Jobb Patakért! - Sárospataki nemzeti hírportál ***
Jobb Patakért! - Sárospataki nemzeti hírportál *** "töretlen hittel ember és magyar"
Pécsvárady Botond emlékére
 
Sárospatak
 
Kisvasút
 
Hírek - események
 
Hörcsik Richárd
 
Sárospataki Polgári Kör
 
MDF
 
Nemzeti Fórum Egyesület
 
FIDESZ
 
Fidelitas
 
Sárospataki Konzervatív Kör
 
Magyar Kereszténydemokrata Szövetség
 
Európai Unió
 
Alkotmány
 
8kor Színház
 
Orbán Viktor avató beszéde a Polgárok Háza átadásakor
Orbán Viktor avató beszéde a Polgárok Háza átadásakor : Közadakozásból elkészült a Polgárok Háza

Közadakozásból elkészült a Polgárok Háza

  2004.10.09. 00:20

Én azt kívánom Önöknek, hogy a Polgárok Háza olyan zarándokokat fogadhasson majd, akik az itt megszerzett tudással, tapasztalatokkal, szellemileg-lelkileg megerősödve továbbmennek, hogy elvigyék másoknak is, amitől ők maguk talán éppen ebben a házban lettek jobb emberek.

Orbán Viktor beszéde a Polgárok Háza megnyitóján
(2004. 08.22.)

"Köszönöm szépen még egyszer, hogy meghívtak ide maguk közé - tulajdonképpen így volt természetes -, de meg kell mondanom Önöknek, hogy ezen a hétvégén csupa kissé furcsa helyzetben találom magam. Ez jószerével talán már a harmadik olyan együttlét, ahova az ünnep kapcsán vagy jelentős esemény kapcsán hívtak meg. Én igyekeztem is összeállítani, megfogalmazni néhány odaillőnek és az eseményhez méltónak vélt gondolatot. Itt is fogok majd beszélni, készültem, hogy gyöngyökről, erdőről, szövetségről miegyebekről majd fogok beszélni, de olyan események történtek az elmúlt napokban, hogy közben érzem - miközben beszélek -, hogy mindenki valami egészen másra kíváncsi, és azt várja, hogy na, arról mikor mondok már valamit.
Nos, azt gondoltam, tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Vendégeim, hogy mielőtt bárkit köszöntenék és belevágnék igazi és talán lényegesebb mondanivalómba, előtte kötelességszerűen hadd esek át azon, amin át kell esni, és mondjak valamit a helyzetről. A helyzet bizonyos vonásai mindenki előtt ismeretesek, a kormány és a miniszterelnök megbukott, válságban azonban - mindenkit szeretnék emlékeztetni Makovecz Imre elnök úr szavaira - válságban azonban nem a kormány, hanem Magyarország és a magyar gazdaság van. Ez a dolgok lényege, mindannyiunk hétköznapi életének biztonságát fenyegeti folyamatosan, immár két esztendeje veszély. És meggyőződésem szerint minden shakespearei királygyilkosság és politikaikrimi-részleten túl a gazdasági válság és annak előttünk álló, jól látható következményei adták azt a nyomasztó és egyre súlyosbodó terhet, amelynek nyomása alatt a kormány is és a miniszterelnök is egy pillanatra összeroskadt.
Ilyen helyzetben az ország vezetőitől azt várják az emberek-fogalmazzunk bátran így: az a nép jogos elvárása-, hogy az ország vezetői legyenek őszinték, és egyenes beszéddel mondják meg, tárják föl a gazdasági válság valóságos mélységét, őszintén és egyenesen válaszoljanak olyan kérdésekre, mint hogy mi a költségvetés valóságos helyzete, amiről mindannyian tudjuk, hogy a törvényben szereplő 4,6 százalékos hiány helyett nyilvánvalóan jóval 5 százalék fölött lesz, ami nagyon súlyos 2005-ös esztendőt vetít mindannyiunk elé. Azt várja az ország népe, hogy egyenesen válaszoljanak olyan kérdésekre, mint például hogy mi az államadósság valóságos mértéke, és az a temérdek pénz, amit az elmúlt két esztendőben fölvettek, az mégis csak hova tűnt, hogyha az ország állapotján egyáltalán nem látszik meg.
Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim, higgadt, nyugodt, felelősségteljes magatartást várunk, amelynek alapja csak az egyenes beszéd és az őszinte számvetés lehet. Ami pedig bennünket illet, a jó tanácsot már hallottuk, egyetlen szóban, kettőben, bocsánat: nem bedőlni, mondta Makovecz elnök úr. Mindenkit szeretnék arra emlékeztetni, hogy amikor mi nyílt küzdelembe bocsátkozunk, például egy választási harcba, akkor mi valójában azonban nem harcolunk, mi nem valaki ellen küzdünk, mi akkor is - miképpen a békésebb hétköznapokban is - egyfolytában közösséget építünk. Egy olyan közösséget akarunk építeni, amelynek az a célja, hogy végül egy teljes nemzeti összefogást és nemzeti egységet eredményezzen. Ezt a munkát kell folytatnunk, akármi történjen is odafönt, a többit aztán majd meglátjuk.
Nos, eddig a hivatalos helyzetértékelés. A Fidesz Országos Elnöksége is ülésezett, onnan érkeztem néhány perces késéssel, de hát ilyen időket élünk, hogy már vasárnap délelőtt sem lehet nyugta az embernek.
Nos, engedjék meg, hogy azzal kezdjem a ház avatásából összegyűjtött gondolataimat, hogy először is köszönetet mondok Makovecz Imrének, aki létrehozta azt az alapítványt, elvetette azt a magot, amiből végül is aztán itt, aratás idején az aratási ünnepség kinőtt, összejöhettünk, ha ő az alapítványt nem hozza létre, ha nem vállalja teljes erkölcsi - most elsősorban erről beszélek -, erkölcsi súlyával a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör létrehozatalának, majd az alapítvány létrehozatalának gondolatát, akkor ma nem lehetnénk itt.
Második helyen, rögtön az ő sarkában Hende Csabának kell köszönetet mondanom, elsősorban azért, mert rajtunk kívül aztán más nem mond neki köszönetet. Azért a munkáért, amit elvégzett, ez idáig köszöneten kívül csak botoztatás volt az osztályrésze, úgyhogy Csaba, hálás szívvel köszönjük, hogy miközben kibotoztak munkádért a saját pártodból, ezt a feladatot, amit vállaltál, azt elvégezted. Köszönjük szépen!
No és természetesen köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki - lehetőségeihez képest - akár csak egyetlen forinttal is megtámogatta ennek a háznak, ennek a találkozóhelynek a létrejöttét. Nem tudom fölsorolni az összes nevet - a falon olvashatók -, arra az egyetlen apróságra szeretném ismét és már sokadszor - remélem, még nem veszik tőlem zokon - fölhívni a figyelmet, hogy az adakozók között érzékelhetően nagyobb arányban vannak jelen a hölgyek, mint az urak. És ennek a magyarázata nem egyszerűen abban keresendő, hogy a hölgyek kezelik a kosztpénzt, hanem ennél sokkal többről van szó, arról van szó, hogy bizonyos ügyekben még mindig sokkal többen, lelkesebben, határozottabban mozdulnak meg a hölgyek, mint az urak, elég, ha az olimpiára gondolnak, ahol most is két hölgy - mondhatnám: két családanya - tartja a lelket az ottani magyar csapatban, hiszen mind a két aranyérmünket ők szerezték.
Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim, köszönöm tehát a polgári körök hölgyeinek, hogy a polgári körök létrehozatala után a polgári körök otthonának, találkozóhelyének megteremtésének kötelességét, terhét, adományát is vállalták. Szeretném - bár Hende Csaba már megtette ezt - néhány szóban köszönteni azokat is, akiknek a keze munkáját dicséri az épület: minden tervezőt, szakmunkást és segédmunkást szeretnék köszönteni, aki dolgozott itt azért, hogy ez a ház megszülethessen. Sokszor fogunk majd rájuk gondolni, mikor itt élünk, itt lakunk ebben a házban.
Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim, tudják-e Önök, hogy egy közepes gyöngyfarm beruházási költsége több millió dollár? Tudják-e Önök, hogy öt-hat évet kell várni az első gyöngybegyűjtésig, de addig is számtalan veszély leselkedik a kagylókra: szennyeződés, vírusok, hurrikánok, amelyek közül akár csak egy is végzetes lehet számukra. És azt tudják-e, hogy hogyan tenyésztik a gyöngyök királynőjét, a Pintakra Maximát? A gyöngy tenyésztéséhez szükséges beültetést főként japán mesterek végzik, ehhez egy másik kagylóból kivágott hámszövetet háromszor három milliméteres darabokra vágnak, és belehelyezik a kagylóba. Amennyiben a beültetés sikeres, akkor a kagyló szerves proteinből, vízből és egyéb ásványi anyagokból álló réteget választ ki, és minél több réteg helyezkedik el egymáson, annál szebb a gyöngy belső fénye és annál drágább a gyöngy. Természetes igazgyöngyök, amelyek emberi beavatkozás nélkül jönnek létre, ma is képződnek a földön, de csak körülbelül minden húszezredik kagylóban.
Nos, kedves barátaim, ez a ház, a Polgárok Házának létrejötte hasonlít ahhoz a folyamathoz, mely a kagyló esetében elvezet a gyöngy keletkezéséhez. Történik valami váratlan. Váratlan, előre nem látható zavar. Valami belekerül a szervezetbe, mely ettől beteg lesz, esetleg elpusztulhat vagy éppen gyöngyöt, igazgyöngyöt hoz létre. Velünk 2002 tavaszán valami olyan történt, melyről azt gondoltuk, hogy négy esztendő kormányzati munkájából nem ez következett. A kudarc után sebeinket nyalogatva akár szét is szaladhattunk volna, de nem ezt tettük. Együtt maradtunk, újra és újra összejöttünk, meghirdettük a polgári körök mozgalmát, mely mára Európa, de Közép-Európa bizonyosan legnagyobb közéleti szerveződése lett.
És elviseltük azokat a rágalmakat is, melyekkel bennünket ezért illettek. Ha visszaemlékeznek, 2002 májusában az első Dísz téri összejövetelünkön döntöttünk úgy, hogy a millennium évében magára talált nemzet erejét nem hagyjuk szétporladni, elenyészni, hanem inkább részekre osztjuk, hogy átmenthessük a jövőnek. Azért hoztuk létre a polgári köröket, mert úgy gondoltuk, nekünk mindenkor elszántan ki kell állnunk a magunk igazáért, nem törődve azzal, hogy elismerés, hála, győzelem, vereség vagy kudarc lesz az osztályrészünk. Úgy gondoltuk, talán mindannyian úgy gondoltuk, hogy egyedül a lelkiismeret parancsához helyes igazodnunk.
Az elmúlt két esztendőben ez az építkezés, a közösség építése számos szép eredményt hozott. A városokban, a falvakban megpezsdült a közélet, új emberek és új kezdeményezések jelentek meg. A polgári körök tagjai szűkebb és tágabbvilágukban sok nemes ügyet felkaroltak, kulturális alkalmakat, közéleti fórumokat szerveztek. És mint bizonyára emlékeznek rá, számos jótékonysági akció is fűződik a polgári körökhöz.
Emlékezzünk arra is, kedves barátaim, hogy a Nemzeti Petíció több mint egymillió aláírásának összegyűjtése is lehetetlen lett volna a polgári köröknélkül. És legutóbb az európai parlamenti választások alkalmával is megmutatkozott a polgári körök szerepe, súlya, alul nem becsülhető, soha alul nem becsülendő és talán túl sem becsülhető szerepe az emberek tájékoztatásában és mozgósításában. Ha jól értem, mindez azt jelenti, hogy Magyarországon sokan megértették a régi rómaiak bölcsességét, mely szerint a siker a buták tanítómestere, amelyet ha a magyar észjárás szerint átfordítok, akkor valami olyasmit jelent, hogy az ostoba ember csak a sikereiből akar tanulni, a bölcs azonban a vereségeiből és a kudarcaiból okul. Másként úgy is mondhatjuk, kissé emelkedettebben, hogy akik hisznek a szeretet és összefogás erejében, azoknak a nehézségek is javukra válnak - ahogy ez velünk is történt.
Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim, a polgári körök megalakítása után emlékezzünk arra is, hogy 2003-ban szövetség kötésére hívtuk fel egymást. A Szövetség létrejött, ennek dokumentumából szeretnék néhány gondolatot idézni, hogy ebben a házban is elhangozhassék. "Szövetségünk erkölcsi alapját az esendő emberi természetből fakadó felismerések és belátások adják. Azok a Szövetség tagjai, akik vallják, hogy létezik erkölcsi rend, amely az emberi akarat felett áll. Azok tagjai a Szövetségnek, akik vallják, hogy az igazság megismerhető, és a közéleti cselekvés kiinduló pontjává tehető. Akik vallják, hogy az ember mindenek előtt lélek, érzés, gondolat; az emberi élet nem merül ki a fogyasztásban és a mégoly vonzó vágyak minél gyorsabb kielégítésében. Vallják, hogy noha mindannyian gyarló és hibákat vétő lények vagyunk, megvan a képességünk a javulásra és az erkölcsi tökéletesedésre.
Vallják, hogy az emberellenes XX. századi események erkölcsi elbizonytalanodáshoz vezető évtizedei után múlhatatlanul szükségünk van a lelki-szellemi megújulásra. És akik vallják, hogy az ember felelősséggel tartozik önmaga, családja és nemzete boldogulásáért, hogy aki nem tesz meg mindent önmagáért, családjáért, hazájáért, az nem fogja becsülni azt sem, amit családjától és hazájától kap." Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim, emlékeztessük tehát magunkat arra, hogy a gyöngy értéke bizony függ a mindenkori kereslettől és kínálattól is. Ez már látszólag a piac világába vezet bennünket. Talán nem tévedek azonban, ha azt mondom, hogy ma, a XXI. század első éveiben egész Európában - de Magyarországon bizonyosan - különösen nagy kereslet mutatkozik az igazság és a szabadság értékei iránt. Olyan közéleti felelősségvállalás iránt, amely vallja: a köz- és államéletnek a legnagyobb emberi célok elérését, a szeretet, a békesség, biztonság, a rend, az igazság, a szabadság kiteljesedését kell szolgálnia. No, hát erről szól a mi Szövetségünk.
A szövetségkötés után, tisztelt Hölgyeim és Uraim, elérkeztünk a mai naphoz is. Vannak, akik úgy tartják - okos emberek ők -, hogy egy ember akkor válik igazán felnőtté, ha már megírt egy könyvet vagy felépített egy házat. Nos, azt hiszem, egy szervezet életében sincs ez másképpen, és ez igaz a mi különleges mozgalmunk esetében is. Bár való igaz, hogy más léptékkel mérjük az időt egy ember és más léptékkel egy közösség esetében, hiszen még az ember gyermek-, illetve ifjú- vagy kamaszkora két évtizedig is eltart, a polgári körök mozgalma a közelmúltban ünnepelte kétéves születésnapját, és azt hiszem, már felnőtt korba lépett. "Kertésznek kedvesebb az első rügy, mint a kinyílt virág, szőlősgazdának az új bor több öröm, mint a pince megnemesedett kincse" - írja Babits Mihály, majd így folytatja: "s talán kedves lesz neki is mint nekünk, visszaidézni az első éveket, a nagy harc éveit, mikor olyan hős bizalommal szálltunk a táborba."
Nos, igen, azért hoztuk létre a polgári köröket, mert rájöttünk arra, hogy nem elég távlati célokat, hosszú távú elképzeléseket fölvázolnunk, nem elég pontosan tudni, hogy mit szeretnénk, hova szeretnénk eljutni, a célig vezető közbülső és apró lépéseket is meg kell tennünk. Ahogyan Kolping mondta: "Aki mindig csak a távoli jövőt fürkészi, könnyen szem elől tévesztheti az előtte álló, az éppen őrá bízott feladatokat." Emlékezzünk a csodavárás és a magyar nép erős összefüggésére. A polgári Magyarország álma márpedig csak akkor válhat valóra, ha mindenki elvégzi az őrá bízott, a magára vállalt feladatát. Nos mindez, a polgári körök két éve talán arról beszél, igazolja azt a régi állítást, hogy a frontvonalban töltött évek sokszorosan számítanak, és ezért múlt el ilyen gyorsan a polgári körök ifjúsága, és fölépítették első házukat.
Nos hát, kedves Barátaim, akárhogyan is, ennek a háznak az átadásával ma a polgári körök mozgalmának felnőtté érését is ünnepeljük, hiszen a ház fölépítése mellett mindenkit szeretnék arra is emlékeztetni: az első könyvünket is megírtuk, hiszen megjelent a polgári körök első évkönyve. Kivételes ez a mai alkalom, hiszen példátlan nagyságrendű a kezdeményezés, közadakozásból, kizárólagosan közadakozásból szerintem még soha nem jött létre ekkora, sikeres beruházás.
Nos, kedves barátaim, tisztelt Hölgyeim és Uraim, mit jelent az - a vonzó szófordulaton túl -, hogy felnőtt a polgári körök mozgalma? Engedjék meg, hogy itt pedig Márai-válasszal próbálkozzak. Ő így ír: "Van, aki stopperórával a kezében él, minduntalan célok felé rohan, és a másodperceket számlálja. Mások úgy élnek, mint egy fa. Nagyon lassan és szívósan, és udják, hogy még sok-sok idejük van, évtizedek. Van bennünk valamilyen mérték és öntudat élettel és halállal szemben. Kapkodunk, másról beszélünk, de közben tudjuk az igazat." Ezt mondja Márai.
Nos hát, kedves Barátaim, a magok kikeltek, az egykor kopár területen egy csodálatos erdő emelkedett ki a földből, a fák törzsei immár vastagodni kezdenek, évgyűrű évgyűrűt ölel, a gyökerek egyre mélyebbre fúrják magukat a földbe, a lombos ágak pedig az ég felé nyúlnak, s közben a magasban összekapaszkodnak, és így védelmet nyújtanak egymásnak és valamennyiünk számára. A polgári körök mozgalma valóban leginkább egy élettel teli erdőhöz hasonlít, oltalmaz és otthont ad mindazoknak, akik szorgalmukkal, tenni akarásukkal, a bennünk lakozó jóra való hajlamtól vezérelve tudják, hogy a közélet nem felettünk, hanem közöttünk van. Minden fa erős gyökérzettel kapaszkodik a földbe, és egyben igazodási pont is. Mégsem értelmezhető úgy, hogy jobbra vagy balra áll-e, hiszen mindez csak nézőpont kérdése. "A perspektíva, a valóság egyik alkotóeleme - tanítja mindannyiunknak Ortega. Egyáltalán nem torzítja, hanem elrendezi a valóságot." Majd így folytatja:"Minden élet a világegyetemre tekintő nézőpont. Szigorúan véve amit az egyik lát, nem láthatja más. Minden egyén, személy, nép, kor pótolhatatlan szer az igazság meghódításához. Másképp fogalmazva: az utópia, a helyhez nem kötött, a sehonnan nem látott igazság, nos, az a hamis."
Azt gondolom tehát, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy a polgári körök mozgalma esetében sincs értelme a jobb- vagy baloldaliságot feszegetni, ez a besorolás a mi világunk szempontjából egész egyszerűen értelmét vesztette. Hiszen a munka alapú gazdaság, a nemzeti összetartozásra épülő társadalom, az irgalmasság, az elesettekről való gondoskodás vagy az emberi jogok és az emberi méltóság kérdése vajon melyik, a jobb- vagy a baloldali filozófiához áll-e közel? A polgári köröknek, valamint a Parlamentben vitézkedő fideszes, kereszténydemokrata és kisgazda képviselőknek, mindannyiunk közös szövetségének nem azt kell vizsgálnia, mielőtt hozzáfog valamihez, hogy az vajon jobb- vagy baloldali cselekedet lenne-e, hanem azt, hogy helyes-e vagy helytelen. Ugyanis a mi hitünk szerint, akik a Szövetséghez tartozunk, létezik a jó és a rossz, és ezek nemcsak léteznek, hanem szét is választhatók. Sokan - talán nem függetlenül a korszellemtől - úgy vélik, hogy ez maradiság, és a dolgok végtelen leegyszerűsítése. E vélekedés mögött nyilvánvalóan egy hamis emberkép húzódik meg, mely tagadja, hogy létezik tőlünk független erkölcsi mérce, következésképpen tagadja a jó elsőbbségét a rosszal szemben. Azonban ha tudjuk, hogy a mi munkánk és küzdelmünk ugyan parányi, de nem elhanyagolható része a jó és a gonosz küzdelmének, akkor nyugodtabban, nagyobb türelemmel tudjuk fogadni a hányattatásokat, a megpróbáltatásokat, és könnyebben tudjuk venni az akadályokat.
És végezetül, tisztelt Hölgyeim és Uraim, még egy kérdést szeretnék föltenni. Mikor van kész egy épület? Mikor mondhatjuk azt, hogy az alapozás súlyos munkája, a falazás hetei, a tetőácsolás kalapácskoppanásai és a megannyi finom, apró mozdulat, ecsetvonás után végre befejeztük, amit elkezdtünk, felépítettük, amit megálmodtunk. Bizonyára Önök is éreztek már hasonlót, hogy a nagy várakozással teli költözés után, miután az első bútorokat és az első dobozokat lelkesen felpakoltuk, kissé tanácstalanul és tétován toppanunk az új épületbe, és bátortalanul leülünk a dobozok mellé. Talán azért, mert akkor ez az épület még csupán egy puszta falak, üres terek, csupasz gerendák és hideg padló által határolt hely. Talán azért, mert úgy érezzük, hogy valami kézzel meg nem fogható, érzékszerveinkkel nem tapasztalható még hiányzik belőle. Nevezhetjük ezt a hiányzó valamit szellemnek is. Hiszen építkezni nemcsak téglával, kővel és malterral kell, hanem lelki értékekkel, talán elsősorban szeretettel. És ez a két építkezés mindig összefügg. Nézzék csak meg, akik hit és szeretet nélkül építenek - csak azért, hogy magukat mutogassák -, azoknak az épületei hamar az enyészetté válnak. De akiknek közösségi elszánás és meggyőződés áll építkezésük mögött, nos, azok a közösségek nemcsak újat képesek építeni, de még a romba dőlt épületeiket is képesek megújítani.
Ezért, kedves barátaim, azt szeretném mondani Önöknek, hogy az építkezés nem fejeződött be. Önöknek kell azt tovább folytatni, szellemi és lelki tekintetben. Önökre vár, polgári körökre, hogy magukkal hozzá, ide, ebbe a házba is azt az elszánást, erőt, akaratot, amely eddig láthatatlan módon, de mindannyiunk által érzett módon összefogott bennünket, és amely - reményeink szerint - ezután majd lelket lehel ezekbe a falakba is.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, tisztelt Makovecz elnök úr, tisztelt polgári körök! A világ egyik leghíresebb drágagyöngyét - melyet a XVI. században a panamai öbölben halásztak és számos uralkodó után Richard Burtonhöz került, aki meggondolatlanul Elisabeth Taylornak ajándékozta, ilyen a szerelem - úgy nevezik, La peregrina, a zarándok. Én azt kívánom Önöknek, hogy a Polgárok Háza olyan zarándokokat fogadhasson majd, akik az itt megszerzett tudással, tapasztalatokkal, szellemileg-lelkileg megerősödve továbbmennek, hogy elvigyék másoknak is, amitől ők maguk talán éppen ebben a házban lettek jobb emberek.
Ebben a reményben adom át az épületet, és ebben a reményben köszönöm meg mindenkinek a Ház fölépítését, akinek keze munkáját dicsérte.
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!"

 
Vendégkönyv
 
Fórum
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
ÁLLÁST KERES - ÁLLÁST KÍNÁL
 
1956
 
Kicsoda Gyurcsány Ferenc?
 
Vegyes - Érdekességek
 
Zemplén
 
Linkek
 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Látogatottságunk:
Indulás: 2004-09-25
 
Pontos idő:
 
Iratkozz fel hírlevelünkre
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
IMPRESSZUM
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!