HONUNK A HAZÁBAN

Honfitársak!

Rövid felszólalásomban csupán néhány kérdést teszek fel, amelyekre mindenki maga keresse és adja meg a megfelelő választ. Abból indulok ki, hogy a történelem - a legnagyobb sajnálatunkra és kárvallásunkra - bennünket igazolt és mindazokat, akik azt mondták, hogy egy erkölcsi alapokkal nem rendelkező, de a kommunista diktatúra bűneivel terhelt politikai garnitúra a közbizalomra méltatlan, az ország vezetésére pedig alkalmatlan.

Mert:

- Mit várhatunk azoktól, akik tegnap éppúgy, mint ma, elárulták és kiárusították az országot - nekik mindegy volt, hogy milyen zászlók alatt, milyen jelszavak kíséretében teszik ezt - és mielőtt tudomást szereztünk volna róla, elzálogosították a fejünk felől a jelenünket, sőt a gyermekeink, unokáink jövőjét?!

- Mit várhatunk attól a hullarabló mentalitástól, amelyik az évtizedeken át a közreműködésével letaposott, minden rétegében szétzilált társadalomtól képes elvenni az éppen visszakapott szabadságát és életlehetőségét, csak azért, hogy saját magát a hatalomba betonozza, s a zsebeit tömhesse a nemzeti vagyon rovására?!

- Mit várhatunk azoktól, akik - mint a nemzetközi liberalizmus mindenre hajlandó zsoldosai - a nemzeti önépítés és önismeret eszközeit, a magyar sajtót kiütötték a kezünkből, elidegenítették tőlünk és folyamatosan csorbítják az információhoz, a tájékozódáshoz való - alapvető emberi - jogainkat?!

- Mit várhatunk attól a politikai garnitúrától, amelyik módszeresen számolja fel a többpárti, parlamentáris demokráciát, hogy az áldemokrácia látszata alatt ugyanazok, ugyanúgy folytassák a több évtizedes antidemokratikus  működésüket, mint tették azt a diktatúra idején?!

- Mit várhatunk azoktól, akik - mialatt a saját pecsenyéjüket sütögették - a külső biztonságunkat és a belső jogrendünket annyira leépítették, hogy kérdésessé vált: élhető-e még egyáltalán ez az ország, amelynek polgárai vagyunk?!

- Mit várhatunk attól a sok mindennek nevezhető, csupán magyarnak nem nevezhető politikai garnitúrától, amelyik a saját maga által kreált, hazug rémhírekkel tölti meg a világsajtót, úgy mutatva be magát, mint aki éppen legyőzi a nem létező veszedelmeket és tartja a markát a jutalomért, még azon az áron is, hogy hazánknak folyamatosan a rossz hírét költi, az országot alaptalanul mocskolja, nemzetünket igaztalanul gyalázza?!

- Mit várhatunk azoktól, akik miatt egyre sűrűbben tehetjük föl a kérdést: - Mennyire magyar ország az, amelyiknek Magyarország a neve? - Magyarországon élünk, vagy egy másik országban, aminek szórakozottságból még nem változtatták meg a nevét? Mert van még magyar hadsereg? Van magyar egészségügy? Van magyar gazdaság? Van magyar oktatásügy? Van magyar kormány? Van valaki közöttük véletlenül, aki  még a magyarságot képviseli, nem csak a másságot, nem csak a nemzetközi liberalizmust és nem csak  saját magát?
 
Nemzeti imádságunk sorai indítottak ezekre a gondolatokra:

"Bújt az üldözött, s felé Kard nyúl barlangjában,
Szertenézett s nem lelé Honját a hazában?"

Magyar életérzés 2004-ben: - szétnézünk és nem leljük a Honunkat a saját Hazánkban. Ide jutottunk a posztkommunista nemzetvesztők és a zsiványság uralkodása alatt: ma még talán kereshetjük a Hont a Hazában, holnapra már egyikből sem marad semmi!

Ezért kell elmennünk voksolni a kettős állampolgárság nemzet-egyesítő igen - jeire! Ezért kell szavazni a - remélem, előrehozott - választásokon a magyarság talpra állására! Hogy visszaköveteljük a nemzet jogát, szabadságát, ősi alkotmányát, igazát!

Nem kérünk többet, pusztán:

- Igazságot Magyarországnak!
- Igazságot a Magyar Hazának!
- Igazságot a Magyarságnak!
 
Köszönöm a figyelmet.
 
Budapest, 2004. október 15. (Szabadság tér)

 Kiss  Endre  József

Sárospataki Konzervatív Kör