Karácsonyi élelmiszer-segélycsomag a kárpátaljai Mezővárinak
2004.10.09. 22:19
2003 karácsonyára a Sárospataki Polgári Kör tagjai és adakozók által összegyűjtött élelmiszer-segélycsomagot juttattunk el Mezőváriba, a helyi magyar tannyelvű középiskola tanulóinak.
Mint ismeretes, a Sárospataki Polgári Kör karácsonyra
élelmiszer-segélycsomagot gyűjtött össze, amit kárpátaljai rászoruló
magyaroknak szántunk az árvizek által leginkább sújtott települések egyikébe, Mezőváriba.
Végül is célba ért a szállítmány, noha a beregsurányi
magyar-ukrán határ ukrán oldalán mindent elkövetett az új parancsnok, hogy ez ne sikerüljön.
De menjünk sorba.
December 22-én reggel beraktuk Magyar Péter László autójába a több mint 300 kilogrammnyi, mintegy 60 ezer forint értékű rakományt (liszt, rizs, tészta, étolaj, konzerv, kenyér, csokoládé, szaloncukor, alma, és még egy kevés ruhanemű), még nyilatkoztunk a ZTV-nek, aztán nekivágtunk ketten az útnak, amiről nem is sejthettük, micsoda kalandos élményt tartogat a számunkra!
Már a sátoraljaújhelyi vámhivatalban is adódtak nem várt problémák a papírok elintézésekor, lévén a Sárospataki Polgári Kör nem bejegyzett jogi személy, így sem adó-, sem számlaszáma nincs. Némi tanakodás után pecsét került a papírokra, azaz engedélyezték az áru kivitelét Magyarországról.
Kényelmes tempóban érkeztünk úgy fél 12 tájban a határra. No, a hiányzó adó-, számlaszám itt is problémát okozott, aztán az újhelyi vámhivatallal való telefonálás után a papírokat átírták az én nevemre, azaz innentől kezdve én lettem az adományozó. De a neheze csak ezután várt ránk! Kb. 7-8 órás huza-vona, kérdezz-felelek és kijevi telefonálgatás után az ukrán szerv visszafordított bennünket, nem engedte, hogy lábunkat ukrán (kárpátaljai) földre tegyük, az élelmiszerekről meg szó sem lehet. Persze, mindig olyan "bumáskát" kértek tolünk, amirol úgy
is tudták, hogy nincs nekünk, így aztán furfangosan, "állati
fertőzésveszélyre" való hivatkozással fordították vissza a "csupa állati
eredetű" (felsorolás fentebb) szállítmányt!
Nekünk persze eszünkbe sem jutott visszafordulni, így aztán leparkoltunk a két ellenőrző pont között, a "senki földjén", és este 6-7 óra tájban a krimikből jólismert módon - a szervek és a térfigyelő kamera szeme láttára! - kipakoltunk az autóból a földre, hogy aztán szisztematikusan, a gépkocsi minden létező rejtekhelyére, ülések alá, tüntessünk el az áruból annyit,
amennyit csak tudunk!
Persze, mind a háromszázvalahány kilót nem lehet eldugni egy még oly" nagy autóban, még oly" nagy fantáziával sem, amely akkor nekünk volt! Ezért a közben váriból a helyszínre riasztott magyar testvéreink gyalogosan átsétáltak a magyar oldalra, ahol a hazatérő ismerőseik közül hármat sikerült rábírniuk, hogy a még fennmaradó élelmiszermennyiséget osszuk szét az autóikban, s akkor összesen négy autóban mintegy tíz személy minden gond és
ellenőrzés nélkül beviheti magával Ukrajnába, mint személyes használatra szolgáló mennyiséget!
A három ukrajnai rendszámú önkéntes simán átment előttünk, nekünk ez valamivel több idobe tellett. Ekkor már megtörtént a
váltás az ukránoknál, de bizonyára hallhattak rólunk, mert egyboő azt kérdezték a néhány kilónyi élelmiszert látva (ami az üléseken volt, a többi felett), hogy Segélycsomag?
- Áh, dehogy! - válaszoltuk.
- Hová mennek? - faggatott tovább a hivatását komolyan vevő fiatalember, miközben társa elemlámpával "világította át" az autót.
- Mezőváriba, rokonokhoz! - elégítettük ki a kíváncsiságát, mire intettek, hogy mehetünk.
Még valamiféle regisztrációs papírt kellett kitöltenünk, de a lényeg: úgy este fél 9 tájban kárpátaljai talaj volt a lábunk alatt, s velünk együtt volt a segélyszállítmány is! Amit a Vári II. Rákóczi Ferenc Magyar Tannyelvű Középiskolába vittünk, s egyrészt a szegény családból származó gyermekek másnapi iskolai karácsonyi ünnepségét - szó szerint is - édesítettük meg, másrészt a napközisek élelmezésének javításához járultunk hozzá!
Péterrel együtt már elég fáradtak voltunk, s bár még várt ránk a hosszú visszaút is (ez sem telt el izgalmak nélkül a határon), mégis kellemes érzés járta át szívünket: örültünk a mezőváriak örömének, akik nem győztek hálálkodni nekünk, hogy vállaltuk ezt a tortúrát, csakhogy segíthessünk nekik!
Péterrel egymás tekintetéből is kiolvastuk, hogy mire gondolunk: mi volt a mi kis 8-9 órás tortúránk a határon ahhoz képest, amilyen tortúrákat élnek meg naponta a kárpátaljai magyarok szüloőöldjükön! Akik többszöri árvíz után, két kormány közé ékelodve (az ukránnak magyarok, a magyarnak meg ukránok,
akiket egyébként is "túlszeretett" a polgári kabinet) élik (szenvedik) mindennapjaikat!...
Mi legközelebb is vállaljuk a "tortúrát", hogy odaát egy kis reményhez jussanak!
Isten áldja meg a kárpátaljai magyarságot!
Tarnavölgyi László
(2004. január)
*
Ezúton mondunk köszönetet az adományozóknak:
Sárospataki Polgári Kör tagjai,
Valler Nagykereskedés,
Ajtai és Társai Kft.,
For You Kft.,
Quelle Kereskedés,
Szendrey Ágnes,
Espák Miklós (Zsaró-tanya).
*
Váriból - Tarnavölgyi Lászlón keresztül - az alábbi pár soros levélben köszönték meg a Sárospataki Polgári Körnek és minden adományozónak az önzetlen segítséget.
Tisztelt Tarnavölgyi László Úr!
Ezúton szeretnék köszönetet mondani Önnek azért a nemes, jóindulatú cselekedetért, amely ösztönözte a 2003. december 22-én Mezővárinak adományozott élelmiszer szállítmány eljuttatását, és az élelmiszerek beszerzését.
Rendkívül kellemes karácsonyi meglepetést okozott ezzel úgy nekem, mint a tantestület tagjainak, és nem utolsó sorban a hátrányos helyzetű, nehéz szociális körülmények között élő gyerekeknek.
Az élelmiszereket - előre láthatóan - részben egyszeri segély formájában szétosztjuk a rászorulók között, részben a hátrányos helyzetű gyerekek ingyenes reggelijét finanszírozzuk belőle, illetve magasabb kalóriatartalmú, féláras ebédet készítünk belőle az iskola konyháján.
Nem hiába valljuk azt, hogy a karácsony a szeretet ünnepe, és a szeretet a legnagyobb összetartó erő, hiszen ez alkalommal is bizonyosságot nyert, hogy jóindulatú, segítőkész, nemes és együttérző emberek és szervezetek léteznek ma is, abban a világban, amelyben a szeretet olyan ritkán tapasztalható.
Tisztelettel:
Kenyeres Mária,
a Vári II. Rákóczi Ferenc Magyar Tannyelvű Középiskola igazgatója
(2004. január)
(Megjelent a Polgárí Hírlevélben.)
|