M. Kiss Sándor: A magyar társadalom útja az 1956-os forradalomhoz-szabadságharchoz II.
2004.10.10. 18:23
Legalább ilyen fontos annak a vitának a rekonstruálása, amely 1956 májusában-augusztusában jelent meg a Látóhatárban. Ebben a számban látott napvilágot Nagy Ferenc Új feladatok című írása. Nagy részletesen elemezte írásában a magyar gazdasági és politikai helyzetet, mérsékelt, okos hangnemben. Írásának mégis a legfontosabb üzenete, hogy a volt miniszterelnök komolyan készült a hazatérésre: "Mi nem vezetésre akarunk hazamenni. Aki régi pozíciójába akar visszatérni, önmaga előtt vágja el a hazatérés útját. De haza akarunk menni egyszerűen magyarnak, népnek, vállalva a gondokat. Megosztva az új ország felépítésének minden terhét, felajánlva tapasztalatainkat és nemzetközi összeköttetéseinket azoknak, akiket a magyar nép a vezetésre kiválaszt."
1955-ben, 1956 tavaszán az emigráció bármely politikai színezete szólalt meg, abban egyetértettek, hogy a hazatérés már nem illúzió. A különböző nézetek ismertetésének egyik oka éppen az, hogy e témával - vagyis a jövő Magyarországával - otthon foglalkozni nem lehetett. Az emigráció viszont szinte leképezte a korabeli írásokban azokat a gondolatokat és felfogásokat, amelyek a visszaemlékezések tükrében a magyar politikusok fejében is megfogalmazódtak. A korabeli megnyilvánulások természetesen hitelesebbnek tűnnek.
Ugyancsak az új Magyarországról szólt a vita a Látóhatár 1956. május-augusztusi számában. Két hónappal voltunk 1956 októbere előtt. A hozzászólók: Borbándi Gyula, Auer Pál, Fenyő Miksa, Palinay Ferenc, Ravasz Károly, Szabó Miklós, Kovács Imre.
A vitát Kovács Imre egy jelentős tanulmánya, A kijózanult emigráció váltotta ki. Borbándi, számolván a Magyarországon bekövetkező reformokkal, Kovács Imrével egyetértve az evolúciós fejlődés híve: "De például egy békés átalakulás esetén az új önkormányzati szervek tagjait végül a nép valóban maga választja majd."
Auer Pál, a tapasztalt kisgazda-szimpatizáns diplomata egy fontos megállapítással kezdi mondandóját: "Teljesen egyetértek Kovács Imrével abban, amit ő így fejez ki: »mindnyájunk mandátuma lejárt«."
Auer, szakmájának megfelelően, a vitát a valóság talajára kívánta kényszeríteni: "Borbándi hangsúlyozza, hogy a kompromisszumra kell törekedni. Hogyan és milyen kompromisszumra? Kompromisszum létrejötte az erőviszonyoktól, Szovjet-Oroszország és a tőle függő országok belső helyzetétől és nemzetközi kapcsolataitól (Kína stb.) függ. A legtetszetősebb kibontakozási terv is hiábavaló, ha Szovjet-Oroszországot körülményei nem kényszerítik a terv elfogadására."
Fenyő Miksa, közel a kilencvenedik évéhez, alapkérdéseket tett fel: "Nem tudjuk, hogy a kommunista tanok mennyire formálták át a magyar közvéleményt, jelesül az ifjúságot, s a vallásról, a magántulajdonról, szabadságról, munkaszabadságról, külpolitikáról, emigrációról való felfogásukat. Azt sem tudjuk, milyen politikai ambíciók élnek otthon az emberekben, már ti. azokban, kikben megvan a tehetség, hogy a magyarság problémáit ne a maguk vakondok szemszögéből vizsgálják. És azokban, akiket a rezsim állított be a politikai életbe, anélkül, hogy erre igazán hivatottságuk volna. Milyen érzések, milyen érdekek azok, amelyekre ezek az előttünk ismeretlen politikai koncepciók alapulnak, kik ezeknek hordozói, mint élnek, milyen erkölcsi és intellektuális erő képesíti őket arra, hogy az élvonalhoz tartsák jussukat?"
Fenyő Miksa cikke alkalmasint külön elemzést érdemelne, most csupán arra szorítkozunk, ami mondandója lényege volt: a magyar helyzet a nemzetközi helyzet függvénye, a magyar belpolitika tele van ismeretlen tényezőkkel, a fogalmakkal otthon is, az emigrációban is úgy operálnak a politikusok, hogy magának a fogalomnak a tartalmát nem tisztázzák.
A szociáldemokrata Major Róbert, hasonlóan egy másutt megjelent Fejtő-íráshoz, a félelmeit fogalmazta meg egy változás esetére: "Egy nemzet lelkében nemes és nemtelen szenvedélyek élnek. Sajnos, a nemtelen szenvedélyeket sokszor könnyebben fel lehet gyújtani, és félő, hogy akik ebbeli képességüket már túlontúl igazolták, rendszerváltozás esetén ismét felgyújtanák az országot. A demokrata emigrációnak félve kell őrködnie, hogy az 1919-20-as és az 1940-45-ös események ne ismétlődjenek. Vannak ugyanis, akik hangoztatják, hogy nem csupán meg akarják őket ismételni, hanem meg is sokszorozni."
Ravasz Károly ismert szociáldemokrata mondandójának egyik legfontosabb állítása a következő: "Az oroszok nem fogják ágyúikat a parlamentre szegezni, és a magyar nemzetet kényszeríteni, hogy ténylegesen és gyökeresen szakítson a sztálini politikával. Legfeljebb tűrni, engedni fogják, hogy a magyar nép éljen az új helyzet adta lehetőségekkel. Az oroszok megszüntették a magyar népet elnyomó földesúri uralmat, segítséget nyújtottak a magyar munkásságnak a monopoltőke megdöntésében, de a magyar forradalom harmadik fázisát, a bürokrácia eltávolítását már nem fogják elvégezni helyettünk. Miért tennék, mikor ez a bürokrácia most feléjük szervilis?
A reakciós pártbürokráciával szemben a magyar népnek magának kell a szabadságot kivívnia? Nagy Imre kísérlete elvetélt, mert a magyar nép nem tódult mögéje, nem használta ki a kormányzata által nyújtott lehetőségeket. Ebben nagy felelősség terheli az ún. baloldali emigációnak azt a részét is, amely a Nagy Imre elleni rádió- és ballonakciókat irányította. Néhányunk kétségbeesett intő levelei nem találtak meghallgatásra."
Külön figyelmet érdemel Szabó Miklós hozzászólása, kiről ma már tudjuk, hogy a magyar hírszerzés beépített ügynöke volt. Szabó, mint az otthoni viszonyokat kiválóan ismerő politikus - önmagát jellemezte így -, hosszan fejtegette, hogy a magyar nép nem lett kommunista. "?minden terv megbukik a szabotálás és a vértelen ellenállás fegyverén, a hatalmi szervek csökkentésének még a gondolata sem lehetséges. Szóval: a rendszer urai még egyetlen percre sem érezhették magukat biztonságban a leigázott rab országban."
A semlegességről szólva: "Azt a leghatározottabban tagadom azonban, mintha a semlegességre kötelezett Magyarország egyúttal kötelezve lenne a kommunizmus demokratizált formáját továbbra is viselni. Nyugat sok mindenben engedhet, csak a szabad választások kérdésében nem, hiszen ezzel magának a demokráciának az alapelvét támadná meg és ásná alá. A SZABAD VÁLASZTÁSOK ESETÉN pedig semmiféle féldemokrácia vagy titoizmus sem állhatja meg a helyét otthon."
25A XX. Század Intézet által meghirdetett pályázatra elkészült a szegedi, a debreceni, a soproni, a veszprémi, a gödöllői egyetem 1956-os története. A kéziratok bizonyítják a MEFESZ forradalom alatti kiemelkedő jelentőségét. Ezenkívül ugyancsak a XX. Század Intézet pályázatára érkezett be Kahler Frigyes dokumentumgyűjteménye, amely a forradalom és szabadságharc alatt megjelent helyi "apró röpcédulákat" tartalmazza. Az apró kiadványok tartalomelemzését Földváryné Kiss Réka végezte el.
26Vámos Imre: Október huszonharmadika (Látóhatár, 1956. november-december).
27Kiss Sándor: A forradalom okai (Látóhatár, 1956. november-december).
(vége)
/Átvettük az Áprilisi Ifjak honlapjáról)
|