A szabadság(harc) bukása

A Románia felől érkező csapatok 4-én hajnalban általános támadást indítottak több nagyváros és Budapest ellen. Kádár az előző nap Moszkvában összeállított, és onnan irányított bábkabinetje felhívással fordult a magyar néphez: csatlakozzanak a megalakult ellenkormányhoz. Kádár János beszédét - aki ekkor Moszkvában tartózkodott - az ungvári rádió sugározta. Kádár az ellenkormányt próbálta legitimizálni, s azt bizonygatta: fasiszta felkelésbe torkollt az október 23-i tömegmozgalom, ezért szükségessé vált a szovjetek behívása. Egyben ígéretet tett arra, hogy a "becsületes, hazafias szándékú fiatalokat" nem büntetik meg azért, mert a forradalomhoz csatlakoztak. "A reakciós elemek, felhasználva a népi demokratikus építésünk folyamán elkövetett hibákat, igen sok becsületes dolgozót - különösen az ifjúság nagy részét - tévesztették meg, akik a mozgalomhoz becsületes, hazafias szándékkal kapcsolódtak. Ezek a becsületes hazafiak azt akarták, hogy társadalmunk, gazdasági és politikai életünk tovább demokratizálódjék, s ezzel biztosítsák hazánkban a szocializmus alapjainak megszilárdítását. (?) Éppen ezért helytelen és bűnös eljárás, ha valaki vádolja ezeket azért, hogy a mozgalomban részt vettek. Emellett nem szabad szem elől téveszteni, hogy felhasználva Nagy Imre kormányának gyöngeségét, ellenforradalmi erők garázdálkodnak, gyilkolnak és rabolnak az országban, és attól lehet félnünk, hogy felülkerekednek" - áll a röplapon is megjelent felhívásban, melyben hangsúlyozzák: a kormány nem tűri meg, hogy a dolgozókat bármi ürügy alapján üldözzék azért, mert a legutóbbi idők eseményeiben részt vettek. A felhívásban Kádár említést tesz arról is: a kormány tárgyalásokat fog kezdeményezni a szovjet csapatok kivonásáról.

Nagy Imre segélykérő beszédét a Szabad Kossuth Rádió közvetítette 5 óra 20 perckor. A beszédet többször megismételték angolul, franciául, németül, oroszul, csehül és lengyelül is. "Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével." Később, miután a miniszterelnök a rádión keresztül hiába szólította fel Maléteréket a visszatérésre, a kormány tagjai elfogadták a jugoszláv nagykövetség által felkínált menedékjogot, egyedül Bibó István maradt a Parlamentben, melyet időközben körülzártak a szovjetek. Mindszenty József az amerikai követségen kapott menedékjogot.

Bibó a következő felhívással fordult az ország népéhez:. "Magyarok! Nagy Imre miniszterelnök a hajnali szovjet tárgyaláskor a szovjet követségre ment a tárgyalások folytatására, és onnan visszatérni nem tudott. (?) Az Országgyűlés épületében egyedül alulírott Bibó István államminiszter maradtam, mint az egyedül törvényes magyar kormány egyetlen képviselője. Ebben a helyzetben a következőket nyilatkozom:

A magyar népet felszólítom, hogy a megszálló hadsereget, vagy az általa esetleg felállított bábkormányt törvényes felsőségnek ne tekintse, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyverével éljen - kivéve azokat, melyek Budapest közellátását és közműveit érintenék. Fegyveres ellenállásra parancsot adni nincs módomban: egy napja kapcsolódtam be a kormány munkájába, a katonai helyzetről tájékoztatva nem vagyok, felelőtlenség volna tehát tőlem a magyar ifjúság drága vérével rendelkezni. Magyarország népe elég vérrel adózott, hogy megmutassa a világnak a szabadsághoz és igazsághoz való ragaszkodását. Most a világ hatalmain van a sor, hogy megmutassák az ENSZ alapokmányában foglalt elvek erejét és a világ szabadságszerető népeinek erejét. Kérem a nagyhatalmak és az ENSZ bölcs és bátor döntését leigázott nemzetem érdekében. Megállapítom egyúttal, hogy Magyarország egyetlen törvényes külföldi képviselője és külképviseleteinek törvényes feje Kéthly Anna államminiszter. Isten óvja Magyarországot!"

Deportálások Ukrajnába

A szovjetek közben elfoglalták a Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium épületét. Malétert és társait helikopterrel szállították Tökölről Mátyásföldre. A főváros több pontján a nemzetőrség szembeszállt a támadással. A Corvin köziek súlyos harcokat vívtak az Üllői út, Práter utca, Kisfaludy utca környékén. Mind a szovjetek, mind a nemzetőrök komoly veszteségeket szenvedtek. Többszáz magyar állampolgárt a Szovjetunióba deportáltak. Voltak közöttük politikusok is, döntő többségükben azonban fiatalokkal, a fegyveres harcok résztvevőivel töltötték meg a börtönöket. November 15-én már 846, Szovjetunióba hurcolt foglyot tartottak nyilván, köztük 68 kiskorút és 9 kislányt.

A szovjetek váltakozó erősségű ellenállás után elfoglalták Kecskemétet, Szombathelyet, Pécset, Székesfehérvárt, Békéscsabát, Miskolcot, Szolnokot, Debrecent és Győrt. Körbevették Tatabányát, Oroszlányt, Esztergomot, Dorogot. Még az éjszaka körülzárták a magyar laktanyákat, majd hajnalban a fegyverek letételre szólították föl az egységeket. Az ellenállás legkisebb jelére tűzcsapással válaszoltak. Zsukov marsall este 9-kor a következő helyzetjelentést készítette: "A nap folyamán a szovjet csapatok Magyarországon tovább folytatták a települések megtisztítását a lázadók itt-ott még ellenállást tanúsító elszigetelt csoportjaitól. Budapesten csapataink teljes egészében elfoglalták a legfontosabb kormányépületeket, és a lázadók ellenállását lényegében megtörték. A városban az ellenállásnak két góca maradt: a Corvin filmszínház és Buda nyugati részén a Moszkva tér. (?) A csapataink által elfoglalt összes helységben katonai igazgatást vezettünk be. Folyik a lefegyverzett lázadók és magyar katonai alakulatok személyi állományának, valamint a lefoglalt fegyverzetnek és lőszernek a számbavétele".

A bábvezér árulása

Kádár Jánost és Münnich Ferencet még november 4-én Moszkvából katonai repülőgéppel Szolnokra vitték. Innen két nappal később indult Budapestre egy szovjet menetoszlopban. November 7-én hajnalban megérkezett a Parlament elé, ahol a kormány délután letette az esküt. A Kádár-kormány visszaállította az október 23. előtti államigazgatást, betiltotta a forradalmi katonatanácsok működését, a forradalmi bizottságokat megfosztották intézkedési joguktól. A harcok ekkor még folytak a szovjet csapatok és a magyar ellenállók között. November 12-én Nagy Imre kormányát felmentette az Elnöki Tanács. November 16-án egy titkos találkozón Kádár szovjet kérésre beleegyezett a Nagy Imre-csoport Romániába deportálásába, és másnap a jugoszlávoktól azt követelte: adják át Nagy Imrét és társait a kormányának. A jugoszláv kormány ugyan ragaszkodott a Nagy Imrééknek adott garanciához, de nem volt kifogása az ellen, hogy Romániába távozzanak. Csakhogy Nagy Imre és társai kijelentették: nem kívánnak távozni az országból. A Kádár-kormány írásos garanciát adott Jugoszláviának, hogy Nagy Imrét és társait nem fogják felelősségre vonni. November 22-én, miután a jugoszlávok biztosították sértetlenségükről, Nagy Imre és csoportja elhagyta a nagykövetséget. Az ígéretet azonban Kádárék megszegték: Mátyásföldre, majd Romániába vitték a miniszterelnököt.

A megtorlás

November 30-án a szovjetek felszólították Kádárt a megtorlások megkezdésére. "A letartóztatásokat nem hagyjuk abba. Azok tovább is folytatódni fognak. Ha szükség lesz rá, még szigorúbbak lesznek" - mondta Kádár a pártvezetőknek. Az október 23-a óta a lakosság által uralt utcákon megjelentek a karhatalmi alakulatok: minden ellenük irányuló, akár csak szóbeli megnyilvánulást brutálisan megtoroltak, sok esetben minden ürügy nélkül is véresre vertek embereket. December elején megindultak a tömeges letartóztatások: százával kerültek börtönbe azok, akiket az ellenállás irányítóinak, szervezőinek tartottak, akikben a lakosságnak bizalma volt. A letartóztatottakat kegyetlenül bántalmazták, az elhurcoltakat kereső hozzátartozókkal semmit nem közöltek. A tömeges és kegyetlen megtorlás első szakasza 1957 tavaszáig tartott - ekkorra restaurálódott az 1956 előtti politikai rendszer. Ezt követően megkezdődtek a munkahelyi fegyelmi eljárások, tisztogatások.

A Romániába deportált Nagy Imrét és társait 1957. áprilisában tartóztatták le, majd Budapestre szállították. A Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Vida Ferenc elnökletével 1958. június 15-én szervezkedés kezdeményezése és vezetése, valamint hazaárulás vádjával halálra ítélte Nagy Imrét a fellebbezés lehetősége nélkül. Másnap kivégezték.

(Magyar Nemzet Online archív nyomán)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés