A HEGYKÖZI KISVASÚT (1913-1980)
Nehéz György 2004.11.01. 14:12
Magyarország északi vidékén, a Bodrogköz és a Zemplénhegység tájain kanyargó kisvasút szerelvénye 1980. november 29-én, szombaton 23 óra 17 perckor futott be utoljára a sárospataki központi pályaudvarra. Ezen a szomorú, nevezetes napon nemcsak a kiváló szervezettségben működő vasútüzem történetének végére tettek pontot, hanem a megszűnés miatt hamarosan kezdetét vette e vidék sokirányú hanyatlása.
A forgalomnak a közútra történő átterelésével kapcsolatban megígért előnyös változások nem valósultak meg. A Bodrogköz és a Hegyköz népe csalódott, becsapottnak érezte magát! A Volán vállalat a szállítási igényeket nem tudta az elvárt módon megoldani, nagyon megnövekedtek a költségek és a megjósolt pontosság, kényelem, kulturált közlekedés színvonala is alább esett a kisvasúthoz képest.
A HEGYKÖZI KISVASÚT
(1913-1980)
(Forrás: A kisvasút leírása Illés honlapjáról származik, de a leírás kissé kiegészült Halas György VOLT EGYSZER EGY KISVASÚT könyvéből.)
Az alábbi oldallal szeretnék emléket állítani Magyarország legjelentősebb kisvasúti hálózata előtt.
Magyarország északi vidékén, a Bodrogköz és a Zemplénhegység tájain kanyargó kisvasút szerelvénye 1980. november 29-én, szombaton 23 óra 17 perckor futott be utoljára a sárospataki központi pályaudvarra. Ezen a szomorú, nevezetes napon nemcsak a kiváló szervezettségben működő vasútüzem történetének végére tettek pontot, hanem a megszűnés miatt hamarosan kezdetét vette e vidék sokirányú hanyatlása.
A forgalomnak a közútra történő átterelésével kapcsolatban megígért előnyös változások nem valósultak meg. A Bodrogköz és a Hegyköz népe csalódott, becsapottnak érezte magát! A Volán vállalat a szállítási igényeket nem tudta az elvárt módon megoldani, nagyon megnövekedtek a költségek és a megjósolt pontosság, kényelem, kulturált közlekedés színvonala is alább esett a kisvasúthoz képest.
A sárospataki kisvasútról adandó kép nem lenne teljes, ha figyelmen kívül hagynánk az építését megelőző 19. század végi, és 20. század eleji, Magyarország politikai és gazdasági helyzetét. A vizsgálódásunk tárgyát képező időszakban már félévszázada nem dúlt háború. Azokat az éveket, mint "boldog békeidők"-et tartja számon a történelem. A valóság azonban mást takar. Sok volt a nagybirtok, közöttük a hitbizomány, amelyeket nem lehetett megosztani, eladni. A falvak nem terjeszkedhettek, mert útjukban álltak az egyházi és világi nagybirtokok; ezekből a Bodrogközben és Zemplénben sok volt.
A Zemplén-bodrogközi vidék először 1871. október 21-én jutott normál nyomközű vasúthoz a MÉKV Szerencs-Sátoraljaújhely vonalának kiépítése által. A Bodrogközi igények kielégítésének céljából 1913. augusztus 13-án adták át a Bodrogközi Gazdasági Vasút által 760 mm-es nyomtávval épített Cigánd-Királyhelmec, 1914. január 15-én, pedig a Cigánd-Sárospatak és az Elágazás-Kenézlő vonalakat. A vasút nagymértékben elősegítette a közutakon csak nagyon nehezen és körülményesen megközelíthető vidék gazdasági fejlődését. Az 1918-as határmódosítások után Királyhelmec Csehszlovákiához került, ezért a Zemplénagárd- Királyhelmec közötti vonalszakaszt felszámolták. A vasútvonalhoz megnyitása óta több rövidebb szárnyvonalakat is építettek, amelyek általában csak rövid életűek voltak.
A trianoni határmódosítások miatt Sátoraljaújhely térsége (a Hegyköz) igen nehéz helyzetbe került. Ez a térség 1918-ig a Felvidék része volt, így vonzáskörzetének nagy részét elvesztette. Ezért már 1918-ban felmerült a Bodrogközi kisvasút Hegyközbe való továbbvezetése a helyi vezetők fejében. A Hegyközi kisvasút üzembe helyezésére 1924-ig kellett várni: a Sátoraljaújhely-Pálháza közötti szakaszt 1924. július 14-én, a Pálháza-Füzérkomlós szakaszt, pedig december hó 13-án nyitották meg.
Pálháza községből már korábban is indult egy kisvasút: a jelenlegi Pálházai Erdei Vasút elődjét 1888-ban építették 700 mm-es nyomtávolságban. A vontatást 1902-ig lovakkal végezték, majd ez évtől gőzmozdonnyal folytatták. 1906-ban a gyakori tűzesetek miatt újra a lóvontatás került előtérbe, majd a vasút 1948-as 760 mm-es nyomtávra való átépítése után közlekedtek újra gőzösök a pályán. Tehát 1948-ig az erdőgazdasági rakományokat a nyomtáv különbsége miatt át kellett rakni Pálházán.
1927. október 11-én nyílt meg a Sárospatakot Sátoraljaújhellyel összekötő vonalszakasz, mely a jelenlegi 37-es főút mellett haladt. A kisvasút Sárospatak Sátoraljaújhely felőli végénél eleinte szintben, majd később felüljárón keresztezte a Budapest-Miskolc-Sátoraljaújhely fővonalat.
1930. október 22-én került sor a kisvasút történetének egyik legjelentősebb eseménye: e napon adták át a Balsa és Kenézlő községek közt épített vegyes forgalmú Tisza- hidat, amin a kisvasút vágányait is átvezették. Ezáltal egy megközelítőleg 180 km hosszú egységes kisvasúti hálózat jött létre. 1935-től gyorsvonatok közlekedtek Sátoraljaújhely és Nyíregyháza között. A vonatok Ganz motorkocsikkal közlekedtek, és engedélyezett sebességük (a lakott területeket kivéve) 60 km/h volt! Ez a sebesség máig egyedülálló a magyarországi kisvasutak történetében! :(Az 1938-as I Bécsi döntés értelmében Királyhelmecet újra Magyarországhoz csatolták, így visszaépítették az I. világháború után felszámolt Zemplénagárd-Királyhelmec vonalrészt. Ez a virágzó időszak 1944-ig tartott. Ekkor a visszavonuló német csapatok felrobbantották a balsai Tisza-hidat, valamint magukkal hurcolták a járműállomány nagy részét (így a három gyorsmotorkocsit, amiből az egyik a Nyíregyházavidéki Kisvasutak Rt. Tulajdonában volt.) a kisvasutat 1949-ben államosították, ekkor a MÁV Debreceni igazgatóságához került, majd 1951-ben a Miskolci Területi Igazgatósághoz csatolták. A háború után ismét felszámolták a Zemplénagárd-Királyhelmec vonalat, majd Zemplénagárdon és Kenézlői Tisza-part megállóhelyen hurokvágányt képeztek ki a vonatok megfordulásának céljából. A Tisza-hidat máig nem építették újra, azt a mai napig komp pótolja.
A Miskolci vasútigazgatóság kötelékében:
A Bodrogközi, illetve a Nyírvidéki Rt.-t 1949-ben államosították. A két kisvasút 1951-ig a MÁV debreceni igazgatósága kezelésében állt MÁV Nyírbodrogi Kisvasút elnevezéssel. Ezután a Tisza bal parti része Nyírvidéki Kisvasút néven a debreceni vasút-igazgatósághoz, a jobb parti rész, pedig a MÁV miskolci igazgatóság kezelésébe került Bodrogi Kisvasút elnevezéssel, a Sárospatak-átrakón felállított Vonalfőnökség közvetlen irányítása mellett.
A miskolci vasút-igazgatóságnál 1978-ban elsőnek létrehozott sátoraljaújhelyi körzeti üzemfőnökséghez csatolták, majd ennek 1979. október 1-én történt megszűnésével a szerencsi körzeti üzemfőnökség fennhatósága alá került. Vonalfőnökök 1951-től a megszűnésig:
- Félegyházi István,
- Zsidai Béla,
- Együd László,
- Kajcsa József,
- Nádasi János.
A vontatási főnök Hegedűs Zoltán volt.
A sárospataki kisvasúthálózat három vonalszakaszból állt:
- az Elágazás-Zemplénagárd vonalból, mely a felszámolás első fázisaként megszűnt 1976. december 31-én;
- a Sárospatak-átrakó-Sátoraljaújhely-Pálháza-IpartelepFűzérkomlós vonalból (Hegyköz);
- a Sárospatak-átrakó-Kenézlő-Tisza-part vonalból. (Ez a megmaradt bodrogközi rész.)
A kisvonat - Kenézlő falun kívü l- egészen a Tisza-partig közlekedett, ahol hurokvágányt képeztek ki a vonatok zavartalan megfordulásához. A Tisza-híd hiánya miatt Kenézlő-Baka faluk között a Tiszán kompátkelés biztosította a menetrendszerű közlekedést a két kisvasút között.
A Bodrogközi vasút építése idején a térségben közutak nem voltak. Mezei és földutak kötötték össze az egyes településeket, tanyákat. Különösen ősztől tavaszig a kisvasút volt jóformán az egyetlen megbízható közlekedési és szállítási eszköz. 1945 után épültek ugyan közutak, tény azonban hogy a közúti közlekedés nem vehette fel a versenyt vele, mert a kisvasút az időjárástól és évszakoktól függetlenül, rendszeres járataival kiérdemelte a lakosság elismerését. Téli időszakban a széntüzelésű kályhák megfelelő légkört biztosítottak a kényelmes utazáshoz. Az emberek a vasút megbízhatóságához igazították ügyes-bajos dolgaik intézését és munkába járásukat, nem beszélve arról, hogy terjedelmesebb csomagok szállításának sem volt akadálya.
A gőzvontatás 1964. április 1-től megszűnt és teljes lett a dízelesítés.
Amint az elnevezés is sejteti, a központi pályaudvar fő funkciója a normálnyomközű (1435 mm), illetve a keskenynyomközű vonaton továbbfuvarozandó kocsirakományú áruk átrakása volt.
E célból 3 normál nyomközű vágány vezetett be Sárospatak (nagy) állomásról erre a kisvasúti pályaudvarra. E vágányok közül kettőnek helyi elnevezése: Várszéli és Nyárfás vágány.
A nagyállomásról a teherkocsik beállítását és kihúzását a rakodáshoz egy 324-es sorozatú gőzmozdony (később dízel) végezte a megfelelő létszámú tolatócsapattal. Az átrakói tolatásokat a kisvasúti mozdony látta el, az ugyancsak hozzátartozó tolató emberekkel. Az átrakást 25-27 főből álló munkáscsapat biztosította folyamatosan éjjel-nappali műszakban. A munka részben kézierővel és bizonyos mértékben gépesítve történt meg. Jelentősebb átrakandó áruk voltak: a fa (41%), a perlit (35%), továbbá tüzépárú, műtrágya és egyéb.
Érdekességként említhető, hogy Sátoraljaújhely Kossuth tér megállóhelyen, a város főterén, az 1964-ben történt dízelesítés előtt kézikezelésű fordítókorong üzemelt, s a gőzmozdonyok fordításánál az utazóközönség is közreműködött.
A vonalakon semmiféle biztosító berendezés nem létezett, ezért a szolgálatban volt vasutasokra fokozott személyi felelősség hárult. A váltók állandóan lezárt állapotban voltak. Kezelésüket vagy a közlekedő vonatok vezetői, vagy (csak nappal) az állomáskezelő végezte némely helyen. A Zemplénagárd vonalrész megszűnése után forgalmi személyzet, azaz forgalmi szolgálattevő és váltókezelő csupán Sárospatak-átrakón, a központi pályaudvaron és Pálháza-Ipartelepen dolgozott a továbbiakban.
Ezek a forgalmi szolgálattevők a közlekedő vonatok vasutasaival, az úgynevezett személyzet nélküli szolgálati helyeken felszerelt, telefonszekrényben elhelyezett telefonon át tartották a kapcsolatot az egész hálózatra vonatkozóan, s így szabályozták a vonatok mozgását. A váltók és telefonszekrények lezárt állapotban voltak, s természetesen ezek kulcsai a vonatszemélyzet felszereléséhez tartoztak.
A végrehajtó forgalmi szolgálat általában zökkenőmentesen bonyolódott. Az esetleges figyelemlazulás komoly balesetveszélyt rejtett magában. Ilyesmire azonban elenyészően ritka alkalom emlékeztetett. Évek hosszú során át kialakult az a rendszer, amely példa volt a forgalom biztonságos és eredményes lebonyolítására.
A vasútvonalak fenntartása, karbantartása a sátoraljaújhelyi pályafenntartási főnökség feladatkörébe tartozott. Ezt a munkát gyakorlatilag 3 pályamester, 1 munkavezető (előmunkás), 7 vágánygondozó és 13 pályamunkás látta el.
A pályafelügyelet végzésére korábban rendelkezésre állott egy Tatraplan típusú, 6 személyes kisvasúti, valamint egy ugyanilyen befogadóképességű Schütz típusú vágánygépkocsi. Ezeket 1961-ben leselejtezték, s helyettük egy 4 személyes sínautót üzemeltettek a megszűnésig.
A vasútüzem legjelentősebb műtárgya a Bodrog folyón átívelő - kizárólag vasúti közlekedésre alkalmas - híd, Bodroghalász megállóhely és Elágazás állomások között. Hossza 138 méter, szélessége 2,7 méter, 2 pilléren és 2 ellenfalon nyugodott.
Az 1976. december 31. után megmaradt vonalon 23,6 kg/fm sín, 60 cm-es aljkezű alátét (talpfa),12 tonna tengelynyomás volt jellemző a felépítményre. 100 méternél ki seb sugarú ív nem létezett a síkvidékinek számító kisvasúti pályán.
A távközlési és jelző-, váltó berendezésekkel kapcsolatban felmerülő karbantartási munkákat a miskolci biztosító berendezési és fenntartási főnökséghez tartozó sátoraljaújhelyi kirendeltség végezte.
Sárospatak-átrakón vontatási telep (korábban fűtőház) és javítóbázis üzemelt. Itt teljesített szolgálatot a forgalmi végrehajtó személyzet vezetősége a megfelelő és szükséges adminisztratív létszámmal. Átrakón gondozták és állították ki a szállításhoz szükséges vontató és vontatott járműveket.
A gyakorlati munkát illetően a létszám ily módon alakult:
-21 főlakatos,
- 5 fő kocsivizsgáló,
- 40 fő ipari tanuló,
- 22 fő mozdonyvezető,
- 122 fő forgalmi és kereskedelmi dolgozó (forgalmista, váltókezelő, vonatvezető, vonatfékező, raktárnok, átrakómunkás stb.).
A vontató járművek (dízelmozdonyok) darabszáma: 12. A személyszállító (különféle sorozatú) kocsik mennyisége: 40 db.
Több fajta sorozatú teherkocsik mennyisége: 188 db. A vonatok légfékezéssel közlekedtek.
Az általános fékúttávolság minden vonalon: 400 méter. Az engedélyezett tengelymennyiség: 50 tengely. Sárospatak-átrakótól Pátháza Ipartelepig, illetve Kenézlő-ig 40 km/óra sebességgel, Pátházától Füzérkomlósig 30 km/óra sebességgel közlekedtek a személy- és tehervonatok egyaránt. Lakott területen a 15, illetve 20 km/óra lassújel volt érvényben.
A vonatok terheléséről: az Mk 45 sorozatú gépnél 300 tonna/20 km, Mk 48 sorozatú gépnél 110 tonna.
A kisvasút forgalma a nagyvasúttól teljesen függetlenül "saját" vonó és vontatott járműparkjával, önálló
szervezettségben jól illeszkedett bele a nagyvasúti technológiába. A kisvasút évtizedek során kialakult módszerek, és a forgalmi rend alapján több szempontból rentábilisan segítette a miskolci vasútigazgatóság eredményes munkáját.
A sátoraljaújhelyi városi tanács kifejezett kérésére a személyszállító kocsik egységesen vörös színezést kaptak.
A felszámolás következményeképpen a fölössé vált kisvasúti dízelmozdonyok - az 1980. december havi elosztás szerint - az ország különböző kisvasútjaira kerültek el, a személyszállító járművek úgyszintén. A teherkocsik közül az Uba (speciális perlitszállító) kocsikat a szobi kőbánya kapta meg, a többieket szétbontották.
Sárospatak-átrakó pályaudvar, a kisvasút megszűnése után a MÁV miskolci Járműjavító Üzem kihelyezett részlegeként működött tovább, mint targoncajavító bázis.
Sárospatak-Pálháza: 40 km/h
Pálháza-Füzérkomlós: 30 km/h
Sárospatak-Kenézlői Tisza-part: 40 km/h
Elágazás-Zemplénagárd: 25 km/h
A lakott területeken 15-20 km/h lassújel volt érvényben.
A fentiekből láthatjuk, hogy az Elágazás-Zemplénagárd vonal kivételével a pályasebességek megfeleltek a mai (1999) mellékvonali átlagsebességnek. Figyelembe véve, hogy a vonalakon Mk45-ös sorozatú mozdonyok is dolgoztak, amelyeknek a gyorsulásuk megfelelő, érthetővé válik, hogy miért nem hiányzott az itt élőknek az autóbusz, és miért voltak megelégedve a vasút szolgáltatásaival. A személyvonatok általában 4-8 kocsival közlekedtek a vonalon, ami jelentős személyforgalomra utal.
A megszűnés körülményei és visszhangja:
Az 1960-as esztendők második felében a párt és a kormány gazdaságpolitikájában napirendre került a közlekedéspolitika célkitűzéseinek meghatározása is.
Ez az időszak az, amelyet a gazdaságtörténet az új gazdasági mechanizmus megszületéseként tart nyilván.
A legfontosabb céhátűzések egyike volt a vasút rekonstrukciójának folytatása és a hálózat racionalizálása, a gazdaságtalan üzemű vasútvonalak forgalmának közútra terelése.
A közlekedési koncepcióról Csanádi Czipszer György közlekedési miniszter annak idején - a parlamentben adott interjúja során - így nyilatkozott: "Gróf Széchenyi István óta ilyen, most törvényerőre emelkedett, nagyhorderejű elképzelések megvalósítására 100 éve nem került sor."
A vasutas gárda várakozással tekintett a beharangozott változások elé. A keskenynyomközű vasutak közül a megszüntetésre ítélt vonalakat senki nem sajnálta. Eltűnésüket tudomásul lehetett venni. Sajnálkozásra nem is volt ok: a járművek, a pálya, a vonatok sebessége elmaradt a fejlődésben.
A vasút megszűnése után 3 évig vasúti tarifával lehetett utazni a helyettük beállított tömegszállító közúti járműveken.
A miskolci vasút-igazgatóságnál így szűnt meg 1969. szeptember 1-én a Taktaharkány-Megyaszói, 1975. november 7-én a Szerencs-Prügy-i kisvasút.
A sárospataki kisvasutak megszüntetésénél azonban figyelembe kellett volna venni, mindenek előtt ennek a régiónak a más vidéktől eltérő földrajzi, ipari, gazdasági és közlekedési helyzetét, s főképpen azt a tényt, hogy pár évvel korábban már elvégeztek egy úgynevezett egyszerűsített korszerűsítést. Ennek keretében tették biztonságossá és megbízhatóvá a szállítást és utazást az igényekhez igazodva.
Ebben a kisebb megyényi országrészben a veszteség jóval fájdalmasabban érintett mindenkit, mint a máshol megszüntetett vasutak esetében.
A kisvasutat a Bodrogköz és a Hegyköz gazdasági fejlődése, az erdőkben, ásványokban gazdag zempléni hegyvidéket a hegyaljával és az alföldi jellegű Bodrogközzel, sőt a II. világháború végéig a Tiszántúllal és Szabolccsal összekötő szerepe hívta életre.
Ha valóban Széchenyi gróf szelleme vezette volna a terveket, készítőket, akkor inkább a háborúban felrobbantott Kenézlő-Baka községek közötti Tisza-hidat kellett volna felépíteni, s e vidék újra felvirágzott volna. Ez sajnos elmaradt, s mára ez az országrész hazánk leghátrányosabb helyzetben lévő tájékává válik.
Nagyon helyesen jellemzi a - megszűnés óta kialakult - áldatlan helyzet a fiatalabb korábban a kisvasúton mérnökként foglalkoztatott Gergely Lászlónak az Észak-Magyarország című újságban 1990. november 6-án napvilágot látott írása: "...azóta sorvad a mezőgazdaság, tengődik az ipar, az emberek úgy élnek, mint a számkivetettek. Szeretteink elvesztése fájdalmas, de az idő gyógyítja a sebeket. A kisvasút halálával ütött seb nem gyógyul, hanem fekélyesedik."
A több mint tíz év alatt bebizonyosodott, hogy a megszűnés óriási veszteséget okozott.
Dr. Földy Ferencnek, a körzet országgyűlési képviselőjének interpellációjából való az itt következő idézet: "Kiemelten kell foglalkozni a Bodrogköz és Hegyköz lakosságának e tájékról való elvándorlásával, mely településenként már a 25-30 %-ot is eléri. Az elvándorlás oka jórészt a munkaalkalom hiánya, amely nagymértékben éppen a keskenynyomközű vasút megszüntetésének következménye."
Önkéntelenül kínálkozik az összehasonlítás a század eleji bodrogközi állapottal, amikor a kisvasút megépítési szándéka, többek között, a munkanélküliség enyhítését is célozta.
A megszüntetésre irányuló vizsgálat az 1970-es évek elején kezdődött és számos vitát váltott ki. Érvek és ellenérvek csatája folyt évekig, végül is a hatalmi szó volt az erősebb!
A megszüntetés tényleges végrehajtásának időpontjáról, a Hivatal különféle ténykedéseiről a vasutasoknak és a kisvasúton rendszeresen utazóknak és fuvaroztatóknak csak pletyka szintű értesülése volt. Lakossági gyűlést, vagy egyéb fórumot sehol nem hívtak össze a helyzet ismertetésére, az elképzelések közlésére.
Hihetetlennek tűnt, s józanésszel szöges ellentétben állónak tartották a kisvasút megszüntetését.
Közben a felszámolási gépezet működött, vigyázva arra, hogy minden a legmesszebbmenően megfeleljen a formai követelményeknek.
Több mint egy évtizeddel a kisvasút felszámolása után nevén kell nevezni azokat, akik elrendelték, hozzájárultak megszüntetéséhez, vagy nem tiltakoztak kellő erővel, holott - pozíciójukból származó hatalmuknál fogva - megtehették volna!
Elsőként az akkori közlekedési miniszter, Pullai Árpád nevét kell említeni. Nem kevesebb a felelőssége az MSZMP akkori megyei első titkárának, Bodnár Ferencnek, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei tanácsvégrehajtó bizottsága elnökének, Ladányi Józsefnek! Ábrahám Kálmán, majd később Urbán Lajos közlekedési államtitkárok is tehettek volna lépéseket a kisvasút végleges megszüntetése ellen.
Urbán Lajos tett is ilyen lépéseket, csak nem a Bodrogközi, Hegyközi kisvasút megmaradása érdekében. 1988. júliusában megbeszélést tartottak Nyíregyházán a közlekedési tárca és Szabolcs-Szatmár megye vezetői. Idézet a VASÚT című üzemi lapból: "...szóba került az ún. nyíri kisvasút (Nyíregyháza-Balsai Tiszapart) sorsa. A megye vezetői a személyforgalom és a későbbi fejlesztések nyomán várható idegenforgalom igényei miatt a kisvasút fenntartása mellett foglaltak állást, ezzel a tárca képviselői is egyet értettek."
A felszámolás időszakában sokan vádolták az akkori vonalfőnököt, s még ma is az a vélemény, hogy "eladta a kisvasutat'. Lehetséges, hogy a "megszűnik-marad" periódusban egyesek túlzásokba is bocsátkoztak Idézet az Új Tükör 1980. március 9-i számából: "...filmesek jöttek és mi - felsőbb utasításra - szabályos cirkuszt játszottunk: két tehervagont lekapcsoltak a szerelvényről, hogy lám! Milyen kevés árut viszünk Patakra' - mondta egy kisvasúti mozdonyvezető riportalany, akivel az eset megtörtént.
Mi volt az indok a sárospataki kisvasutak felszámolására?
A gazdaságtalanság. A lassú szállítási sebesség, a normálkocsi kihasználhatatlansága, meddő kocsiállások, s hogy a pályára és járművekre fordítandó költségek nem álltak arányban a bevételi haszonnal. Ezért a kisvasutat meg kell szüntetni, illetve a forgalmat a közútra kell átterelni, mert ez az előnyösebb és gazdaságosabb.
E munkára állították fel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Forgalomszervező Bizottságot, amelynek elnöke Dr. Pásztor Pál volt, a MÁV miskolci igazgatóságának vezetője. Őt követte ebben a minőségben 1979. X. hó 19-től nyugdíjba vonulása után Hernádi István miskolci vasútigazgató. Társelnök volt Pusztai Béla a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tanács végrehajtó bizottsági elnöke. Később Ladányi József vette át ezt a tisztséget.
Ez a bizottság - a megszüntetési program keretében előírt ütemterv szerint - 1972-ben megvizsgálta a Bodrogközi kisvasút megszüntetésének, illetve a forgalom átterelésének lehetőségét.
A vizsgálati anyag és az ahhoz tartozó javaslat alapján a bizottság 1973. XII. 18-án tartott ülésén hozott 11. sz. Határozatában úgy foglalt állást, hogy a Bodrogközi kisvasút 1976. XII. 31-én teljes egészében szűnjön meg, a személyér áruforgalmát közútra kell terelni.
A fenti határozattal a megyei párt- és tanácsi szervek nem értettek egyet. Ennek ellenére 1975. május 14-én a sátoraljaújhelyi városi tanácson Ábrahám Kálmán közlekedési államtitkár vezetésével olyan döntés született, hogy az Elágazás-Zemplénagárd szakaszt 1976. XII. 31-ével, a további két szakaszt 1980. XII. 31-ig meg kell szüntetni.
Az Elágazás-Zemplénagárd vonalrész valóban megszűnt 1976. XII. 31-én, s ezzel a nappal a kisvasút fele az enyészeté lett.
A felszámolási gépezet rendíthetetlenül mozgásban volt. A megmaradt vonal másik felének felszámolására - első ízben -1980. május 31-ét jelölték ki.
Az időpont egybe esett az e napra előírt, tervszerű és hagyományos nyári menetrendváltozással, valamint egy héttel megelőzte az ötéves ciklusokban ismétlődő képviselőválasztásokat. Ez pedig befolyásolhatta volna a választás sikerét a térségben.
A halasztás a környék népességében reményt keltett. Ekkor még sokan bíztak a megmaradásban. Több szóbeszéd terjengett.
Például, hogy Huszár István hernádkaki születésű képviselőjelölt, vezető pártember, a régióban tartott választási beszédében határozottan kijelentette: a kisvasút megmarad.
Év közben, a megmaradással kapcsolatban a jól értesültek különféle egyéb híreket is terjesztettek Például azt, hogy a moszkvai olimpiára Magyarországnak több száz autóbuszt kell időre kiállítani, és emiatt nem kerülhet sor a megszüntetésre, tekintettel arra, hogy a Volán vállalat nem tudja biztosítani a kisvasutat, helyettesítő autóbuszokat.
A másik híresztelés: A Pálháza környékén található tekintélyes mennyiségű perlit és kaolin kiaknázásához egy országon kívüli, tőkésvállalat hozzásegíti a MÁV-ot a Sátoraljaújhely várost megkerülő, Pálházóig húzódó vasút megépítéséhez, amely Torzsáson át fog vezetni a Ronyva patak mellett. Erre a találgatásra az adott okot, hogy a Ronyva töltését korábban valóban megerősítették.
Sokakban felmerült a kérdés, hogy a nyírvidéki "testvér" kisvasút megszüntetését miért nem tervezik?
Tóbben erre is tudni vélték a választ: az Ibrány községi születésű Berecz János, akkor az MSZMP Központi Bizottságának titkára földijeinek segít a megmaradásban. Hasonló célzatú magatartását emlegették Biszku Bélának, aki ugyancsak az MSZMP KB. titkára volt, továbbá Benkei Andrásnak, aki akkor belügyminiszter volt, valamint a Szabolcs-Szatmár megyei MSZMP első titkárának, Tarr Andrásnak is. Valószínű, hogy az ottani vezetők jobban együtténeztek a néppel.
Nagy kár, hogy nem akadt a bodrogközi, hegyközi kisvasút megmaradása mellett is határozottan kardoskodó vezető pártember, mert akkor minden bizonnyal nem szűrük meg a kisvasút. Ezt a feltételezést támasztja alá, hogy a Tisza bal partján máig zavartalanul működik a kisvasút. A nyíri kisvasút a kritikus időszakban semmivel sem "üzemelt gazdaságosabban", mint az ugyanakkor halálra ítélt bodrogközi, hegyközi kisvasút, amelynek napjainkban - sok helyen! - már nyoma pincs.
A kivételező állásfoglalásról nem hangzott el annak idején, sem az óta magyarázat, vagy indoklás az illetékesektől. Sátoraljaújhely párt- és tanácsi vezetőit nem egyszer nyomdafestéket nem tűrő becsmérlő kijelentésekkel illették a helyi lakosok. A kisvasúti járművekre, középületekre, így a városi pártbizottság székházának falára, a hangulatot irányítani szándékozó, vakmerő szólamok kerültek. A terjesztők között nyilvánvalóan voltak állásukat és beosztásukat féltő vasutasok, de lehettek civilek is.
Az újságokban szaporodtak az ellenvélemények, álláspontok, riportok. Ezek között - mintegy az alaphangot megadva - olvasható volt az "átlagosnál jobban tájékozott" miskolci vasút-igazgatósági riportalany véleménye, aki azt mondta: "...a gazdaságosságra irányuló vizsgálat attól függ, hogy milyen eredményt akarunk kihozni!"
Más jelekből arra lehetett következtetni, hogy egy megszüntetési színjátékkal állunk szemben, s bárhogyan is alakul a vizsgálat, az "eredmény" már valahol készen van.
A vasutakról szóló 1968. évi IV. törvény 12. paragrafusa rendelkezik a vasút megszüntetése (felbontása) tekintetében is.
Külön kutatás tárgyát képezné, hogy a bodrogközi-hegyközi kisvasút - mint közforgalmú vasútüzem - végleges megszüntetését (felbontását) elrendelő döntést követően azt a bizonyos egy éves türelmi időt hogyan értelmezték, illetve alkalmazták az illetékesek
A pátházi pertuüzem vezetője hiába nyilatkozta: "...mi 23 éven belül másfélszer annyi perlitet termelünk, mint ma." A pátházi fűrészüzem vezetője: "...ha azt mondom szabotázs, akkor a környék lakói egyetértenek velem. Népgazdasági érdek?!... Az energiaválság kellős közepén vasutat megszüntetni?! ...A fűrésztelep napi 6-7 vagon árut rak be vasúti kocsiba, ez 20 db Zil teherautóra fér el. Alulról nem vizsgálták a kisvasút ügyét! A hegyközi ember véleményére senki nem volt kíváncsi!... Mit gondol, ilyen körülmények között meddig maradhat meg a vezetés hitele?"
A BEFAG (erdőgazdaság) egyik dolgozója emlékeztetett a Népszabadság egyik cikkére, amely azt írta, hogy előzetesen ki kell kérni a területen érintett üzemek véleményét is. Ő hozta fel, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a hegyközi faállomány az ezredfordulóra érik be annyira, hogy a jelenlegi mennyiségnek kétszeresét termelik majd. A fa kapós Nyugaton. A keskenyvágányok egészen az erdőbe hatolnak be; itt a kisvasút nem csupán szállítási feladatot tölt be, hanem egy technológiai folyamat fontos része.
Az emberek - megszüntetéssel szembeni - ellenérzésének volt egy csaknem végzetessé válható eseménye, egy kétséget kizáróan szándékos jellegű (szabotázs!) vasúti baleset 1980. augusztus hó 3-án éjjel 3 óra 6 perckor: egy Pálházára tartó tehervonatot a váltónak úgynevezett feles állásba helyezésével kisiklattak. Az anyagi kár meghaladta a 100 ezer Ft-ot. A pálya 12 órán át el volt zárva, az utasforgalmat autóbuszokkal kellett fenntartani. Emberi sérülés nem történt. A nyomozó hatóság a tettes kilétét nem tudta felderíteni.
Említésre méltó Gruber László, sátoraljaújhelyi lakosnak, MÁV vizsgáló főkalauznak az MSZMP Központi Bizottsága Ipari, Mezőgazdasági és Közlekedési Osztályához intézett levele.
Gruber 1945-ös párttag volt, a sátoraljaújhelyi városi pártbizottság megbecsült tagja. Munkaköréből eredően a vasúti általános, a helyi és a kisvasúttal összefüggő állapotokat széleskörűen ismerte. Terjedelmes felterjesztését, amely az érintettek nevében megírt segélykiáltás volt - valamint a választ érdemes kivonatosan közreadni, mivel tükrözi az akkori viszonyokat, valamint - az érkezett válaszlevél - az állami és pártvezetők ködösítő közömbösségét a kisvasúti ügyével szemben:
Tisztelt Elvtársak!
Az országgyűlés 1968. októberében tárgyalta a közlekedéspolitikai koncepciót, meghatározva hazánk közlekedésének hosszú távú tervét. A 12 éve elfogadott elképzelés, többek között, meghatározta a gyenge forgalmú vonalak felülvizsgálatát és szükségszerinti felszámolását. A szóban forgó megszüntetési tervezetben nem szerepelt a Bodrogközi kisvasút felszámolása.
Az eddigi tudomásom szerint a sátoraljaújhelyi városi tanács vezetése - a 37. és a 3719-es jelű utak építése érdekében - kérte a kisvasút Sátoraljaújhely város főutcáján áthaladó szakaszának a városon kívülre helyezését, de nem a teljes felszámolását.
Tanúbizonyságként szolgál erre a Szabolcs-Szatmár megyei tanács székhelyén - Nyíregyházán - az azonos feladat megoldása. A párt és állami vezetők ott megtalálták a népgazdaságra nézve kedvező megoldást, ami találkozott a lakosság igényével.
Megnyugtató lenne tudni, hogy a Forgalomszervező Bizottság tagjai figyelembe vették-e, hogy a koncepció törvényerőre emelkedése óta mi minden történt a kisvasúttal kapcsolatban a mi vidékünkön. Tekintettel voltak-e az MSZMP KB. 1964. december 10-i Határozatára, amely kötelező érvényűnek minősítette a gazdaságosság és a takarékosság gyakorlati betartását? Nem ezt mutatja az akkori vonalfőnök megvalósított javaslata! Ugyanis megépült Füzérkomlós, Pátháza-Ipartelep, Sátoraljaújhely-Torzsás, Elágazás, Tiszakarád, Cigánd és Ricse állomások előtt a nembiztosított, alak elő- és főjelző berendezés a hozzátartozó sávos távolság és egyéb jelzőkkel és tartozékaival. Tény, mindezek fokozták a biztonságos közlekedést, de vajon mennyibe kerültek? Tudniillik két-három év üzemelés után fölöslegessé váltak. Ebben az időszakban építették meg a Sátoraljaújhely-Torzsás állomás felvételi épületét, ahol előbb teljes értékű forgalmi szolgálat folyt (állomásfőnök, forgalmisták és váltókezelők) majd rövidesen visszaminősítették személyzet nélküli szolgálati hellyé. Torzsáson mozdonyfordító korongot is létrehoztak, de rövid használat után betömték.
A menetdíjak "mesterségesen elbidézett csökkentéséről" személyesen kedvezőtlen tapasztalataim vannak. Ezzel kapcsolatban - mint e témakörben ellenőrzésre kötelezett vizsgáld főkalauz - 1971. március 27-én az általam megírt 101. számú napajelentésemben tájékoztatást adtam a miskolci vasút-igazgatóság Kereskedelmi Osztályán keresztül a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium illetékeseinek arról a rendellenességről, hogy Sárospatak-átrakón a 4, vagy 6 négytengelyes személykocsikból álló szerelvényekhez -a már említett vonalfőnök! - a helyi párt- és szakszervezeti vezetőség tiltakozása ellenére, az 1+1 fős vonat (a korábban eredményesen dolgozó 1 fb vonatvezető szükség szerinti kalauzi létszám helyett) bevezetését rendelte el "bérmegtakarítás" címen. Összehasonlításképpen: az 1968. január, és február hónapokhoz viszonyítva, amikor 2 négytengelyes kocsi volt egy jegyvizsgáló kalauzra bízva, az 1+1 fős szolgálat bevezetése után 1970-71 azonos adószakában, tehát január február havában már 17.660 db-bal kevesebb jegy eladását idézte elő, ami 43.000 Ft. bevétel kiesését jelentette. Ez az összeg csak az év első két hónapi személyforgalom gazdaságtalanságát dokumentálta. Kiszámítható, mennyit tett ki az évi kiesés. Erre a napajelentésre a miskolci vasút-igazgatóság és a KPM vezetői nem reagáltak.
A kisvasúton évtizedek óta dolgozó becsületes és jó gyakorlati emberek egybehangzó véleménye szerint az itteni technikai berendezések - az egyszerűsített korszerűsítés elvégzése után - olyan állapotban vannak ma, hogy évekig is megfelelőek lesznek, természetesen a szokásos karbantartási munkákat el kell végezni. (Lásd: a nyíri kisvasutat napjainkban is.)
A levél további részében felsorolja a kisvasúti pálya leselejtezésre ítélt eszközeit, anyagait. Leszögezi: A kisvasúti dolgozók könnyűszerrel kiszámíthatják, hogy a felszámolás igen nagy anyagi veszteséggel jár. Ennek megállapításához nem szükséges magas iskolai végzettség, mint ahogy ahhoz sem, hogy a közúti járműfuvarozásra fordított fajlagos költségek jóval magasabbak.
Végül azt javasolja: a Bizottság vegye fontolóra az 1971-ben meghatározott, a kisvasútnak Sátoraljaújhely városból való kivezetését Torzsásnál történő újbóli csatlakozással, a teljes megszüntetés helyett. Ez szolgálná híven a KB. szóban forgó határozatát, a társadalmi és gazdasági érdekeket. A levél így fejeződik be: Ez ma még csak egy rendelet a sok közül, amit egy határozattal vissza lehet vonni. Kérem pártunk illetékeseit, hogy állásfoglalásukról, intézkedéseikről tájékoztassanak.
Sátoraljaújhely, 1980. szeptember hó 22-én.
Idézet a válaszlevélből:
"Közlekedési- és Postaügyi Minisztérium Államtitkár
Á.1184/1980. Gruber László Sátoraljaújhely Lvsárdi Zs. u. 29. 3980
Kedves Gruber Elvtárs!
Az MSZMP KB. IMK Osztályához írt beadványában foglaltakat - megbízásból - megvizsgáltam és az alábbiakban adok választ. Tulajdonképpen a levélben foglaltak három fő kérdés körül csoportosulnak, amelyeket különböző számadatokkal is illusztrál. Ezek a pályafelújítással, a selejtezéssel és az energia felhasználásával kapcsolatos kérdések.
A felterjesztésben foglaltakat sorra megcáfolja a válaszlevél. Majd így folytatja: Nem tudom, hogy kik azok a kisvasúton évtizedek óta dolgozó becsületes és jó gyakorlati emberek, akikre hivatkozik, amikor konkrét számadatokkal igyekszik bizonyítani a beadványában foglaltak igazát. Engedje meg, hogy ezzel kapcsolatban munkatársaim -akik a téma tárcán belüli legkiválóbb szakértői - által dokumentált hivatalos, minden szinten elfogadott adatait szembe állítsam.
Újabb cáfolatokat követően ez olvasható: Mindezek alapján - és a levélben foglaltakat figyelembe véve - tájékoztatom Ont, hogy a vasútvonal megszüntetéséről hozott döntés helyes volt és meg felelően szolgálja a népgazdasági és csoportérdekek kielégítésének szükségességét. Az elmúlt több mint tíz év tapasztalatai bizonyítják hogy a közúti személyszállításban -a korszerűtlen vasúti szállításnál! - kulturáltabb és jobb körülményeket tudunk biztosítani.
Az utolsó fejezet:
Kedves Gruber Elvtárs!
Befejezésül engedje meg felhívni szíves figyelmét arra, hogy a közlekedési tárca vezetése éppen azért hozott olyan határozatot, hogy a kisvasút forgalmát közútra tereli, mert az illetékes megyei párt és állami szervekkel egyetértésben a lehetőség határain belül maximálisan igyekszik végrehajtani azokat a párt- és kormányhatározatokat, amelyek a gazdaságtalan üzem felszámolására és a takarékos gazdálkodásra vonatkoznak. Ezt a jövőben még fokozottabban szem előtt fogjuk tartani, igyekszünk az egyéni, a csoport és a társadalmi érdekek összhangját megteremteni még akkor is, ha egyes esetekben kisebb rétegek számára az kedvezőtlenül jár.
Kérem a fentiek tudomásul vételét.
Budapest, 1980. október 24.
Elvtársi üdvözlettel: Urbán Lajos
Úgy látszott, már semmi sem akadályozhatja meg a kisvasút halálát.
1980 Szeptember 18-án megérkezett a MÁV vezérigazgatóságától a 902/b számú szolgálati távirat a felszámolás végső pontjáról a miskolci vasútigazgató nevére. A végzetes dátum 1980 november 29-e 0.0 óra. A távirat azt is tartalmazza, hogy a felszámolás után a pályát azonnal fel kell bontani. A távirati utasítást Szabó Béla vezérigazgató helyettes írta alá.
A kisvasútról mintegy szokásképpen 1980 szeptember 28-tól megindult az utasoknak autóbuszokra történő átirányítása. A közúti járműveket azonban jóval kevesebben vették igénybe, mint ahogyan azt az illetékesek előre gondolták.
A miskolci vasút igazgatóság vezetői - noha nem értettek egyet a kisvasút megszűnésével - az áttérés előkészületeinél hiány nélkül betartották és betartatták a felsőbbség elgondolásait, ennek folytán többek közt az utasszámlálást is rendben elvégezték. Az átlagos utaslétszám napi 4500 fő volt. A legkevesebb 3600 fő, a legtöbb 6585 fő. Az átlag megfelelt a sok évi adatoknak. Az autóbuszon utazók száma jóval alulmaradt e számadatokhoz képest.
A központi akarathoz való fegyelmezett igazodás tanújele az a munkásgyűlés, amelyet Hernádi István miskolci vasútigazgató hívott össze Sárospatak-átrakóra 1980. november 17.-én. A helyszínen részt vevők elmondása szerint a megjelent közel 100 kisvasúti dolgozó hangulatára a nagyfokú elkeseredés volt a jellemző, annak ellenére, hogy a vasútigazgató az érzelmi és emberi oldalról a tőle megszokott kiváló előadói készséggel mondott tájékoztatójában igyekezett meggyőzni a hallgatóságot a kisvasút megszűnése ?szükségességéről és helyességéről?. A jelenlévőkre állítólag megnyugtatóan hatott annak a kidomborítása, hogy messzemenően mérlegelik és figyelembe veszik a dolgozók érdekeit.
Közeledett 1980. november 29-e, az utolsó üzemelés napja.br>
A Magyar Rádió, valamint a rádió miskolci és nyíregyházi stúdiója, már napokkal előbb, többször felhívta az ország lakosságának figyelmét a kisvasút megszűnésére. A fenti napokon a miskolci vasút igazgatóságtól és a szerencsi körzeti üzemfőnökségtől nagy apparátus vonult ki Sárospatakra, ugyanakkor a rendőrség szerveit is mozgósították. A hegyközi vonalon az esti órákban közlekedő vonatokkal párhuzamosan a vasút mellett kanyargó közúton haladtak járműveikkel.
Sátoraljaújhely város főutcáján közel az éjféli órákhoz sokan integetve a vágányok mellett, sőt több ablakban égő gyertyákat lehetett látni. Vég nélkül szólt a dizelmozdonyok elektromos kürtje. A vonat búcsúzott a várostól, az utasoktól, az egész vidéktől. A sínre helyezett durrantyúk sorozatban dördültek el. A város főutcáján a vágányok felszedését december 2.-án megkezdték.
Hiányzik a kisvasút:
Az eddigi - a kisvasút felélesztésére fordított - törekvések sorra kudarcba fulladtak. A néha hallható méltánytalanságokra válaszként csupán jó szándékú ígéretek hangzottak el. Nyilvánvaló, hogy hiányzik a kisvasút e térségben. A megszűnése után - napjainkig - gyakran előforduló téma a kisvasút sorsa.
Palasthi Józsefné tanárnő, Sátoraljaújhely körzetében két cikluson át országgyűlési képviselő elmondása szerint, a 10 éves képviselői munkája legnagyobb kudarcának tartja a kisvasút felszámolását. Sajnos a döntést senki sem beszélte meg a községek vezetőivel, de vele sem. (Észak-Magyarország, 1985. június 5-i számából.)
Az Észak-Magyarország újság 1986. szeptember 9-i számának egyik írása felidézi, hogy a Magyar Televízió Ablak műsora többször foglalkozott a kisvasút megszüntetésével. Megjegyzi, hogy egy emberként tiltakoztak a környék lakói. Ennek ellenére végrehajtottak egy 1968-ban keletkezett állásfoglalást 12-13 év késéssel, amikor már más helyen, sót éppen a vasútvonal másik bodrogközi ágánál, továbbá a nyíri kisvasútnál szerzett tapasztalatok ellentmondtak a koncepció helyességének. Leírja azt is, hogy a Televízió műsorában szembesítették az akkor megfogalmazott aggodalmakat a mai valósággal, bebizonyítva: elhamarkodott tett volt megszüntetni a vonalat, s azonnal - stréber buzgósággal-felszedni a síneket.
Rendkívül érdekes az 1989. július 22-i Észak-Magyarországban napvilágot látott eszmefuttatás: "Újból lesz vasút a Hegyközben" cím alatt. ?A következő idézet majdnem pontosan két évvel ezelőtt, 1987. június 13-án kelteződött" - írja az újságíró és így folytatja: "Szinte bizonyos, hogy a kisvasút hegyközi vonalának visszaállítása ma sokba kerülne. De az is bizonyos, ha az elhatározást tett is követné, akkor igen nagy lenne az összefogás értéke. Nem végeztem közvélemény kutatást, de nem kétlem: a Hegyköz népe egyként állna a kisvasút mellé anyagiakkal is, meg társadalmi munkával is.
Majd alább ilyenképpen folytatódik: "Akkori mondataim ma különösen igazak. A jelszó itt és most: bukszát nyiss! Lehet, újból lesz vasútja Zemplén e csodálatos tájékának, a Hegyközben?(!) Egyben reménykedem. Mégpedig abban, hogy megnyitja pénztárcáját az a Pinai Árpád, aki akkor a közlekedési miniszter volt, az a Ladányi József, aki akkor a megyei tanács elnöke volt, az a Bodnár Ferenc, aki akkor - amikor kimondatott a végítélet - az MSZMP megyei első titkára volt és még sokan azok közül, akiknek valamilyen közük volt a kisvasút megszüntetéséhez, felszámolásához."
Idézet az Észak-Magyarország 1989. augusztus 26-i számából:
"...Valaki úgy fogalmazott: a II. világháború nem okozott annyi kárt a tájnak, mint a hetvenes évek második felének közlekedéspolitikai koncepciója, amely a vasútfelszámolást tűzte ki zászlójára!"
Az Észak-Magyarország 1989. szeptember 28-i száma tájékoztat Dr. Földy Ferencnek, a sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskola főigazgatójának, országgyűlési képviselőnek, a kisvasút visszaállítása tárgyában benyújtott interpellációjáról, amelyben választói véleményét hangoztatta, azt, hogy a térségben élők a mai napig nem tudják elfogadni a vasút felszámolását.
Az Észak-Magyarország 1991. január 13-i számában ez olvasható: "A térségben igen eredményesen üzemelő keskenynyomközű vasutat 1976-ban illetve 1980-ban, a lakosság és az itt működő gazdasági egységek megkérdezése nélkül, a valóságot nem tartalmazó okokra való hivatkozással felsző holták. Ismeretes, hogy a vasútvonal felszámolását az arra legkevésbé alkalmasok javaslata alapján, a lakosság egyetemes tiltakozása ellenére, gyorsított eljárással végrehajtották, gazdaságtalan üzemeltetésre történő hivatkozással, amely a valóságnak nem felelt meg. A lelkiismeretlen intézkedés súlyos és folyamatos következményeit azóta sokan feltárták." Az idézet Dr. Földy Ferenc képviselőnek az 1990. évi január 25-ével kezdődő országgyűlési időszakban tervezett újabb interpellációjából való.
Igen érzékletes visszaemlékező írás jelent meg az ÉszakMagyarország 1991. január 14-i számában. Az újságíró így kezdi:
"E sorok írója annak idején részt vehetett a megyei tanács tervegyeztető tárgyalásán, amelyen hivatala képviseletében megjelent Pulai Árpád közlekedési miniszter. Neki címezte indulattól fűtött szavait az MSZMP megyei első titkára (akkor már Grósz Károly). Szó szerint a következőket mondottá: 'Szándékunk és akaratunk ellenére megszüntették a kisvasutat. Nem tudtuk elérni, hogy maradjon! Felmérhetetlen kárt okoztak ezzel!' A miniszter válaszra sem méltatta, csak cinikusan, szinte gúnyosan nézett az első titkárra, aki akkoriban vidékre száműzött bukott embernek számított, a miniszter, pedig tagja volt az MSZMP Politikai Bizottságának is."
Ugyanebben az írásban olvashattuk még, hogy a felszámolással okozott kár valóban nagy volt, már az első esztendőben több mint 10 millió forintra rúgott. Külön vizsgálatot érdemelne - olvashattuk tovább - mibe került a felszámolás a gazdaságnak, a lakosságnak, s hogy mennyiben gátolta az elmaradottnak minősített, hátrányos helyzet a térség fejlődését. A megszűnés döbbenetes űrt hagyott maga után.
S ez az űr ma is nyomasztó!
Napjainkban úgy látszik azonban, a számtalan és megszűnni nem akaró "követelések" a holtpontról kimozdították a kisvasút ügyét. Képviselői interpellációkra, a közlekedési miniszter többszöri előterjesztésére az országgyűlés 1990. február 1-én az alábbi határozatot hozta:
...A kormány tárja fel a vasút visszaállításának gazdasági forrásait, beleértve a hazai erőket és esetleg hitelfelvétel lehetőségeit is. Ennek értelmében hozzon létre szakbizottságot, amely bizottság elemezze a Bodrogköz és Hegyközi vasút helyi és népgazdasági jelentőségét és készítsen döntés-előkészítő javaslatot "
Miskolcon 1992. április 3-án a Közlekedéstudományi Egyesület ankétján Rajkai Zsolt közlekedési államtitkár kijelentette, hogy a felépítésre 2000-ig nincs pénz. Lehetőséget lát viszont arra, hogy külső tőke bevonásával, koncessziós formában induljon meg az építés. A tervek korszerű és kiváló minőségben rendelkezésre állnak.
Ha felépül valaha a bodrogközi-hegyközi vasútvonal, minden bizonnyal az nem kisvasút lesz. A megváltozott körülmények normál nyomközű vasút létrehozását indokolják - a kor követelményének megfelelően - modern berendezésekkel és járulékaival, amelyek már sem technikai megoldásaikban, sem a munkavégzést illetően nem hasonlítanak a sárospataki kisvasutakra.
A hajdani sárospataki kisvasút már csupán emlékezetünkben él.
Miskolc-Komlóstetó
1992. május hó
|