A közelmúlt évtizedeiben sokféle értelemben beszéltek magyar csodáról. Az én magyar csodám, az én népem csodája, ahogy érvényre juttatta az igazságot a XX. század utolsó évtizedében is.

Kapunk tárva, a szívünk még inkább.

Befogadta a keletnémet menekülteket, ébren tartva reményüket, hogy otthonról hazaérkezhetnek. Útnak indult a segítség Romániába, Erdélybe. Az államháztartás, a gyár, a vállalat, a szövetkezet és a magánszemély összesöpörte minden tartalékát a szent szabadság bűvöletében. Táborokat létesített a jugoszláv háborúból menekülteknek, és sok tízezer család osztotta meg otthonát is azokkal, akiket a félelem hazájuk elhagyására kényszerített. A darabjaira szakadozott Szovjetunió zsidó menekültjei is itt pihenhettek meg, megtapasztalhatták a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítőkészségét, és folytathatták útjukat az ígéret földje felé. A lengyeleknek sem kellett csalódniuk a hatalmas árvíz idején a magyarok barátságában. Az évszázad legnagyobb tiszai, kárpátaljai árvízkatasztrófája alkalmával a legmélyebb rétegekből tört fel, a szolidaritás érzése, megosztva a nekik is szükségest a még nagyobb szükségben lévőkkel.

Minden évben eljön a karácsony, a szeretet ünnepe, s minden évben készülünk a karácsonyra. Miközben emlékeimet rakosgatom egymás mellé, visszatekintve egyre világosabbá és érthetőbbé válik a karácsony titka.

Karácsonykor az Isten üzen az embernek: "Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda érte" (Jn 3,16). A megtestesülés, az Isten emberré válása az emberi életet igazolja. Van értelme az életnek, ha Isten értelmét látta, hogy emberré legyen, és vállalja sorsunkat.

A karácsonykor nekünk és értünk született Krisztus példájával is igazolta: az életnek önmagában nincs értelme. Az ember nem arra való, hogy önmagának és önmagáért éljen, hanem hogy valakiért éljen - és ez közösséget teremt. Ebben a viszonyulásban, a másokért való szolgálatban teljesedik ki élete, és lesz igazán emberré.

Kapunk tárva, a szívünk még inkább. Isten sehol sem mutatkozott gyöngébbnek és kiszolgáltatottabbnak, mint a jászolban és a kereszten. Jézus mégis ezzel a két eszközzel hódította és hódítja meg a világot. Ugyanakkor ezáltal arra is bátorít bennünket, hogy befogadjuk, és az ő útját vállaljuk. Őt kövessük, aki nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, s ezáltal az ő országát építsük, amely vele érkezett közénk a szeretet és jóság erejével. Ez az ország az igazságosság, a szeretet és a béke országa, amely az emberek elvárásait, vágyait és reményeit szólítja meg - itt és most.

Hiszem, hogy ez az ország már itt van, még ha aprócska is, mint a mustármag - de hatalmas fává növekedhet. Itt van, mint a földbe vetett búzaszem, amely százszoros termést ígér. Ez az ország felszólít, hogy a világ eseményeinek és életünk történéseinek mélyebb értelmet adjunk. Az ember tőle telhetően vállaljon részt a világ, a társadalom, a gazdaság formálásában, hogy azok az értékek, amelyek az emberi méltóság alapját és a közjót jelentik, a nyilvánosság előtt elismerést nyerjenek.

Senki se csatlakozzék meggondolatlanul az általános irányzatokhoz, hanem mindenki tudatosan keresse meg egyéni útját, saját kényelmével és önérdekével szemben is. Ehhez ragaszkodjék akkor is, ha félreértik vagy kigúnyolják. Tudnia kell, hogy ezzel embertársai javát szolgálja.

(A szerző irgalmasrendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke. Írását az Új Ember c. katolikus hetilapból vettük át.)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés