A sátoraljaújhelyi polgármester: "a józan ész kerekedett felül"
Sátoraljaújhely polgármestere, Szamosvölgyi Péter üdvözli Pásztor Albert visszahelyezését posztjára, viszont aggasztónak tartja azt a mechanizmust, ahogy a miskolci rendőrkapitányt leváltották.
"Nagy örömmel értesültem arról, hogy a mai nap reggelére a józan ész kerekedett felül Miskolc Rendőrkapitányának politikai okból történő leváltása kapcsán. Ettől függetlenül mélységesen elítélendő az a mechanizmus, ahogy a kapitányt eltávolították. Sajnálatos az a farizeus viselkedés, amikor szemforgatva kiáltunk rasszizmust, s ugyanakkor nagyon jól tudjuk hogy különösen Észak-Kelet-Magyarországot milyen problémák feszítik, s ezek kezeléséért a kormányzat semmit sem tesz, sőt politikai meggondolásból szítja az ellentéteket. Külön öröm, hogy a miniszteri döntés visszavonásáért teljes politikai konszenzus alakult ki. Az is egyértelmű számomra, hogy a kapitány által is szóvá tett problémák megoldását kizárólag közös gondolkodással és a pártpolitikai szemlélet teljes kizárásával lehet kezelni." Szamosvölgyi Péter
boon.hu
2009.02.01. 10:01
visszavonva
Folytathatja eredeti munkáját Pásztor Albert Draskovics visszavonta az áthelyezést 2009. február 1. 09:45
MNO Folytathatja eredeti munkáját Pásztor Albert miskolci rendőrkapitány, átvezénylését Bencze József országos rendőrkapitány, Draskovics Tibor rendészeti miniszter jóváhagyásával megszüntette.
2009.02.01. 09:39
Szimpátiatüntetés
Szimpátiatüntetés a miskolci rendőrkapitányért - hivatalosan is bejelentették
Miskolc - Hivatalosan is bejelentették a rendőrségen vasárnap öt órára a miskolci Városház térre szervezett szimpátiatüntetést. A résztvevők Pásztor Albert - leváltott miskolci rendőrkapitány - mellett szerveznek békés demonstrációt.
A tüntetést egy magánszemély jelentette be a rendőrségen - mondta Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A rendőrség tudomásul vette a bejelentést és a rendezvényt kellő létszámmal fogja biztosítani - tette hozzá a sajtóügyeletes. Információnk szerint a vasárnapi demonstráció miatt készenlétet rendeltek el a rendőrségnél és a Nemzeti Nyomozóirodánál is, szombaton délután pedig több tucat készenléti rendőr érkezett Miskolcra.
Mint ismeretes, Pásztor Albert, Miskolc rendőrkapitánya egy lopássorozattal kapcsolatos sajtótájékoztatón egyebek mellett azt mondta: "Valamennyi bűncselekmény, valamennyi elkövetője cigány volt". Bencze József országos rendőrfőkapitány a sajtótájékoztatón tett nyilatkozat miatt azonnali vizsgálatot rendelt el Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter kezdeményezésére. A vizsgálat idejére a rendőrkapitányt más beosztásba vezényelték.
boon.hu
2009.02.01. 09:33
Magyar Gárda
Magyar Gárda: Helyezzék vissza posztjára a kirúgott rendőrkapitányt
2009. január 31. 14:29 HunHír.Hu-információ
A Magyar Gárda tiltakozását fejezi ki Pásztor Albert miskolci rendőrkapitány önkényes leváltása miatt. Mint ismeretes, a rendőrkapitány őszinte, a helyi bűnözési adatokat és az azzal összefüggő tényeket kendőzetlenül a nyilvánosság elé táró kijelentése miatt kényszerül távozni posztjáról.
A Magyar Gárda számtalan esetben felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy az utcai rablások elkövetői között rendkívül nagy arányban vannak a cigány elkövetők, ezt azonban most kriminológiai ismeretekkel hivatásából adódóan rendelkező szakember is megerősítette. A cigány lakosság körében elszaporodott bűnözési hajlam sok esetben abból a szociális helyzetből következik, melynek fenntartása a választott cigány vezetők megélhetési érdeke.
Az országos rendőrfőkapitány és az igazságügyi és rendészeti miniszter intézkedése azonban ismét csak struccpolitikának minősíthető. Pásztor Albert leváltása a társadalmon belül bizonyítottan jelen levő negatív, romboló hatású jelenségek elkendőzésére és nem megelőzésére vagy javítására szolgál - véli a Magyar Gárda.
A mozgalom felszólítja az országos rendőrfőkapitányt, helyezze vissza eddigi beosztásába Pásztor Albert miskolci rendőrkapitányt, mert a bűnözési statisztikai adatok elhallgatása és az ezeket nyilvánosságra hozó szakemberek elmozdítása nem a jogszabályokat betartó, tisztességes adófizető állampolgárok, hanem az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében rögzített, a tulajdonhoz való alapvető emberi jogot semmibe vevő bűnelkövetők érdekét szolgálja.
2009.02.01. 09:31
cigánybűnözés
Farkas Félix: Helyezzék vissza pozíciójába Pásztor Albert miskolci rendőrkapitányt
Helyezzék vissza pozíciójába Pásztor Albert miskolci rendőrkapitányt, Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter pedig gondolja meg lemondását - írta Farkas Félix, a Mezőkövesdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke szombaton az MTI-hez eljuttatott közleményben.
"Előre bocsátom, cigány vagyok, és így kívánok hozzászólni a miskolci esethez. Véleményem szerint Draskovics miniszternek azonnal le kellene mondania posztjáról, hiszen súlyos feszültséget keltett a rendőrkapitány leváltásával, amiből a tisztességesen élő cigányság is megkapja a részét" - fogalmazott a mezőkövesdi CKÖ elnöke. Pásztor Albert elmondta azt, ami, "ha tetszik, ha nem, de létezik" - írta Farkas Félix. A roma vezető példaként említette, hogy amikor "támadás ér egy cigányt, akkor a jogvédők ordítva kiáltják, hogy cigányt ért támadás, ha mondjuk jelen esetben cigány a támadó - és valaki ezt ki is mondja - akkor az rasszista. (...) Nem igazán értek vele egyet cigányként sem" - olvasható Farkas Félix közleményében.
2009.01.31. 12:07
langyos fideszes kiállás
A Fidesz a miniszternek: vizsgálja felül döntését!
Közleményben kéri a Fidesz-KDNP miskolci önkormányzati képviselőcsoportja a szakminisztert: vizsgálja felül a miskolci rendőrkapitánnyal kapcsolatos döntését. Pásztor Albert kijelentésével egyelőre nem foglalkoznak.
Közleményt adott ki szombaton délelőtt a Fidesz-KDNP miskolci önkormányzati frakciója, a Pásztor Albert miskolci kapitányságvezetővel szemben indított vizsgálat ügyében. Dr. Pásztor Albert kapitányságvezető eddigi rendőri munkája mind a civil, mind a szakmai közvélemény előtt elismerést váltott ki. A miskolciak szerint, a városi rendőrkapitány a rendőrség nehéz anyagi helyzete ellenére is jó színvonalon teljesítette munkáját, ezért arra kérjük Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti minisztert, hogy vizsgálja felül az ügyben meghozott intézkedését - fogalmaznak a dr. Szinay Attila (Fidesz) és Garamvölgyi Attila (KDNP) által jegyzett közleményben.
Portálunk kérdésére, hogy foglalkoznak-e az intézkedést kiváltó mondatokkal is, dr. Szinay Attila azt mondta: ezzel megvárják a Draskovics Tibor kezdeményezte vizsgálat végét.
2009.01.31. 09:48
igazmondásért leváltás
Draskovics erkölcsi döntést hozott a miskolci rendőrkapitány ügyében
Magyarországon rendőri vezető nem tehet olyan kijelentést, amelyet a miskolci rendőrkapitány tett pénteken - mondta a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorának szombati kiadásában az igazságügyi és rendészeti miniszter. Draskovics Tibor elmondta: ő döntött a rendőri vezető leváltásáról, szerinte ugyanis azzal, hogy a rendőrkapitány megkülönböztette a magyar és cigány elkövetőket a sajtótájékoztatón elhangzott beszámolójában, átlépett egy határt. A rendészeti tárca vezetője úgy fogalmazott: erkölcsi döntést hozott, nem mérlegelte, hogy milyen következménye lesz ennek a rendőrség szervezetén belül. Drazskovics Tibor azt is megjegyezte, hogy "vérzik a szíve", mert egy tapasztalt és sikeres rendőrről van szó.
A miskolci főrendőr a lopás sorozatokról tartott pénteki sajtótájékoztatóján egyebek mellett azt mondta: "Valamennyi bűncselekmény, valamennyi elkövetője cigány volt".
Vizsgálat indult a miskolci rendőrkapitány kijelentései miatt
Azonnali vizsgálatot rendelt el Bencze József országos rendőrfőkapitány Pásztor Albert, miskolci rendőrkapitány pénteki kijelentése miatt. A miskolci főrendőr egy lopás sorozatokról tartott sajtótájékoztatóján egyebek mellett azt mondta: "Valamennyi bűncselekmény, valamennyi elkövetője cigány volt".
Az Országos Rendőr-főkapitányság péntek késő esti közleménye szerint Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter kezdeményezésére Bencze József országos főkapitány a sajtótájékoztatón tett nyilatkozat miatt azonnali vizsgálatot rendelt el. Ezzel egyidőben Pásztor Albert miskolci rendőrkapitányt a vizsgálat idejére más beosztásba vezényelték.
boon.hu
2009.01.30. 18:23
Borsod Online:
"Miskolci rendőrkapitány: "Az utcai támadásokat általában cigányok követik el"
Miskolc - "Valamennyi bűncselekmény, valamennyi elkövetője cigány volt" - jelentette ki Pásztor Albert Miskolci Rendőrkapitány.
Ezt azon a péntek délelőtti sajtótájékoztatón mondta, ahol lopás- és rablássorozatok felderítéséről számolt be.
Az elmúlt 2 hónapban több járókelőt is utcai rablók támadtak meg Miskolcon. Táskákat, mobiltelefonokat, pénztárcákat vettek el a megtámadottaktól.
"Összesen 8 ilyen utcai támadásban kellett intézkednie kollégáinknak" - jelentette be péntek délelőtti sajtótájékoztatóján Pásztor Albert, miskolci rendőrkapitány.
"Buszmegállókban, járdán támadtak meg járókelőket. Az elkövetők sok esetben erőszakot is alkalmaztak. Volt, akit kézzel, volt, akit bottal ütöttek le. Az utcai támadásokkal összefüggésben 11 főként huszanéves elkövetőt vettek őrizetbe kollégáim."
"Azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy a közterületi rablások - ami ilyen erőszakos jellegű rablások - elkövetői cigány emberek. Igazából Miskolcon azt kell, hogy mondjam, hogy legfeljebb pénzintézetet vagy benzinkutat rabol ki magyar, minden más rablás viszont az ő részük" - nyilatkozta Pásztor Albert.
Az utcai támadásokkal összefüggésben őrizetbe vettek között 3 gyermek-, 3 fiatalkorú, és 5 felnőtt van. Legtöbben már voltak büntetve hasonló jellegű bűncselekményekért."
2009.01.30. 18:21
Joggaléltetik a török kormányfőt
"Isztambulban ezrek éltették a Pereszt kiosztó török kormányfőt
Az isztambuli repülőtéren ma reggel öt-hatezer ember ünnepelte a davosi Világgazdasági Fórumról hazaérkező Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnököt, aki Simon Peresznek tegnap többek között azt mondta: „Ha Izrael annyira igyekszik nem ártani a polgári lakosságnak, akkor miért olyan sok a halott gyermek Gázában?” A Hamász máris üdvözölte Erdogán palesztin nép melletti kiállását.
Az isztambuli nemzetközi repülőtéren ma reggel több ezer éljenző, török és palesztin zászlókat lengető ember várta a davosi Világgazdaság Fórumról hazatérő Recep Tayyip Erdogan kormányfőt. A transzparenseken többek között az „Új vezető született a világon” és a „Törökország veled van” feliratok voltak olvashatók.
Fotók: Reuters
Amint arról már beszámoltunk, a török miniszterelnök a davosi politikai fórumon helyére tette a végtelen cinizmussal megnyilatkozó, s hazugságait a világgal elhitetni akaró Simon Peresz izraeli államfőt, majd amikor a cionisták kegyeit hajhászó vitavezető nem tette lehetővé számára a megválaszolás jogát, helyéről mérgesen felugrott és elhagyta a helyszínt.
Erdogan ma reggel az isztambuli repülőtéren a rá várakozó tömegnek kijelentette: „Én nem holmi törzsfőnök, hanem Törökország miniszterelnöke vagyok. Kötelességemnek tartottam megvédeni Törökország és a török nép becsületét.”
A Hamász ma délelőtt üdvözölte Erdogant és megköszönte neki a palesztin nép melletti kiállását. Fauzi Barhúm, a Hamász szóvivője igen bátor lépésnek nevezte a török miniszterelnök davosi megnyilatkozását, illetve azt, hogy a vitafórum levezetőjének elfogultsága láttán elhagyta a pódiumot.
Júszef el-Kudszi – Kuruc.info
Korábban írtuk:Erdogan Peresznek: „Önök gyermekeket ölnek Gázában!”
A svájci Davosban tartott Világgazdasági Fórum keretében csütörtökön a Gázai övezet elleni izraeli irtóhadjárat kiváltotta válság megoldására irányuló vitára került sor, amelyen részt vett Ban Ki-moon ENSZ-főtitkár, 'Amru Muszá, az Arab Államok Ligájának főtitkára, Simon Peresz izraeli államelnök és Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök.
Erdogan faképnél hagyja Pereszt
A hallgatóság előtt lefolytatott politikai vita moderátora David Ignatius, a The Washington Post című napilap ismert publicistája volt. Az esemény legérdekesebb történése a Peresz-Erdogan pengeváltás volt, amelynek során a török kormányfő többször gyermekgyilkossággal vádolta a zsidó államot, majd végül mérgesen elhagyta a pódiumot.
Törökország nem is olyan régen még Izrael katonai szövetségesének és egyik legfontosabb gazdasági partnerének számított a Közel-Keleten, de a Gázai övezet ellen indított irtóhadjárat a zsidó állammal szemben követett eddigi politikájának átértékelésére késztette Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnököt. A török kormányfő Davosban Barack Obamát, az Egyesült Államok nemrégen beiktatott elnökét is Washington korábbi közel-keleti politikájának megváltoztatására szólította fel.
Simon Peresz izraeli államfő beszédében közel félórán keresztül igyekezett meggyőzni vitapartnereit és a jelenlevő, egyértelműen cionista érzelmű hallgatóságot arról, hogy hazája jogosan lép fel a Hamász ellen. A Nobel-békedíjas, álszent Peresz legalább húsz alkalommal nyomatékosan kihangsúlyozta a béke szót, miközben igyekezett elhitetni, hogy a zsidó állam védelmi háborút indított a Hamász ellen.
A nagy fölvásárló végül személyes támadást intézett egyik vitapartnere, Recep Tayyip Erdogan török kormányfő ellen fölróván neki, hogy nem támogatja (sic!) Izraelt a Hamásszal vívott küzdelmében... Peresz beszédét a hallgatóság tapssal jutalmazta.
Erdogan, aki Peresz előtt már beszélt, a személyes megszólításra hivatkozva szeretett volna reagálni, de a moderátor, David Ignatius azzal az indokkal, hogy nincs idő egy újabb szópárbajra, nem adott lehetőséget a török miniszterelnöknek a megválaszolásra. Erdogan korábban azonban már jól odamondogatott Peresznek, többek között azt, hogy az izraeli államfőnek azért olyan nagy a szája, mert gyengék az érvei. „Ha Izrael annyira igyekszik nem ártani a polgári lakosságnak, akkor miért olyan sok a halott gyermek Gázában?” tette fel a kérdést Peresznek.
A Peresz beszédét lelkes tapssal jutalmazó hallgatósághoz fordulva Erdogan megkérdezte: „Önök most minek tapsolnak? Talán a gyermekek ölését jutalmazzák tapssal?” Az izraeli államfő a vita során azt is mondta Erdogánnak, hogy Törökország sem cselekedne másképpen, ha rakéták landolnának Isztambulban. „Önök viszont gyermekeket ölnek Gázában!”, válaszolta a török kormányfő Peresznek.
A török államfő a vita folyamán érdekes diplomáciai kulisszatitokba is beavatta a hallgatóságot, amikor felfedte, hogy Éhud Olmert, köztörvényes zsidó miniszterelnök hogyan hiúsította meg a szíriai-izraeli béketárgyalásokat. „Négy nappal a Gázai övezet elleni támadás előtt Törökországban járt Éhud Olmert, hogy közösen tető alá hozzuk az izraeli-szíriai béketárgyalásokat. Hét órán át ültünk egy szobában, miközben időnként telefonon egyeztettem Basár el-Ászád szíriai elnökkel. Izrael azonban a béketárgyalások helyett a háborút választotta”, mondta Erdogan.
Miután a moderátor Erdogánnak nem adta meg a szót a válaszadásra, a török miniszterelnök indulatosan megjegyezte: „Az elnök (Simon Peresz – a szerk.) huszonöt percet beszélhetett, míg én ennek a felét sem. Többet nem jövök Davosba.”, mondta Erdogan, majd faképnél hagyta vitapartnereit.
Erdogan a davosi Világgazdasági Fórumon elmondott beszédében felszólította Barack Obama amerikai elnököt, hogy vizsgálja felül a közel-keleti terrorszervezetekkel kapcsolatos washingtoni álláspontot. Hírelemzők egyöntetűen rámutatnak, hogy a török miniszterelnök ezzel arra célzott, hogy Amerika vegye le a terrorszervezetek listájáról a libanoni Hizbulláhot és a palesztinai Hamászt.
Júszef el-Kudszi – Kuruc.info"
2009.01.30. 16:58
Tönkretett ország
Tönkretett ország, több mint 1 millióan munka nélkül
A Magyar Önvédelmi Mozgalom a kormány álságos, hazug propagandájára hívja fel a figyelmet, amivel az ország valódi gazdasági helyzetét eltitkolja.
Utolsó hivatalos csúsztatás szerint 330 ezer a munkanélküliek száma (2008. december). A számadatok és statisztikák nem a valóságot mutatják. A Dél-alföldi régióban a kiszivárgott hivatalos adatok szerint 5170 fővel nőtt a munkanélküliek száma, így 2009 januárjában 72.448 munkanélkülit tartanak nyilván. Ez az adat is árulkodik a hazugságról, hiszen Dél-alföldi régió nem a legsűrűbben lakott és jelenleg nincs is a legrosszabb helyzetben.
A hét régió szorzata csak a nyilvántartott munkanélküliek számát adja meg, de ezt sem ismerhetjük meg, a MÖM szerint ez a szám 6-700ezer lehet. Ehhez jönnek azok, akik alkalmi munkából élnek vagy egyszerűen nem vehetőek nyilvántartásba. A munkanélküliség több mint egymillió önhibáján kívüli, aktív embert érint. Gyurcsány kormánynak és a politikai elitnek hamarosan arra kell válaszolnia, miért nem jut kenyér minden magyarnak az asztalára!
Az elkeseredés és a kilátástalanság olyan forró tavaszt hozhat, amire még nem volt példa Magyarországon. A Magyar Önvédelmi Mozgalom március idusán, az utcán lesz, és számít azokra, akik csalódtak a pártokban és még nem vettek részt tiltakozó tömegrendezvényen. Az ország gazdasági helyzetéért felelősöknek a felelősségre vonása mellett nem lehet más a jelszavunk, mint minden becsületes magyar óhaja: Munkát, kenyeret!
4%-onRossz a közhangulat, a válság megoldásának eddigi lépései a Szonda Ipsos felmérése szerint nem győzte meg a közvéleményt. Januárban nőtt a távolság a Fidesz és az MSZP között. A közvélemény-kutatás eredményét a Népszabadság tette közzé.
A január 16. és 23. között 1500 ember megkérdezésével végzett kutatás szerint a Fidesz a választó korúak 32 százalékát, az MSZP 17 százalékát tudhatja maga mögött. Ez az első alkalom, hogy a Jobbik támogatottsága a Szonda Ipsos mérésében meghaladja az SZDSZ-ét és az MDF-ét.
Ha most vasárnap lennének a választások, a részvételüket biztosra ígérő pártválasztók 61 százaléka a Fideszre, 28 százaléka az MSZP-re szavazna - decemberben a kutatási adatok alapján az arány 57-32 volt. Az SZDSZ és az MDF a kerekített számok szerint 2 százalékon, a KDNP 1 százalékon áll, a Jobbik támogatottsága 4 százalékra nőtt.
Az összegzésben kitérnek arra: rossz a közhangulat, a magyar társadalom depressziós állapotban van, az emberek 89 százaléka úgy érzi, hogy rossz irányba mennek a dolgok. A politikai vezetőkkel szembeni súlyos bizalmatlanságot jellemzi, hogy a megkérdezettek 44 százaléka szerint a pártokat továbbra is a mostanihoz hasonló konfliktusok mozgatják a válság terheinek enyhítése helyett. További 44 százalék úgy érzi, hogy a helyzet tovább romlik majd, a politikai ellentétek erősödnek. Összességében a felnőtt népesség kilenctizede úgy véli, a politikai elit nem a valóságos problémákra koncentrál, hanem egymás legyőzésére.
(hvg.hu)
2009.01.29. 09:05
aktuális
A pataki honlapon a hírek rovatban mondja az alpolgármester úr az örvendetes hírt, hogy eddig nem volt a városban fagyhalál.
A város és esetleg segélyszervezetek, egyházak, vagy bárkik által nyújtandó segítség egy kézenfekvő lehetősége, amiől nemigen esett még szó, hogy mindezek a segítő szervezetek vásárolhatnának alpinista kategúriájú, minőségi hálózsákokat. (nem az a lényeg, hogy drága legyen, hanem az, hogy mondjuk minusz 10 fokig védjen, illetve mondja meg szakértő, orvvos, hogy meddig kell hatásosnak lennie épületen belül)
A rászoruló, önhibájukon kívül kiszolgáltatott embereknek kikölcsönözhetnék a téli szezonra e hálózsákokat, még fűtés teljes hiánya esetén is életet menthetnek.
Eljöhet egy olyan időszak, amikor gyakorlatilag az átlagos lakások tartozéka lesz az ilyen hálózsák, mert a kevés tüzifát főzésre kell majd tartalékolni.
Egyébként éjszaka fűteni a lakást már ma is bűnös luxus. Abból induljunk ki, hogy belátható időn belül semmilyen energiaimportra nem számjthatunk majd, a hazai erdők és mezőgazdaság évi megújuló tüzelőhozama pedig biztos nem elég mai ostoba pazarló fűtési szokásainkhoz.
2009.01.29. 08:40
Pusztai Zoltán
Mementó (jelek és jelenések)
voltak jelek. emlékszel még? 2005. december harmadikán: hóviharban
cikázó villám figyelmeztetett (dörgedelmesen, vészjóslón háromszor is!)
a déli harangszó alatt, hirtelen jött ítéletidőben, nappali éjszakában arra,
hogy megtagadni, határon innen és túl, vérszerinti testvért halálos vétek,
s hogy gépidemokrácia (külhoni programmal-progrommal betáplált
memória) írja felül, toldozott-foltozott, sztálini törvénytár védőbástyája
mögött, az igenlő körkereszttel láttamozott, urnába szórt szavazatot.
nyár jött, s kivárva végét a körmenetnek: tűzijáték műfényét tomboló
vihar oltotta; apostol királyunk, Szent István napján a Szent Korona
Országa volt a mementó, az intőjel nekünk az égen; szemedről hályogot
kénköves savaseső se old? abrakadabrát, csokornyakkendős cirkuszi
varázslót reméltél? cilinderes bűvészinast? mi kellet volna mondd?
szentbeszéd után, Csíksomlyón galambtojásnyi jég sorozta a fűszálakat,
a port, s piros-fehér-zöld körív pulzált és lüktetett később a felhők közül
kibukkanó aranykorong körül, s egy isteni fénysugár Babba Mária
kegytemplomáig ívelt, hajolt: tévelygőknek jelölve ki az egyedüli,
igaz utat, a szeretet és a hit oltárát bearanyozva, mint cédrusfa koronáját
a Napút festője vásznán a majdani aranykor fénye, mely eleink igaz hite
szerint: Világnak Világossága lesz, mint kezdetek-kezdetén, megint -
Kezdem érteni Dávid Ibolyát. Kezdem érteni, miért orrolt meg évekkel ezelőtt Önre, amikor meghirdette az „Egy a tábor, egy a zászló” jelszót és elvárta, hogy a jobboldal teljes vertikuma feltétel nélkül fogadja el az Ön és a Fidesz vezetői által konstruált programot. Aki pedig erre nem volt hajlandó, arra nyíltan kimondva vagy kimondatlanul rásütötték az MSZP-bérenc jelzőt. Ahogy azt most megmondó emberük, Kövér László teszi a Jobbikkal.
Ügyködik egy szerencsétlen vezető figura a politikai közéletben. Aki meggyőződéssel hirdeti, hogy Ő (és csak Ő) tudja jól, mi a nemzet érdeke, merre van a helyes út és óránként felszólít arra, hogy fogjunk vele össze. És nem igaz hazafi az, aki ezt megtagadja.
Elnök Úr! Ne akarjon megnyilvánulásaiban erre a kudarcbábra hasonlítani. Mert azzal, hogy kizárólagos megoldásként saját verzióját kínálja, ezt a látszatot kelti. Aki pedig ezt nem fogadja el, arra rámondják: az ellenoldal szövetségese.
Ideje lenne feladni azt a szemléletet, hogy csak egyféle jobboldal létezik, mégpedig az, melynek ismérveit Ön és pártja szabja meg. Ideje feladni a tévedhetetlenség mítoszát és azt az önhitt magatartást, melynek üzenete, hogy Önök sohasem fogtak mellé, mindig hibátlanul dolgoztak és győzelmük érdekében mindent megtettek. A 2002-es kudarcuk óta egyetlen alkalommal sem hallottam annak őszinte értékelését, hogy két vereségük oka mennyiben vezethető vissza saját eseti balfogásaikra. Csak arról hallottunk, hogy az ellenfél csalt (biztos volt ilyen) és a választókat megtévesztve hazudozott. Önök szüntelenül az őszinteséget és a nyíltságot kérik számon ellenfeleiktől. De ezen a téren jócskán akad Önöknek is pótolnivalójuk.
Voltaképpen örülniük kell annak, hogy akad egy nemzeti értékeken alapuló párt, mely magáénak vall olyan eszméket, melyeknek hiánya az Önök programjából a valódi nemzeti értékekre kényes választókat az Önök támogatásától visszatartja. Azt terjesztik, hogy a Jobbik elveszi a Fidesz szavazóit, ezzel növelik a baloldal hatalomra kerülésének esélyeit. Elnök Úr, ebben nagyot téved. Egy hangsúlyosan nemzeti szemléletű párt elsősorban nem Önöktől visz el szavazót. De aktiválja azokat, akik az Önök öncélú tipródását megelégelték és ha nincs politikai igényüknek megfelelő, a szavazatokat fogadni képes közösség, otthon maradnak. Ezeknek egy része mozdult meg Ferencvárosban.
Elnök Úr, kétfrontos háborújuk egyik frontját sürgősen felszámolnám. Felhagynék a liberális baloldalról átvett retorika ismételgetésével. Elismerném, hogy a jobboldalon is van helye a sokszínűségnek. Tudomásul venném, hogy az Önöknél egyre nagyobb hangsúlyt kapó, „atlantistának” nevezett neokon, csupán szavakban antiglobalista, Amerika iránti szervilizmus határát súroló politikai vonal nincs mindenki ínyére. De aki ezt nem kedveli, még nem az MSZP bérence. És Önökkel együtt azt kívánja elérni, hogy a jelenlegi nomenklatúra és annak szelleme végérvényesen tűnjön el a történelem süllyesztőjében
Legyen hát végre béke, mert csak így jutunk előre.
Sajgó Mihály
Professor Emeritus
Utóirat:
Elnök Úr! Amikor néhány éve a FIDESZ többsége elvtelenül, minden feltétel nélkül megszavazta Románia EU-csatlakozását, nyílt levélben írtam meg ellenvetéseimet. Akkor az Ön környezetében mozgó szakpolitikus, valamikori osztálytársam rosszallását fejezte ki, amiért véleményemet előzetes közvetlen próbálkozást mellőzve, a nyilvánosság elé tártam. Erre emlékezve ezt a levelet kb. 10 napja személyes e-mail postafiókjába küldtem. Bár illúzióim nem voltak, legalább egy harmad titkár nyugtázó válaszát elvártam volna. De az sem jött, így következik ez a korlátozott nyilvánosság.
Tisztelettel, Sajgó Mihály
barikád.hu
2009.01.27. 21:32
Obama sem különb
Obama is a régi lemez klezmerére vonaglik
Obama vagy egy szerencsétlen flótás, egy báb, akit dróton rángatnak a cionista körök, vagy pedig egy képmutató, hazug alak.
Tegnap Joe Biden, Obama alelnöke egy TV-interjúban elmondta: az USA erősíti katonai jelenlétét Afganisztánban és Nyugat-Pakisztánban, és egyre több és több katonát szándékozik küldeni a térségbe. Amikor a riporter megkérdezte tőle, hogy várható-e az amerikai halálos áldozatok számának növekedése, az alelnök egyértelműen igennel válaszolt.
Múlt pénteken egyébként - immár Barack Obama jóváhagyásával - az USA haderői két rakétacsapást is mértek muszlim szabadságharcosok pakisztáni területen található állítólagos bázisai ellen. 22-en haltak meg a támadásban, köztük nők és gyermekek is. Asif Zardari pakisztáni elnök hivatalosan tiltakozott, mondván, az effajta akciók megnehezítik országának bekapcsolódását a "terrorellenes háborúba".
Szombaton pedig az afganisztáni Laghman tartományban mértek csapást az amerikaiak a "terroristákra". Az akcióban amerikai források szerint 15 "militáns fegyveres" vesztette életét, Hamid Karzai afgán elnök szerint azonban az áldozatok közt nők és gyermekek is vannak. Kharzai, aki pedig teljes egészében Washington bábja, szintén tiltakozott. Laghman tartomány fővárosában több százan tüntettek a folytatódó amerikai támadások ellen.
Joe Biden szavaiból azonban kitűnik: hiába tiltakoznak, az USA még több csapást kíván mérni a "terroristák bázisaira". Mert hát nyilván Amerika biztonságára végveszélyt jelentenek az afgán-pakisztáni határvidék hegyeiben életükért, szabadságukért harcoló fegyveresek.
És ugyanazon a napon, amikor Joe Biden a CBS televízióban keménykedett, Obama az Al Arabija /szaúdi tulajdonban álló/ tévében a muzulmán világnak kezdett udvarolni. No igen, az a bizonyos kettős beszéd. Ne legyen kétségünk: a PR-szakemberek által kiagyalt szereposztás szerint zajlik a propagandamutatvány. Mindez elkeserítő és szánalmas. "Amerika nem ellenség", "követtünk el hibákat", "párbeszédet kívánok folytatni a muzulmán világgal", hazudozta Obama.
Persze nem valami új trükkről van szó, a régről ismert lemez forog: elszigetelni a "radikálisokat", és elhitetni a muszlimokkal, hogy nem ők az ellenség általában, hanem a "soraikban megbúvó "radikálisok, fundamentalisták, terroristák". Vagyis akik szembe mernek szállni az amerikai hegemóniával.
Ez ugyanaz, mint amit az izraeliek próbálnak elhitetni a palesztinokkal: nem ti vagytok az ellenség, hanem csak a Hamász. Nálunk ugyanez: a fő veszély a "nácizmus, az antiszemitizmus újjáéledése, a Jobbik, az utcai randalírozás." Aki nem "szélsőséges", vagyis aki aláveti magát az akaratunknak és végrehajtja parancsainkat, tehát aki "mérsékelt", az jó fiú, és azt szeretni fogjuk. Akik ellenállnak, azokat pedig kiirtjuk. Obama, illetve Amerika üzenete egyértelmű és világos. És ebbe az emberbe helyezte bizalmát a fél világ!
Vona GáborA Jobbik üdvözli, hogy a parlamenti ellenzék legnagyobb pártja felébredni látszik téli álmából, s kezdeményezi az Országgyűlés feloszlatásáról szóló javaslat napirendre vételét. Népünk döntő többsége ezt szeretné 2006 ősze óta, s a Jobbik reméli, ez most nemcsak a megszokott parlamenti kirakat-politizálás egyik újabb eleme, hanem egy komolyan megtervezett és kitartóan képviselni vágyott ellenzéki álláspont.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom szerint minden perc drága és keservvel teli a magyar nemzet életéből, amit Gyurcsány Ferenc és bandája a hatalomban tölt, ezért támogatunk minden olyan politikai lépést, amely elérhető közelségbe kívánja hozni az előrehozott választásokat. A Jobbik bizakodva és felkészülten várja az Országgyűlés feloszlatása után kiírandó előrehozott választásokat.
Vona Gábor,
a Jobbik elnöke
2009.01.27. 09:45
Gavallér János
Saul
Tetszik, nem tetszik: Forradalmat fogunk csinálni!
S felperzseljük majd a földet: Tisztítótűz öl meg
minden vágyat, nemes, nemtelen, hazug világot!
Tetszeni senkinek nem fog, sokan sírni, sírni
fognak, mert felperzsel majd a tűz minden virágot!
Tetszik, nem tetszik, mostantól már, élni szeretnénk!
Sátáncsapáson önkénytűz futótüze lángol,
izzik nyersvalóság teremtés kéjmámorában,
csak most, csak most teljesül be a teremtés álma,
mámorban fürdik lelkünk most, a semmibe szállva,
s felismerjük, a teremtést, a teremtést öltük!
Sátán és Isten nász a kéjmámor éjszakáink,
szülés és halálölelés csattant intimföldre,
s hullámok lepték létezésünk érzésvilágát!
Tetszik, nem tetszik, mostantól már, élni szeretnénk!
Tisztítótűz öl meg minden vágyat, felperzseljük
majd a földet, nemes, nemtelen, hazug világot!
Tetszeni senkinek nem fog, sokan fognak sírni!
Tetszik, nem tetszik, forradalmat fogunk csinálni!
2009.01.26.
2009.01.26. 21:51
össze kell fogni!
A Ferencvárosban a Fidesz és a Jobbik együtt megszerezte a szavazatok több mint 2/3-át!!!
Erre kell alapozni, össze kell fogni, hogy el tudjuk takarítani nemzetünk útjából a ballib mocskot!