Március 15-i ünnepség 2004-ben
2004.10.10. 13:51
Tisztelegni és emlékezni jöttünk. Azokra a huszonéves magyar fiatalokra emlékezünk meghatódva és hálás szívvel, akik 1848. március 15-én szót emeltek a Haza szabadságáért.
Kedves Ünneplő Honfitársaim!
Tisztelegni és emlékezni jöttünk. Azokra a huszonéves magyar fiatalokra emlékezünk meghatódva és hálás szívvel, akik 1848. március 15-én szót emeltek a Haza szabadságáért.
Közismert tény, hogy ebben az országban a Mohácsi Vész óta mindig idegen nemzetek diktáltak idegen katonaság jelenlétében. Az akkori uralkodót és támogatóit 1848. március 15 előtt először szavakkal próbálták meggyőzni a szabadság után vágyódó emberek a változtatások szükségességéről. Amikor azonban ezekre a kérésekre és kérdésekre nem kaptak érdemi választ, a hazafiak többsége azt mondta: elég volt! De akkor már nem kértek, hanem mindenre elszántan követeltek. Ezt az elszántságot tükrözi a márciusi események két legismertebb írásos emléke: a Nemzeti dal, mely Petőfi Sándor nevéhez fűződik, és a 12 pont, amely így kez-
dődik: Mit Kíván A Magyar Nemzet? Ez utóbbit az akkor fiatal vegyész, a 29-30 éves Irinyi János fogalmazta meg, aki a 48-as szabadságharc idején őrnagyként igazgatta a nagyváradi lő-
porgyárat.
Mindnyájunk által ismert tény, hogy 1848. március 15-ének szinte folytatása volt az 1848-49-es szabadságharc. Ez az ünnep tisztelgés a szabadságharc hősei előtt is. Bár szomorú tényként írja Petőfi Sándor az "Európa csendes, újra csendes" c. versében, hogy "Magára hagyták, egymagára, a gyáva népek a magyart," voltak pl. olyan osztrák, lengyel, német, angol, szerb, horvát emberek, akik hazájukból eljöttek Magyarországra, és itt harcoltak, vagy életüket áldozták a szabadságért. De ez fordítva is igaz volt: magyar katonák a szabadságharc leverése után harcoltak pl. Itáliában, Észak-Amerikában, Dél-Amerikában. Ezzel kapcsolatban talán kevéssé ismert tény, hogy a 27 évesen Bem tábornok vezérkari főnöke, Czetz János, egykori 48-as magyar tábornok alapította Buenos Aires-ben az Argentin Katonai Akadémiát. A szabadságát kivívott argentin nép ma is nemzeti hősként tiszteli.
Sárospatak számára ez az ünnep azért is kiemelkedő esemény az ünnepek sorában, mert városunk nagyon sok szállal kapcsolódik a 48-as eseményekhez. Mivel az akkori budapesti és országos történésekről és személyekről már többször hallottunk, ezért a továbbiakban az 1848-49-es sárospataki eseményekről és személyekről beszélek.
Azzal kezdem, amit Petőfi Sándor írt erről a városról úti leveleiben 1847. júliusában: "Délután értem Patakra. Szent föld ez. E város volt a magyar forradalmak oroszlánbarlangja. Itt tanyáztak a szabadság oroszlánai" A március 15-i pesti forradalom híre csak három nap múlva, 18-án érkezett ide, egy szombati napon. Este az ifjúság zenés-fáklyás felvonulást rendezett, és a posta épületéről leverték a kétfejű sast.
Néhány nap múlva mint "szabad polgáro" szóbeli és írásbeli követeléseket juttattak el az egyházkerület vezetőségéhez. Ezek között ilyenek szerepeltek:
nagyobb beleszólás a Kollégium életébe;
javaslatok egyes professzorok leváltására;
javaslatok új professzorok kinevezésére;
a nemzetőrség felállítása.
A vezetőség minden pontot engedélyezett. Ebben talán annak is szerepe volt, hogy az akkori püspök, Apostol Pál, diákként itt végezte iskoláit Sárospatakon.
Magyarország egyetlen iskolája, és egyetlen ilyen méretű városa sem tett annyit a szabadságharc érdekében, mint a pataki, ill. Sárospatak. A kollégiumot évszázadokon keresztül - vallástól függetlenül - a patakiak a magukénak tekintették. Ez nem véletlen, hiszen ez az iskola mindig a haladást, a függetlenséget, a szabadságot jelképezte és képviselte.
Felsorolom azoknak az embereknek a nevét (a teljesség igénye nélkül), akik huzamosabb ideig laktak Sárospatakon, egykor országosan ismert emberek voltak, és az 1848-49-es
szabadságharchoz valamilyen formában kapcsolódik tevékenységük.
Kossuth Lajos pénzügyminiszter, majd kormányzó;
Szemere Bertalan Magyarország első belügyminisztere;
Kazinczy Lajos a szabadságharc tábornoka;
Tompa Mihály költő, 1848-49-ben tábori lelkész;
Izsó Miklós a magyar nemzeti szobrászat megteremtője, 1848-ban fejezte be Patakon a középiskolát, utána beállt katonának.
Patay István ezredes, akinek emlékét egy márványtábla őrzi az Esze Tamás Általános Iskola falán.
A következő emberekre nem csak az előbbi megállapítás érvényes, hanem még az is, hogy a sárospataki református temetőben alusszák örök álmukat.
Kókai Kun Dániel Görgey tábornok hadsegédje;
Emődy Dániel, a debreceni Kossuth-kormány lapjának, a Közlöny-nek a főszerkesztője. Egyébként Petőfi Sándor egyik legjobb barátja, és a Kollégium professzora volt.
Vass Imre mérnök. Több véderőmű tervezője a szabadságharc alatt. Pl. Buda várának ostroma előtt is építtetett ilyet, amit ma is "Vass-sánc" néven emlegetnek a történészek. Ő volt az Aggteleki Cseppkőbarlang első feltérképezője.
Erdélyi János 1848-49-ben Budapesten a Nemzeti Színház igazgatója. A kollégium diákja, majd professzora.
Zsindely István a kollégium diákja, majd tanára. Izsó Miklóshoz hasonlóan 1848-ban ő is beállt katonának a középiskola befejezése után.
Pálkövy Antal, a kollégium tanára. 1849-ben őrnagyként szerelt le. Nála szállt meg Petőfi Sándor 1847. júliusában. 1848. októberében 162 fős csapat élén vonult be a hadseregbe
Ebben a csapatban nem csak diákok, hanem pataki férfiak is voltak.
Csoma Mihály, a kollégium tanára. A szabadságharcban századosi rendfokozatot ért el. A vörössipkásnak készülő diákokat a kollégium udvarán gyakorlatoztatta.
Dr. Lengyel Endre iskolaorvos, aki a szabadságharc idején honvédorvosként dolgozott.
Kovács Ferenc és Zsiday József nem voltak különösebben ismert emberek, de mindketten a szabadságharc katonái voltak.
Megemlítem még azt, hogy ma is ismerjük a szabadságharcban részt vett 193 diák nevét, és elért rendfokozatát. Fejet hajtunk mindnyájuk emléke előtt. A Sárospataki Református Kollégium a szabadságharc leverése után is tovább vitte ezt a szellemet. Ennek bizonyságául idézek egy mondatot Pálffy Jánostól, aki abban az időben volt politikus:
"Most is ezen iskola az egyetlen az országban, mely meg nem adta magát az osztrák tanrendszerének. Ebben a főérdem Erdélyit illeti. . ."
Befejezésül Kölcsey Ferenctől, a himnusz költőjétől idézek egyetlen mondatot abból a levélből, amelyet 1834-ben írt a pataki ifjúságnak:
"ne feledjétek el soha, hogy a hazáért
minden lehetségest tenni szent kötelesség"
Sipos István
ny. gimnáziumi tanár
(Elhangzott 2004. március 15-én, a Sárospataki Polgári Kör szervezésében megtartott ünnepségen, a Petőfi-szobornál.)
|