A Jobbik Magyarországért Mozgalom szerint addig nincs esély a cigánybűnözés elleni hatékony fellépésre Magyarországon, amíg az Országos Cigány Önkormányzat különböző szintű vezetői és képviselői között büntetett előéletű, bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt eljárás alatt álló, illetve az általános iskola 8 osztályát még el nem végző személyek találhatók, akik aktívan politizálhatnak.
A cigánybűnözés felszámolásában az esetleges személyes érintettségük esetén ellenérdekelt cigány politikusokat a parlamenti pártok képviselői és jelentős közjogi méltóságok is tovább erősítik jelenlegi pozícióikban azáltal, hogy partnernek tekintésükkel a legitim politikai tényezők közé emelik őket. A Jobbik éppen ezért a cigánybűnözés felszámolását megnehezítőnek és morális szempontból rendkívül károsnak tartja, hogy Sólyom László a hivatalában fogadva erkölcsi támogatásáról biztosította a rendőrség által 11 millió forintos sikkasztással gyanúsított Kolompár Orbán OCÖ-elnököt, illetve az első fokon 3 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélt Dancs Mihály borsodi cigány vezetőt.
A Jobbik szerint, miután egyre több cigány önkormányzati képviselőről (ifjabb Horváth Dezső, olaszliszkai lincselő is az volt) derül ki, hogy büntetőeljárás alatt áll, vagy már el is ítélték bűncselekmény elkövetése miatt, ezért már nem túlzás kijelenteni, hogy hazánkban a cigánybűnözés specifikus válfajaként az OCÖ-bűnözés is a közélet jól körülhatárolható részévé vált, amelynek felszámolása érdekében a Jobbik az OCÖ szervezetének és tagjainak teljes körű, bűnügyi szempontú átvilágítását követeli.
Bíber József Tibor,
a Jobbik alelnöke"
jobbik.hu
2008.02.13. 13:23
Az itt megjelenő, bűncselekményt (becsületsértés, rágalmazás, különböző személyiségi jogok megsértése) kimerítő beírások ügyében kit kereshetünk, a G.PORTÁLT, vagy JOBB PATAK gazdáját?
2008.02.13. 09:38
A jövőben várhatóan csak erkölcsi bizonyítvánnyal lehet belépni a Magyar Gárdába, legalábbis ezt szeretné elérni Vona Gábor, a szervezet elnöke.
2008.02.12. 11:29
Sírjunk vagy nevessünk? MNO
Seszták Ágnes: Így megy ez napról napra, hétről hétre: kordont emelnek, ha összejön öt ember, rájuk küldenek legalább száz rendőrt. Gyurcsány páncélautón közlekedik, testőrök gyűrűjében, mesterlövészek az árnyékában. Mintha bárki is fenné rá a fogát. Fonák helyzet: van egy ember, aki tudatosan teszi tönkre az országot, ehhez minden eszközt felhasznál, közben úgy viselkedik, mintha komoly ellenfele lenne az utca embere. Mintha századnyi rendőrnek kellene védenie a szelektív terroristák ellenében. A golyószóró retteg a kaviccsal működtetett parittyától. Ez is Potemkin-találmány.
Íme, a demokrácia elleni támadás! – halljuk különféle verziókban azoktól, akik habozás nélkül lövetnek a békés tömegbe, lovasrohammal és szemkilövéssel variálva undorító tettüket. Demokrácia? Miféle? Olyan, ahol a nép által választott képviselő hallani sem akar népről vagy arról, hogy a nép mit akarhat. A kordonok, gumibotok, gumilövedékek és tolvajok demokráciája? Netán Potemkin herceg demokráciája? Minden demokratikus intézmény homlokzata megvan, ám bennük és mögöttük ott acsarog a diktatúra kutyája.
(Magyar Nemzet, 2008. február 11.)
2008.02.12. 11:05
Nem igaz, hogy kevés a rendőr Patakon, rengeteg határőrt tettek át a rendőrség állományába,de azért nem érzékelhető mert az erőszakos hatalom fentartására vannak tartalékolva.A polgárok védelme nem számít, mert a népellenes hatalmat mindenáron meg kell védeni. Március 15-ig pedig a fővárosban lehet Őket megtalálni.
2008.02.11. 11:28
Fájdalommal közöljük, hogy Erzsike néni
(Kerekes Kálmánné) városunk legidősebb lakója
105 éves korában elhunyt. Néhány nappal ezelőtt köszöntöttük volna ezen a jeles születésnapon, de sajnos az influenza járvány miatti látogatási tilalom miatt nem juthattunk be az kórházban fekvő Erzsi nénihez.
Emlékét szeretettel megőrizzük.
2008. február 7-én, Szamosvölgyi Péter polgármester látogatást tett városunk két intézményében. Látogatásai részét képezték annak az év elejei programnak, melynek során végigjárja Sátoraljaújhely vállalatait, intézményeit, hogy értékelje a vezetőkkel és a dolgozókkal együtt az elmúlt év munkáját, s megbeszélje az eljövendő feladatokat.
2008 február 2-án fél 11 órára kedves meghívásnak tettem eleget. Részt vettem a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeumban "A világ körülöttem" Dr. Geszti Sándor Pál könyvbemutató és fotókiállításán. De ki is Geszti Sándor Pál barátom?
A gyógyulni vágyók orvosa, aki a gyógyítás mellett elkötelezett szakember, kiváló természetfotós, fotóművész, költő és író egy személyben?
Kerekes Kálmánné, Erzsike néni Sátoraljaújhely legidősebb polgára
és tanítónője.
1903 február 4-én született Hernádkakon. Az élet és a politika vihara országhatárokon át, településről településre dobálta. Édesapja Kovácsvágás református papja volt. De élt Eperjesen is, ahonnan Trianon után többekkel együtt kiutasították.
2008. január 31-én Nagykapos, Királyhelmec és Sátoraljaújhely városok polgármesterei együttműködési nyilatkozatot írtak alá Sátoraljaújhelyen a Városházán. Mindhárom fél a nyilatkozatnak megfelelően szeretné összehangolni programjait, és közösen kívánnak lépéseket tenni olyan befektetők felé, akiknek munkahelyteremtése csökkenti a térségben élő munkanélküliek számát.
Lakossági fórumon ismertette a Szlovák Környezetvédelmi minisztérium álláspontját a tőketerebesi önkormányzat a helyi művelődési házban. A helyi képviselők egységesen jelentették ki, hogy nem támogatják a tervezett széntüzelésű megépítését Tőketerebesen. Elhangzott, hogy a tőketerebesi képviselők csak addig támogatták a beruházást, ameddig arról volt szó, hogy egy tőkeerős befektető érkezne a helyi ipari parkba. Amikor kiderült, hogy erőművet szeretnének létesíteni, az önkormányzat már visszautasította a beruházókat.
Kihirdették a "Tiszta utca" akció győztesét Sátoraljaújhelyen. A rendezett, tiszta, ápolt városkép érdekében az elmúlt év tavaszán hirdetett versenyt a sátoraljaújhelyi önkormányzat a város utcái között. A közterület és piacfelügyelet munkatársai áprilistól novemberig 15 alkalommal járták végig a várost és értékelték az utcákat meghatározott pontrendszer szerint.
20 alkotó műveiből nyílt tárlat a Lavotta-házban január 25-én. A kiállításon a kisteleki alkotó közösség festményei, térplasztikái, fazekas alkotásai láthatók. Kistelek Szeged mellett található, az ott működő alkotó közösséget Szombathelyi Árpád vezeti. A több mint 20 éve működő művészközösségben, közel 50 alkotó fordult már meg - mondta el a tárlat megnyitóján Szombathelyi Árpád.
2008.02.11. 11:25
Fájdalommal közöljük, hogy Erzsike néni
(Kerekes Kálmánné) városunk legidősebb lakója
105 éves korában elhunyt. Néhány nappal ezelőtt köszöntöttük volna ezen a jeles születésnapon, de sajnos az influenza járvány miatti látogatási tilalom miatt nem juthattunk be az kórházban fekvő Erzsi nénihez.
Emlékét szeretettel megőrizzük.
2008. február 7-én, Szamosvölgyi Péter polgármester látogatást tett városunk két intézményében. Látogatásai részét képezték annak az év elejei programnak, melynek során végigjárja Sátoraljaújhely vállalatait, intézményeit, hogy értékelje a vezetőkkel és a dolgozókkal együtt az elmúlt év munkáját, s megbeszélje az eljövendő feladatokat.
2008 február 2-án fél 11 órára kedves meghívásnak tettem eleget. Részt vettem a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeumban "A világ körülöttem" Dr. Geszti Sándor Pál könyvbemutató és fotókiállításán. De ki is Geszti Sándor Pál barátom?
A gyógyulni vágyók orvosa, aki a gyógyítás mellett elkötelezett szakember, kiváló természetfotós, fotóművész, költő és író egy személyben?
2008.02.11. 10:12
Nem igaz,hogy kevés a rendőr,rengeteg határőrt tettek át a rendőrség állományába,de azért nem érzékelhető mert az erőszakos hatalom fentartására vannak tartalékolva.A polgárok védelme nem számít, mert a népellenes hatalmat mindenáron meg kell védeni. Március 15-ig pedig a fővárosban lehet Őket megtalálni.
2008.02.10. 09:57
A rendőrség nem parázik a cigányoktól, csak nem bízik a saját tisztességes állampolgárában, ha keményebben lép fel a cigányokkal, akkor mellé állnak-e. Fontos a parancsnok is, hogy Ő milyen intézkedést vár el a cigányokkal szemben, bátorítja, vagy visszafogja az állományát. Mi az elsődleges a bírság beszedése, vagy a cigányok, bűnözők zaklatása. Csoportosulásra csak ennyit, oda kell állítani a rendőrt ahol ezek álldogálnak és nem oda ahol egyébként semmi haszna, ahol csak az autósokat igazoltatják. Vezetői döntés és irányítás kérdése az egész.
2008.02.09. 13:40
Gyurcsány Ferenc a háttérben már távozását fontolgatja!
A kormányfő reálisan látja helyzetét, tisztában van azzal, hogy a nagy bukásnak ígérkező népszavazás után pozíciója tarthatatlan lesz.
Neve elhallgatását kérő szocialista informátorunk biztos forrásból értesült, hogy Gyurcsány Ferenc a következő hetekben már távozását készíti elő. "A baloldalon nem kérdés, hogy a népszavazás alapjaiban rengeti meg a kormányfő pozícióját."- fogalmazott informátorunk. Ráadásul a kormányfő belső ellenzéke is egyre aktívabb.
2008.02.09. 10:12
2008. február 11. Betegek Világnapja A Lourdesi Mária jelenések 150. évfordulója
Budapest, V. Vértanúk tere
A Magyarország szegényei iránti szolidaritásból küldött képeslapok jelképes átadása Szili Katalinnak, az Országgyűlés Elnökasszonyának 2008. február 11-én délben 12 órakor.
Találkozás a Nagy Imre szobornál (érvényes rendőrségi helyfoglalás 11:30-tól 12:30-ig)
Program:
11:30 - 12:30
Köszöntő: P. Vértesaljai László SJ
Csoóri Sándor: Kiáltás a Jóistenhez
Czakó Gábor író beszéde
Szemelvények a szolidaritási levelekből
Déli harangszóra: Az "Úrangyala" közös imádsága
Kb. déli 12 órakor P. Hofher József SJ az Országházban jelképesen átadja a Magyarország szegényei iránt szolidaritásból küldött képeslapokat
Himusz, Boldogasszony Anyánk, Szózat
Sajtótájékoztató 12:10-kor
(tartják: Hofher József és Vértesaljai László jezsuita szerzetes papok)
a parlamenti képviselőknek írt üzenet felolvasása
a Szentatyának, XVI. Benedek pápának elküldött levél felolvasása
Információ a Vértanúk terén délben megszólaló Kézfogás harangról:
A négy település (Keszthely, Hévíz, Gyenesdiás, Cserszegtomaj) közös összefogása által öntetett 325 kg súlyú harangot II. János Pál pápa áldotta meg 2002. Nagyszerdáján, március 27-én Rómában, a Vatikáni VI. Pál kihallgatási nagyteremben, a négy település polgármesterei és a megye érseke, Márfi Gyula jelenlétében.
Fontos információ:
A Gesztenyés parkba meghirdetett eseményre továbbá a Szentatyának írt levél felolvasására szintén a Nagy Imre szobornál kerül sor, ennek megfelelően a Gesztenyés parkban és a Nunciatúra épülete előtt semmiféle eseményre nem kerül sor.
2008.02.08. 16:11
Tudta-e Ön
- Tudta-e Ön, hogy a parlamenti képviselők összesen havi 360 millió forint fizetést kapnak a büdzséből?
- Tudta-e Ön, hogy hazánknak évente több mint 10 milliárd forintjába kerülnek a politikusok?
- Tudta-e Ön, hogy a legjobban kereső mezei képviselők havonta 1,5 millió forint fizetést kapnak?
- Tudta-e Ön, hogy hazánkban mintegy 40 ezer politikus van?
- Tudta-e Ön, hogy 36 kormánytagot tartunk el?
- Tudta-e Ön, hogy a 386 parlamenti képviselő eredetileg a történelmi Magyarországot képviselte, nem a jelenlegit, amely csupán harmada a Trianon előttinek?
- Tudta-e Ön, hogy közel 34 ezer polgármester, önkormányzati képviselő, valamint fővárosi és megyei képviselő van, akiket a közvagyonból tartunk el?
- Tudta-e Ön, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek "parlamentjének" 399 fizetett kisebbségi képviselője van?
- Tudta-e Ön, hogy a képviselők jelentős része gyakorlatilag semmilyen munkát nem végez, a parlamentben ülő honatyák közül nem egy akad, aki évek alatt mindössze egyszer szólt hozzá valamihez?
- Tudta-e Ön, hogy Toller Lászlónak (MSZP) eddig 12 millió forint munkadíjat utaltak ki, miközben kómában fekszik, ergo dolgozni sem tud?
- Tudta-e Ön, hogy Rogán Antal (Fidesz) úgy vett fel rendszeresen adómentes szállás-költségtérítést Budapesten, hogy volt saját lakása a fővárosban?
- Tudta-e Ön, hogy Szili Katalin (MSZP) úgy kapott útiköltség-térítést, hogy az őrezred utaztatja, amúgy is állami pénzen?
- Tudta-e Ön, hogy a magyar igazságszolgáltatás olyan váderedményességi mutatóval dolgozik, mint a félkemény és kemény diktatúrák?
- Hogy akit ma Magyarországon megvádolnak, azt szinte biztosan el is ítélik?
- Tudta-e Ön, hogy 1988 (az még bőven proletárdiktatúra!) és 2002 között összesen nem oszlattak annyi tüntetést, mint azóta?
- Tudta-e Ön, hogy miközben a képviselők adózatlanul veszik fel évek óta a sok száz millióra rúgó "költségtérítéseket", Európában Magyarországon a legmagasabbak a béreket terhelő adók és járulékok?
- Tudta-e Ön, hogy Lengyelországban 10, Csehországban 18, míg Szlovákiában 26 százalékkal nagyobb a nettó bér, mint Magyarországon? Ez a családi kedvezményekkel további 8-10 százalékkal emelkedhet. Franciaországban egy közepes jövedelmű, házas, két gyermeket nevelő dolgozótól mindössze 7 százalékot von le az állam, míg nálunk akár 40-50 százalékot is.
És Ön szerint mennyi kárt okoznak még hazánknak a politikusok?
A hivatalos pataki fórumon rendszeresen cenzúráznak, elfojtják a szólás és véleményszabadságot. Most éppen a cigánybűnözés tárgyában tett beírásokat törlik másodperceken belül. Ennyit a "fejlett pataki civiltársadalomról"
2008.02.05. 14:03
Nagyon jó, informatív, sokszínű és szórakoztató, naprakész a pataki honlap. Egyszerűen megdöbbent az őket ért pocskondiázó, rosszindulató, méltánytalan beírások sora. kinek okoz ez örömöt?:(
2008.02.04. 15:33
"Olaszliszka magyarjainak levele a rendőrminiszterhez: lopnak, rabolnak, ölnek, erőszakolnak a cigányok + olvasó 2008-02-04. 04:13
A lincselő olaszliszkai cigányhorda (a gyilkosok zöme ma is szabadlábon van, lásd itt) nemhogy meghúzná magát, de egyre agresszívabban lop, rabol az őket eltartóktól, nyugdíjast ver, nőt erőszakol, szemet nyom ki nap mint nap, dolgozni pedig esze ágában sincs - derül ki 100 liszkai magyar leveléből, akik több rendőrt követelnek Takácséktól. Van egy tippünk, mennyire fog az orkszaporító, bűnözővédő rezsim segíteni. Mint ismeretes, a tetvesek az általuk lemészárolt Szögi tanár úr emlékművét meggyalázták és szemétlerakónak használják. A liszkaiaknak azt javalljuk: fogadjanak fel polgárőröket és fegyverezzék fel magukat. Segélyt pedig a hatóságokkal dacolva se osszanak többé a település költségvetéséből, így lehet költeni az önvédelemre.
Végső elkeseredésében fordult több mint száz olaszliszkai polgár Takács Albert igazságügyi miniszterhez, mert úgy érzik: ismét sokasodnak a helyi cigányok által elkövetett bűncselekmények. Valószínűsíthető, hogy a háttérből uszítják és okosítják őket – írták. Jenei Zoltán szakállamtitkár a közbiztonság növelésének igényét indokoltnak nevezte, ezért intézkedett a körzeti megbízotti poszt helyreállításáról és a járőrszolgálatok sűrítéséről.
Több mint száz olaszliszkai lakó kért segítséget Takács Albert igazságügyi és rendészeti minisztertől, mert fenyegetve érzik magukat a helybeli cigány közösség bűnöző tagjaitól. – Igenis védelemre szorulunk, igenis itt az ideje, hogy felgöngyölítsék a szocpolcsalásokat, a bűnügyeket, és mindenki megkapja a kiérdemelt büntetését. A rendőrőrs visszaállítására is nagy szükség lenne. Egy körzeti megbízott sajnos kevés – fogalmazták meg aláírásokkal ellátott levelüket azzal, hogy „végső elkeseredettségükben” fordultak Takácshoz „segítségért, jó tanácsért”.
– A lakosság aránya úgy alakul, hogy a magyarok száma csökken, a cigányoké nő. Hogy ezért vagy más ok miatt, de településünkön nagyon megemelkedett a bűncselekmények száma. Volt itt olyan súlyos eset, amikor brutálisan meggyilkoltak egy özvegyasszonyt. Többen rátámadtak saját otthonában, lábát kicsavarták, szemét kinyomták, és megerőszakolták (A cigányfajvédő média erről is hallgatott természetesen - a szerk.).
Ezt követően több nyugdíjasunkat megfenyegették, volt, akitől a nyugdíjat elvették, volt, akit világos nappal fojtogattak, volt, akinek kezét-lábát eltörték, és volt olyan idős házaspár, aki köztiszteletben megöregedett a faluban, és olyan súlyosan bántalmazták, hogy a több hónapos kórházi kezelés után már nem mertek visszaköltözni. Ezek után történt a tiszavasvári tanár brutális meggyilkolása – sorolták az olaszliszkaiak, majd feltették a kérdést: meddig lehet még szemet hunyni, meddig kell még rettegni, mikor fognak felfigyelni a helyzetre?
(Magyar Nemzet nyomán)
Olvasói vélemény: Úgy látom, pár öregasszonyról gyanították, hogy azok is láthattak valamit a lincselésből, amelyet nyilvánvalóan nem a bíróságon levő 5-6 ember, hanem 15-20 követett el, vagy tudhattak az ezt követő tanúmegfélemlítésekről. Ezeket a szerencsétlen idős embereket a tomboló erőszak most szépen kiiktatja az élők sorából, vagy elüldözik őket a faluból. Nyilvánvaló, hogy a lincselés valódi főkolomposai most is ott vannak, szabadlábon, és csak tombolnak tovább, csillapítatlanul."
www.huruc.info
/toronymagasan a legjobb portál, ahol nem kendőzik el az igazságot; tanulhatna tőlük a pataki honlap!/
2008.02.04. 15:29
Csak éppen a hivatalos pataki fórumon rendszeresen cenzúráznak, elfojtják a szólás és véleményszabadságot. Most éppen a cigánybűnözés tárgyában tett beírásokat törlik másodperceken belül. Ennyit a "fejlett pataki civiltársadalomról"...:(
A pataki fórum sokkal élőbb, naprakészebb és felhasználóbarátabb, mint az újhelyi. Az újhelyit megcsinálták dísznek, statikus, nagy ritkán nyúlnak hozzá, a hírek mennyisége szerintem 2 nagyságrenddel kisebb, és semmitmondóbb, mint Patakon és az ember nem tudja lerázni az érzést, hogy az egész a Főnök fényezését szolgálja. (kicsit olyan Türkménbasi-stílusban)
Bocs a panasznapért...
Ami az újhelyi fórumot illeti, van 2 ismert, a szocialisták és polgármester helyi honlapján, de én is nyitottam egy magánt. A forgalom nagysága ebben a sorrendben csökken, de igazából mindezeken együtt is akkora pangás van az utóbbi 2 hónapban, hogy van olyan hét, amikor semmi mozgás. (az enyém igazán be se indult.) Szerintem Újhelyre ledobtak valami neutronbomba-félét, ami csak az internetes fórumhasználatot öli meg...
Ettől még jó lenne egy városi honlap-fórum, mert elvileg nem olyan pártfüggő, mint a 2 pártos fórum, ahol főleg a másik vezetőjét ütik. (nem mondom, hogy ez nem OK a demokráciában, de jobb lenne egy semleges terepen is, városcentrikusan)
Patak fórumán nagyobb a forgalom, bár persze ez is csak Újhelyhez képest. Azért irigylem Pataktól a fejlettebb civiltársadalmat.
Az én környezetben az állampolgárok nagy része becsületes adófizető , és mint tudjuk a nem kevés adót kell befizetnünk! Az állam a befizetett adókból utalja ki a segélyt fizeti a kisebbségi önkormányzatokat , rendőrséget stb..
Én és sok ismerősöm nem hajlandó (ha lehetne)
"kapualjakban álló csoportoknak" pénzt adni,és azon családokat támogatni ahol a tudatlan gyermekvállalás a segély kiutalásának egyik eszköze (a gyerekből mi lesz az nem számit), az ország vezetésének már észre kellene vennie hogy kit érdemes támogatni: aki le tesz valamit az asztalra ,vagy azokat akik csak parazita módjára élnek és környezetüket kárositják meg.
A tehetetlenség szüli a szélsőséges nézeteket !
Nem ártana a fórumon leirt dolgok eljutnának a helyi rendőrségekhez,önkormányzatokhoz és feljebb is ... mivel lassan már csak itt jelennek meg a vélemények. A televizió folyamatosan azt közli milyen szörnyű helyzetben a van a kisebbség és milyen sérelmek érik őket.Mi csak dolgozzunk csendben és fizessük az adót!!!