel a lehetõséggel, de aztán szokása szerint nem tett semmit.

4) Orbán Viktor 2006 október 23-án, amikor Budapest utcáin vér folyt, és 1956 óta példa nélkül álló, pokoli állapotokat idéztek elõ a Gergényi-féle bûnõrség – azóta is büntetlen! – kertlegényei, olyan ünnepi beszédet mondott az Astoriánál – noha nyilván tudomása volt arról, hogy mi zajlik néhány száz méterre a Fidesz nagygyûlésének színhelyétõl –, mintha szónoklata egy politikailag konszolidált jogállamban hangzana el, békebeli viszonyok között. Akkor ott Orbán Viktornak – amennyiben a Fidesz valóban nemzeti, jobboldali polgári párt lenne – azonnal meg kellett volna szakítania beszédét, s bejelenteni az összegyûlt sokaságnak a következõket: „Honfitársaim, akkor most megindulunk, és elsöpörjük ezt az aljas, nemzetgyilkos hatalmat!”

Amennyiben e kijelentés elhangzása után a tömeg élére álló Orbán Viktorra a Gergényi-féle ÁVH egyetlen bûnözõ tagja is kezet mert volna emelni, akkor nagy valószínûséggel az ott jelen lévõk az egész REBISZ-es bûnõrség állományát a helyszínen meglincselték volna, s ma nem lenne Gyurcsány-kormányunk, sõt, mostani „miniszterelnökünk”, Kóka, Veres, Bene és Gergényi ma már jól megérdemelt fegyházbüntetésüket töltenék valamelyik büntetés-végrehajtási intézményben.

5)További, nagyon fontos kérdés, hogy miért kell egy magát jobboldali, nemzeti, konzervatív irányultságúként meghatározó párt elnökének az izraeli Likudot testvérpártnak tekinteni? Továbbá miért kell az Egyesült Államokban egy egyébként teljesen súlytalan – azóta már az alvilági folyón, a Styxen a pokol legmélységesebb bugyrai felé evezõ – politikai percember, Tom Lantos elõtt hajbókolni?

Természetesen a fentieken túl még számos a Fidesz politikáját érintõ kérdés felvethetõ, de úgy gondolom, hogy az általam megfogalmazottakra 2002 óta egyetlen alkalommal sem kaptunk megnyugtató választ. S talán nem tévedek nagyot, ha azt feltételezem, a ködösítés a Fidesz vezetõi részérõl a jövõben is folytatódni fog. Lelkük rajta!

Lipusz Zsolt
Jobbik-alelnök
Nyíregyháza"

"Wass Albert: Patkányok honfoglalása-Tanulságos mese magyaroknak (Magyar Világ)

Az ember háza ott állt a dombon és uralkodott. Uralkodott a kerten, fákon, bokrokon és veteményeken. Uralkodott a szántóföldeken, réteken és legelõkön, és uralkodott az erdõn is, amelyik a domb mögött kezdõdött és felnyúlt egészen a hegyekig. A fák gyümölcsöt teremtek, a gyümölcsöt leszedte az ember, aki a házban élt, és eltette télire. Összegyûjtötte a veteményt és a pincébe rakta, hogy ne érhesse a fagy. A szántóföldekrõl begyûjtötte a gabonát, a rétekrõl a szénát és az erdõbõl a tüzelõfát. És mindent úgy helyezett el a házban, vagy a ház körül, ahogy az a legcélszerûbb volt. Tél kezdetén beterelte állatait a legelõrõl, meleg istállókban adott szállást nekik és gondoskodott róluk. Így élt az ember.
Meg tudni kell azt is, hogy a ház kéményén tavasztól õszig gólyák álldogáltak, s az eresz alatt egy fecskepár fészkelt. Tudni kell, hogy tavasszal rügyezõ nyírfák illata vette körül a házat, s nyáron madárdal és sok virág.
A háznak nagy vaskos falai voltak, s az ember évente egyszer fehérre meszelte õket, kivéve ott, ahol vadrózsa kúszott reá. Ez a vadrózsa június derekán virágzott, s olyankor a szélesre tárt ablakon keresztül az illat beömlött a szobákba.
Így élt a ház és benne az ember, sokáig. Egy borús õszi napon, mikor az esõ zsinóron lógott az égbõl, valahonnan két kis ázott szürke patkány érkezett. Messzirõl jöttek, fáztak és éhesek voltak. Meglátták a házat, besurrantak a nyitva hagyott ajtón és elrejtõztek a pincében. Ennivalót bõven találtak, jóllaktak és hamarosan hízni kezdtek. Télen már fiaik voltak s tavaszra megint. A fiatal patkányok, akik ott nõttek fel, már otthonuknak érezték a házat, és úgy futkostak a pincében, mintha övék lett volna.
Az ember eleinte meg sem látta õket. Késõbb észrevette ugyan, hogy valami eszi a veteményt, de nem törõdött vele. Volt elég. Jutott belõle annak, aki éhes. Egyszer aztán meglátott egy fal mellett elszaladó patkányt. Milyen apró és milyen félénk - gondolta. Éljen hát õ is, ha akar.
És telt az idõ, és a patkányok szaporodtak. Elõször feltúrták a pincét. Aztán ásni kezdték a falakat. Kanyargós, mély lyukakat fúrtak belé, keresztül-kasul, és itt-ott már a szobákba is eljutottak. Az ember csóválta a fejét, mikor szobájában az elsõ patkánylyukat meglátta. És mert nem szerette a rendetlenséget: betömte, és bemeszelte a nyílást. Másnap reggelre újra ott volt. Az ember háromszor egymás után tömte be, és a patkányok háromszor egymás után fúrták ki megint. Akkor az ember legyintett, és azt gondolta: - Õk is kell, hogy éljenek. s ha nekik csak így jó, hát legyen. És attól kezdve nem tömte be többé a lyukakat. A patkányok pedig rohamosan szaporodtak tovább, és szaporodtak a lyukak a ház falában is. Már nemcsak a pincében, hanem a kamarában, a padláson, sõt éjszakánként a szobákba is besurrantak, és megrágtak minden megrághatót. Egyszer aztán, amikor az ünneplõ csizmáját kezdték rágni, az ember megharagudott, és odasújtott botjával. Az egyik patkányt fejbe találta éppen, s a patkány kimúlt. Vérig sértve röffentek össze erre a patkányok. És azonnal kihirdették, hogy az ember ellenség, aki nem hagyja õket élni, szabadságukat korlátozza, jogaikat mellõzi, gyilkos, gonosz és önzõ.
- Nem leszünk a rabszolgái tovább! - visította a fõpatkány egy zsírosbödön tetejérõl. - Követeljük a szabadságunkat, és a jogainkat. - és a patkányok elhatározták, hogy harcot kezdenek az ember ellen. Az ember minderrõl nem tudott semmit. Haragját hamar elfeledte, vett más ünneplõ csizmát magának, és nem törõdött a patkányokkal tovább. Pedig akkor már rengeteg sokan voltak. Megették a pincében az összes veteményt, a kamarában az összes lisztet és az összes sajtot, sõt már a szalonnát is rágni kezdték, pedig tudták, hogy az az ember legféltettebb kincse, amibõl még a kutyájának sem ad.
Az ember, mikor ezt észrevette, fogta a megmaradt szalonnát, rúdra kötözte, s a rudat a dróttal fölakasztotta a gerendára. Ebbõl lett aztán csak igazán nagy felháborodás a patkányok között.
- Szemtelenség, gyalázat! - kiabálták, mikor rájöttek, hogy nem férkõzhetnek hozzá. - Elrabolja az élelmünket, kifoszt, kizsákmányol! Nem tûrjük tovább! - és föllázadtak. - Mienk a ház - hirdették ki maguk között -, mienk is volt örökké, csak megtûrtük benne az embert, amíg jól viselte magát! De most elég!
S egy éjszaka, amikor aludt, rárohantak az emberre, összeharapták, kikergették a házból, messzire elüldözték, s aztán büszkén kihirdették a kertnek, a fáknak, az állatoknak és a madaraknak - még a virágoknak is -, hogy a ház ezentúl nem emberország többé, hanem patkányország, jog és törvény szerint. S azzal uralkodni kezdtek patkánymódra. Mindent felfaltak, ami ehetõ volt, és mindent megrágtak, ami nem volt ehetõ, de szemük elé került. Kiürült rendre a pince, a kamara és a gabonás. Elköltöztek a madarak, elpusztultak a virágok, a ház fala omlani kezdett és megfeketedett, fák és virágok illatát bûz váltotta föl. A vetemény ott pusztult a földben, mert nem szedte ki senki. A gyümölcs megérett, lehullt, és elrohadt. A gabona aratatlan maradt, kimosta az esõ, és kicsépelte a szél. És eljött a tél, és a patkányok addigra már megettek mindent, ami ehetõ volt, megrágtak mindent, ami rágható volt. A falak tele voltak lyukakkal, a tetõrõl lehullott a cserép, ablakok és ajtók alatt öles nyílások tátongtak. És akkor éhezni kezdtek, mert nem volt egy szem gabona több, és az ajtók hasadékain, meg a falak odvain besüvített a szél, a megrongált tetõn behullott a hó, és nem tudtak segíteni magukon.
Elõször veszekedni kezdtek, marták és ölték egymást, rágták és ették egymást, de végül is nem tehettek egyebet: fölkerekedtek és otthagyták a tönkretett birodalmat.
Az ember pedig tavaszra szépen visszajött megint, rendbe hozta a tetõt, kitakarította a házat, a falakat megigazította, kimeszelte, a földet felszántotta, vetett és ültetett, s mire megjött a nyár, újra virágillat és madárdal vette körül a házat. Õszire ismét megtelt a pince, a kamara és a gabonás, és mire jött a tél, olyan volt már minden, mintha semmi sem történt volna.
Azonban elrejtõzve maradt mégis néhány patkány a falakban, vagy a pince gödreiben. És amikor az ember észrevette, hogy újra szaporodni kezdenek, hosszasan elgondolkodott, hogy mit is tegyen velük.
Ti is gondolkodjatok, s aszerint cselekedjetek!
Ellenzék, a '30-as évekbõl.
(Ne hagyjuk, hogy 1919 után sokadszor újra,
szellemileg és anyagilag kirabolják a
Magyarságot, eszerint cselekedjetek!)"