Sátoraljaújhely - Félpályás útlezárást tartott a Jobbik Mádi Szervezete a sátoraljaújhelyi határátkelőnél vasárnap 14 és 19 óra között. A szervezet elnöke szerint az eseményen a dunaszerdahelyi szurkolóverés ellen tiltakoztak.

November 13-ra már hirdettünk egy demonstrációt, amelyet a rendőrség betiltott – mondta érdeklődésünkre ifj. Holcmann László, a Jobbik Mádi szervezetének elnöke. – Most ezt tartottuk meg, miután a bíróság nekünk adott igazat és a rendőrség tiltó határozatát hatályon kívül helyezte.

A demonstrációt több mint húsz autóval a leállósávon tartották. Az eseményre megyénken belülről és a megyehatáron túlról is érkeztek. Három órakor a Magyar Gárda jelenlévő tagjai és a szimpatizánsok előtt Kiss Endre József, a Sárospataki Református Kollégium könyvtárának vezetője tartott beszédet.

www.boon.hu