| | Aktuális : A Fidesz megnevezte sárospataki önkormányzati egyéni képviselőjelöltjeit | 
 
 A Fidesz megnevezte sárospataki önkormányzati egyéni képviselőjelöltjeit  2010.07.29. 13:40 
 A jelölteket Aros János polgármesterjelölt mutatta.   
A kormányzati szándéknak megfelelően Sárospatakon is csökken az egyéni          választókerületek száma, az eddigi 10-ről 8-ra. Ez azt jelenti, hogy         8 egyéni választott képviselő lesz a képviselő testületben és          mivel a listás helyek száma 3-ra csökkent, így 12 fő lesz          képviselőtestület létszáma, az eddigi 18-hoz képest. A FIDESZ helyi csoportja tehát ezután a bejelentés után elkezdte a          jelöltállítás folyamatát, és most jutottunk el odáig, hogy a FIDESZ          helyi csoportja a 8 jelöltjét megnevezi. Képviselőjelöltjeink döntő többsége jól ismert arc, hiszen a most          lezáruló ciklusban, és néhányan még az ezt megelőző ciklusban is tagjai          voltak a képviselő testületnek. 
 Az 1-es körzetben – Újtelepen – ami újabb két utcával bővült,          Hajdu Imrét jelöli és támogatja a FIDESZ.
 
 A 2-es körzetben – Végardón – ami szintén bővült, Egyed          Attilát jelöljük és támogatjuk, aki eddig is képviselte a          városrészt.
 
 A 3-a körzetben én kaptam azt a megtiszteltetést, hogy ebben a          körzetben jelöltek, most már a negyedik ciklusra is.
 
 A 4-es körzetben - ami szintén átalakult - Sikora Attila a          jelöltünk, aki szintén jelenleg is képviselő-testületi tagunk.
 
 Az 5. körzetben egy új arcot szeretne indítani a FIDESZ, ugyanis          a jelenlegi képviselőnk, Stumpf Attila, munkahelyi elfoglaltságai miatt          nem tud a közéleti tevékenységben tovább részt venni. Itt egy korábbi          önkormányzati képviselőt - aki eddig is aktív részese volt a közéletnek          - Szvitankó Tamást jelöli és támogatja a FIDESZ.
 
 A 6-os számú körzetben - amely Bodroghalász és a hozzá tartozó          sárospataki városrész - Lendák Lajost jelöli és támogatja a          FIDESZ, aki jelenleg is a képvelőtestület tagja, az Oktatási és Sport          Bizottság elnöke.
 
 A 7-es körzetben, Kispatak városrészen Szabó András fogja          újra megkapni a bizalmat a FIDESZ-től, és reményeink szerint majd a          választópolgároktól is.
 
 A 8-as körzetben – a külterületeken – ami létszámát          tekintve a legkisebb, viszont területét tekintve a legnagyobb és a          legnehezebben bejárható városrésze Sárospataknak, Oláh József, az          Egészségügyi, Szociális Bizottság elnöke - tehát a jelenlegi képviselő          testületnek is tagja -kapja meg a bizalmat.
 
 Ezzel a 8 fős csapattal vágunk neki az október 3-dikai választásoknak,          velük szeretnék továbbra is a választók érdekeit képviselni. A választók          pontosan tudják, hogy ki, milyen munkát végzett az adott körzetben, ki          az, aki ott volt közöttük, amikor szükség volt rá, aki segítette őket a          problémáik megoldásában.
 
 A kampány nyitása előreláthatólag augusztus közepén lesz, addig is          dolgozni fogunk, hiszen a pályázatoknak köszönhetően nyáron sem lesz          lehetősége hosszabb ideig pihenni senkinek, ezt követően pedig, a          kampány kezdete után vágunk neki ennek a munkának.
 
 Bízom abban, hogy sárospataki lakosok egy 2/3-os fideszes kormánynál          látni fogják azt, hogy igazán kikre van szükségük, ráadásul van egy          fideszes országgyűlési képviselőnk, Dr. Hörcsik Richárd személyében, aki          nagyon fontos posztokat tölt be, ő az Európai Uniós Bizottság elnöke és          a FIDESZ frakció vezetőjének a helyettese. Bízom benne, hogy a          sárospataki polgárok azokat a képviselőket fogják megválasztani, akik          igazán segíteni akarnak nekik.
 (www.sarospatak.hu)
	            |