Aktuális : Ma országszerte a kommunista diktatúra áldozataira emlékeznek |
Ma országszerte a kommunista diktatúra áldozataira emlékeznek
2008.02.25. 12:10
Az Országgyűlés az Orbán-kormány idején, 2000. június 13-án - Horváth Béla kisgazda képviselő előterjesztésére - elfogadott határozata értelmében a középfokú oktatási intézményekben minden év február 25-én tartják a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapját.
Ezen a napon arra emlékezünk, hogy Kovács Bélát (képünkön), a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet katonai hatóságok 1947. február 25-én jogtalanul letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták, ahol bírósági tárgyalás nélkül nyolc évet töltött fogságban. E naptól számítjuk tulajdonképpen a kommunista diktatúra kezdetét Magyarországon, ugyanis Kovács Béla elhurcolásával, az FKGP "lefejezésével" véget ért a féldemokrácia, a kvázi jogállamiság, amely 45 és 47 között úgy ahogy létezett.
Ma az ország számos helyén néma főhajtással, egy szál gyertya gyújtásával emlékeztek-emlékeznek az áldozatokra, a kivégzettekre, a bebörtönzöttekre, a recski foglyokra, a Hortobágyra kitelepítettekre, az emigrációba kényszerültekre, a munkahelyeikről, egyetemekről politikai okok miatt eltanácsoltakra, a megfigyeltekre, a vörös rezsim által fizikailag, lelkileg megnyomorított sokaságra. Akik nagy árat fizettek nézeteik, becsületük, tisztességük, hazaszeretetük miatt, az ország szabadságáért, a demokráciáért.
Ez a nap - február 25. - minden évben a hős áldozatokra, a rákosista-kádárista kommunista önkényuralom elszenvedőire emlékeztesse az utókort, amelynek szent kötelessége elesett, megnyomorított eleink emlékének őrzése, árváik ápolása, és a haza szolgálata minden körölmények között, úgy, ahogyan azt példaképeink a legnehezebb, embertpróbálóbb időkben is bátran, tiszta szívvel tették. Köszönet érte a pesti srácoknak, a Mansfeld Pétereknek, a Tóth Ilonkáknak, a Kopácsy Sándoroknak, a Pongrácz Gergelyeknek, és neves és névtelen társaiknak, akik felvették a harcot a túlerőben lévő megszállókkak, és ontották ki ifjú vérüket Mosonmagyaróvártól Tatán át Salgótarjánig a sortüzekben. Emlékezzük a még köztünk élő legendákra, a Wittner Máriákra, és hajtsunk fekjet az eltávozottak emléke előtt.
Egyes kutatások szerint a kommunizmus évtizedei világszerte mintegy 100 millió áldozatot szedtek, legalább ötször annyit mint a fasizmus. Ebből kelet-európai veszteség több mint egy millió ember, köztük százezres magyar halottakkal. Van hát kikre emlékeznünk minden év február 25-én.
"Miért nem folytatták még le a kommunizmus nürnbergi perét?" - teszi fel a kérdést Courtois, aki szerint egyes kommunista államok bôségesen kimerítették mind az emberiség elleni bűntett, mind a háborús bűntett, mind pedig a béke elleni bűntett fogalmát. Miért használjuk ezeket a kifejezéseket csak a nácizmus áldozatai, illetve különbözô etnikai indítékú mészárlások kapcsán? Hiszen a számok magukért beszélnek Courtois szerint: a nácizmus számlájára mindent összevetve körülbelül 25 millió áldozatot írhatunk, míg a kommunizmuséra ennek majdnem a négyszeresét, méghozzá a következ? geográfiai elosztásban: Szovjetunió: 20 millió áldozat; Kína: 65 millió; Vietnam: 1 millió; Észak-Korea: 2 millió; Kambodzsa: 2 millió; Kelet-Európa: 1 millió; Latin-Amerika: 150 000; Afrika: 1,7 millió; Afganisztán: 1,5 millió; a nemzetközi kommunista mozgalom, illetve a hatalomra soha nem került kommunista pártok számlájára pedig körülbelül 10 000 áldozat írandó (14. o.). Mindösszesen tehát közel járunk a százmillióhoz. Courtois elismeri, hogy okoz bizonyos nehézséget egyszerre történészi, tényfeltáró munkát végezni és ítélkezni, az áldozatok számának nagyságrendje miatt mégis jogosnak véli a felelősség kérdésének felvetését. Nemcsak közvetlen felelősségrôl kell beszélnünk szerinte, hanem vizsgálnunk kell a nyugat-európai kommunista pártok felelôsségét is: bátorították-e mindezt; de ezen túlmenôen még az események szándékos ignorálását is bűnnek tekinti. Courtois szerint számos oka van annak, hogy a kommunizmus áldozatai kisebb helyet foglalnak el Nyugat-Európa történelmi emlékezetében, mint a nácik áldozatai: kevesebb információ áll rendelkezésünkre, sok a még feldolgozatlan archívum. Megemlíti a kommunista sajtókampányokat a "kipakolók" ellen, a nem-kommunista, elôbb náci-, majd amerikaellenes baloldali értelmiség szándékos közönyét, valamint azt, hogy a holocaustot a róla megemlékezôk a világtörténelem egyedi eseményének tekintik, így közvetett módon lehetetlenné teszik, hogy a hasonló (vagy még nagyobb) méreteket öltô genocídiumról az ôt megilletô módon beszéljünk.
(A kommunizmus fekete könyve
Stéphane Courtois-Nicolas Werth-Jean-Louis Panné-Andrzej Paczkowski-Karel Bartosek-Jean-Louis Margolin. Le livre noir du communisme. Éditions Robert Laffont, Paris, 1997. 843 old.)
|