Kitekintés : Ezer gazda készül a Parlament elé - Hiller beismerte: időben ki kellett volna fizetni a támogatásokat |
Ezer gazda készül a Parlament elé - Hiller beismerte: időben ki kellett volna fizetni a támogatásokat
Kép és szöveg: MNO 2005.02.22. 12:32
Több mint ezer demonstrálót vár a MAGOSZ a Parlament elé mai naggyűlésükre, illetve a kormányfőnek, valamint az agrárminiszternek címzett petíció átadására. Az éjjel érkezett gazdákon kívül ma újabb csatlakozók jönnek autóbuszokkal az ország minden tájáról. Hiller István MSZP-elnök egy mai műsorban beismerte: a gazdák támogatásait időben ki kellett volna fizetni.
Százával érkeztek a tiltakozó gazdák munkagépei a fővárosba az éjszaka; több mint 800 jármű van a Felvonulási téren, ahonnan a demonstrálók ma vonulnak át a Parlament elé, hogy átnyújtsák petíciójukat a miniszterelnöknek és az agrárminiszternek. A tüntetők az élhetőbb magyar vidék megteremtését, a jövedelmező gazdálkodás feltételeinek biztosítását, a baromfi-, sertés- és tejkvóta támogatási lehetőségének kialakítását követelik a kormánytól, továbbá azt, hogy a hónap végéig hajtsák végre a gabonaintervenciós felvásárlást. Követelik a támogatások leállításával, a terület alapú támogatások ki nem fizetésével okozott pénzügyi veszteségek, gazdasági károk teljes körű megtérítését is.
Obreczán Ferenc, a demonstrációt szervező Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) főtitkára az MNO-nak elmondta: ma hajnalban négy géppel átvonultak a Kossuth térre, ahol körülbelül ezren (gazdák és családtagjaik) vesznek részt a petíció átadását megelőző, délben kezdődő naggyűlésen. A Felvonulási téren csak azok a demonstrálók maradnak, akik a járműveket őrzik. A Parlament elé várják továbbá a busszal érkező gazdákat: a főtitkár elmondása szerint a csatlakozók több busszal érkeznek Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár, Jász-Nagykun, Baranya és Fejér megyékből. A petíció átadásával kapcsolatban Obreczán Ferenc úgy nyilatkozott: tudomásuk szerint a miniszterelnökhöz címzett petíciót Veres János politikai államtitkár veszi majd át. Korábbi bejelentések szerint a demonstrálók addig tüntetnek a fővárosban, míg meg nem egyeznek a kormánnyal.
Németh Imre szakminiszter a Klubrádió reggeli adásában kijelentette: a hét végéig 150 ezer termelő kapja meg a támogatást, március végéig pedig 90 százalékuk. A földművelésügyi miniszter tegnap még arról beszélt a sajtónak, hogy a támogatásokat azért nem tudták kifizetni, mert a benyújtott igénylések közül minden negyedik hibás volt, és a felszólításokat követően benyújtott, javított anyagok közül is csupán 10 ezer volt hibátlan ? márpedig addig nem tudnak fizetni, míg az elszámolás nem pontos. Batiz András kormányszóvivő tegnap szintén erről beszélt ? kijelentette, hogy már tavaly ki lehetett volna fizetni a támogatások 80 százalékát, ha nem hibás minden negyedik támogatási igénylés. A kormányszóvivő hangsúlyozta azt is: a kormány a törvényes határidőig ? április végéig ? elszámol a gazdákkal, február végéig pedig minimum 160 ezer gazda megkapja a pénzét. Hiller István MSZP-elnök az MTV ma reggeli adásában viszont már arról beszélt: a gazdák támogatásait időben ki kellett volna fizetnie a kormányzatnak ? tudósít a Teletext. Hiller kijelentette: méltánytalanságnak tartja az időpont-csúszást, ám biztos abban, hogy a gazdák támogatását belátható időn belül kifizetik. Ez viszont nem menti azt, hogy időben nem fizették ki őket ? fogalmazott a pártelnök.
A Fidesz úgy látja: a kormány tehetetlen, és gazdák tízezreit juttatja a tönk szélére azzal, hogy késlekedik az uniós támogatások kifizetésével. Lengyel Zoltán (Fidesz) parlamenti interpellációjában hangsúlyozta: a nemzeti kiegészítő támogatásra egyetlen fillért sem tartalmaz az idei költségvetés.
A gazdák tegnap hajnalban indultak a fővárosba az ország minden pontjáról. Hajdú-Bihar és Bács-Kiskun megyében rendőrök ?razziáztak?: a tüntetésre vonulókat szondáztatták (eredménytelenül), illetve a papírokat ellenőrizték, illetőleg felírták a demonstrációban résztvevő járművek rendszámait is. Jakab István, a MAGOSZ elnöke szerint a rendőrségi fellépések miatt a vártnál kevesebb traktor érkezett a fővárosba. Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője közölte: az ellenőrzést folytató rendőrök nem követtek el szabálysértést, de mivel a gazdák ezt atrocitásnak tekintették, az ellenőrzés e fajtáját nem folytatták. A demonstrálók este érkeztek a Felvonulási térre, ahol étel-ital és melegedő várta őket. A szervezők a szállást is biztosították a tüntetőknek ? egyesek pedig lakókocsival érkeztek Budapestre.
|